Főkép Jean-Philippe Rameau, a francia opera 18. századi megújítója hat évvel első, komoly vitákat kiváltó lírai tragédiája, az Hyppolite et Aricie színre vitele után zenésítette meg Dardanosz, Zeusz és Élektra fiúgyermekének mitológiai történetét – némi változtatással. A cselekményt túlságosan nehéz lenne összefoglalni – a szerző kortársai keményen kritizálták is a darabot a történetvezetés összefüggéstelensége miatt –, alapvetően azonban a Teukrosz király elleni csatározásokról szól, aki másnak ígéri oda Iphise nevű lányát, aki viszont Dardanoszba lesz szerelmes. A hős és isteni sarj végül egy tengeri szörnyeteget győz le, amivel nemcsak ellenfelének, Antenornak az életét menti meg, hanem az uralkodó kegyeit és szerelme kezét is elnyeri.
 
Az eredetileg 1739-ben bemutatott, majd kétszer (előbb 1744-ben, aztán 1760-ban) felújított opera kiválóan példázza Rameau egészen egyedi művészetét és zenefelfogását. Már a nyitányban, amely a méltóságteljes indítás után következő, fúgás szerkezetű gyorsabb tételével ugyan valamelyest rokonítható például Johann Sebastian Bach zenekari szvitjeinek ouverture-jeivel, megmutatkoznak azok a zenekari színek, melyekhez hasonlót még sokáig nem hallhatni majd operaszínpadon. És ugyan látszólag továbbra is félig-meddig zárt számokból áll össze a zenés dráma, az áriák és a recitativók teljesen összefolynak, a zenekarnak pedig különösen fontos szerep jut az érzelmek és hangulatok érzékeltetésében. Az áriák nem kívánnak különösebb bravúrokat, sokkal inkább az érzékletes szövegéneklés, majdhogynem szövegmondás a legfontosabb követelmény.
 
Rendkívül gazdagok viszont a kórusok és az instrumentális balett betétek, ahogyan csodálatos zenei szövetben bomlanak ki a kettősök is, ahol a zenekar sokszor partnerként működik közre az imitációs megoldások kidolgozásában. Végtelen finomságok jellemzik a hangszeres szólamokat, ahogy a szerző mintegy a legkiválóbb olasz madrigalisták és operaszerzők affetti-technikáját felelevenítve sejteti pár hanggal, a tempóval és a felrakással, vagy ezek hirtelen változtatásaival az érzelmeket. Különösen sokatmondó ízelítőt kaphatunk Rameau módszeréből a „Tout l’avenir est présent” (CD 1: 11), a „Nos cris ont pénétré” (CD 1:15) ésa „Cesse Vos Jeux” (CD 2: 7) kezdetű áriákban, ahogyan mennyei szépségű a harmadik felvonás divertissement-ja is (CD 2: 4). Némelykor mintha Monteverdi zenés drámai jelenetei ugranának be az opera hallgatása közben, máskor pedig mintha Purcell színpadi zenéinek legszebb pillanatait idézné a darab, ennyire hatásosan azonban a barokk korban senki másnak nem sikerült megoldania a szavakban kifejezett, némelykor pedig elfojtott szenvedélyek hangokba és harmóniákba való átültetését.
 
Nem véletlenül említettem az előbb Purcell nevét, hiszen Raymond Leppard, akinek Dido and Aeneas-interpretációit két kiváló hangfelvétel is őrzi, néhol kifejezetten angolosan, a purcelli tradíciót idézőn értelmezte Rameau operáját. Ez semmiképp sem hibás vagy elítélendő megközelítés, a puristák azonban vélhetően inkább a francia előadókat preferálják, és ha teljesebb (és az elsőként színre vitt) változatot megszólaltató felvételre vágynánk, akkor valóban érdemesebb Marc Minkowskit választanunk. Leppard ugyanis az 1739-es helyett az 1744-es felújítás partitúrája mellett tette le a voksát, mi több, teljes egészében kihagyta a prelúdiumot, amely pedig ha nem is szerves, mindenképp kihagyhatatlan része egy francia barokk operának, ráadásul a betoldott és kihagyott számoknak köszönhetően itt valóban egészen más művet hallhatunk, mint a Minkowski-féle felvételen.
 
Egy igazi gyűjtő nyilván nem nélkülözheti egyik verziót sem, és valóban nehéz lenne eldönteni, melyik változat a sikerültebb vagy hitelesebb. Raymond Leppard mindenesetre elsőrangú zenekarral, kórussal és szólistákkal szólaltatja meg a művet, a lemez a maga lágyabb, sokszor megindítóbb felfogásával pedig egyértelműen könnyen a szívünkbe lophatja magát. Személy szerint semmi kifogásolnivalót nem találok benne, ezért aztán bárkinek megkötések nélkül ajánlhatom.
 
Előadók:
Christiane Eda-Pierre – szoprán (Vénus)
Frederica von Stade – szoprán (Iphise)
Georges Gatier – tenor (Dardanus)
Michaël Devlin – basszbariton (Anténor)
Roger Soyer – basszbariton (Teucer)
José van Dam – basszus (Isménor)
 
Orchestre du Théâtre National de l’Opéra de Paris
Raymond Leppard – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Dardanus, tragédie en musique
CD 1
1. Overture
2-10. Acte un
11-20. Acte deux
 
CD 2
1-7. Acte trois
8-16. Acte quatre
17-20. Acte cinq