Főkép 2008-ban a válság lesújtott az Egyesült Államokra. Bankok mentek tönkre, munkahelyek szűntek meg, ezért aztán megugrott a munkanélküliség. Idén az amerikai foci döntője, a Super Bowl szünetében maga Clint Eastwood szerepelt egy, a detroiti autógyártás talpra állását hirdető reklámban. Bruce Springsteen pedig kiadta soron következő lemezét Wrecking Ball címmel.
 
Az album címadó dalát Bruce 2009-ben írta az akkoriban lebontásra kerülő Giants Stadion emlékére. Az épületet Bruce egy tízestés koncertsorozattal zárta, szó szerint, minthogy nem sokkal később azt a címben említett bontógolyó el is tüntette a föld színéről.
 
Az album csomagolása egyszerű, a vastag betűk olyan hatást keltenek, mintha ecsettel kenték volna fel őket. Továbbra is nagyon örülök neki, hogy Bruce minden albumához mellékeli a dalszöveges füzetecskét is; itt sincs ez most másképp. Gyorsan meg is jegyzem, hogy ez nem egy E Street Band-album, mint ahogy az az alább közölt közreműködői listából is látható.
 
Szomorú esemény árnyékolja be az albumot: Bruce szaxofonosa, Clarence „Big Man” Clemons tavaly nyáron elhunyt. Ez az album tartalmazza a közreműködésével készült két utolsó dalt: a „Wrecking Ball”-t és a „Land of Hope and Dreams”-t. A korong mellett lévő kis füzetecske a dalszövegek mellett tartalmaz néhány bekezdést Bruce „Big Man” temetésén elmondott beszédéből is.
 
Az album vegyes képet mutat. A „Wrecking Ball” már 2009-ben is tökös koncertdal volt, a „We Take Care Of Our Own” majd az azt követő „Easy Money” és „Shackled and Drawn” dalok is tisztességgel meg fogják mozgatni a közönséget. A „Jack of All Trades”-nek igazi súlya nincsen, elsikkad az indián törzsi dalokhoz hasonlóan indító „Death to my Hometown” előtt.
 
Mivel ez egy ilyen szurtos-mocskos, talpra állós muzsika, kell bele az alja is. Ezt most nem a minőségére értem, a hangulat jár a fejemben: a „This Depression” (melyben az Audioslave és a Rage Against The Machine Tom Morellója is gitározik) John Steinbeck Érik a szőlő című regényét juttatja eszembe, a „You Got It” eleje pedig Bob Dylant, esetleg Woody Guthrie-t idézi. (Utóbbi a maga válságában, az 1930-as években hasonló témájú dalokat énekelt.) Ez a két dal nem erős, hangos, hanem csendes, szomorkás, értelemszerűen az amerikaiak jelenkori problémáit igyekszik bemutatni.
 
Amit viszont nem tudok hová tenni, az a „Rocky Ground”. Értem én, hogy meg kell újulni, főleg egy oszlopos tag elvesztését követően, de az erőltetett vokál, a gospeles háttérénekesek és a rapbetét igazán nem kellene ide; nem hogy a dalba, egyáltalán az egész albumra sem.
 
A „Land of Hope and Dreams”-t egyszer már 2002-ben felvették, azelőtt pedig a ’99-es turnén is hallhatta a közönség, amikor Bruce újra összeállt az E Street Banddel. Ennek megfelelően tökös, lüktető a dal, bár mintha egy kicsit változtattak volna a gitártémán. A gépies hangzású dob viszont ebbe sem kellene. Megint egy félresikeredett kísérlet az újításra. Csak remélni tudom, hogy koncerten rábízzák az egészet Max Weinbergre, aki a tőle megszokott természetes lendülettel végigviszi majd, ahogyan azt kell. A dal közepén hallhatjuk Clarence utolsó szaxofonszólóját, ami a koncertekről bizonyára minden rajongónak nagyon fog hiányozni.
 
Az utolsó dal a countrys „We Are Alive”, amihez Johnny Cash „Ring of Fire” című dalának gitártémáját is felhasználták. Bruce ügyelt rá, hogy pozitív hangon zárja az albumot, és mindent megtett azért, hogy az azt végighallgató amerikaiak új erővel, reményekkel telve álljanak fel a lemezjátszó mellől.
 
Nem ez Bruce legjobb albuma, függetlenül attól, hogy az amerikai és brit eladási listák élére ugrott. Megvan benne az erő, és talán csak annyi a gond, hogy nem vagyok amerikai, így nem közvetlenül nekem szól. Azonban néhány kivételtől eltekintve nem találom benne azt az élt, ami a korábbi albumokra (még a 2000 utániakra is) jellemző volt. Ettől függetlenül érdemes meghallgatni, mert érdekes adalék a mai amerikai kultúrához és valósághoz. A rajongóknak minden bizonnyal tetszeni fog.
 
Előadó:
Bruce Springsteen – gitár, ének, bendzsó, zongora
 
Közreműködők:
Ron Aniello – gitár, basszusgitár, billentyűk, dob, vokál
Matt Chamberlain – dobok és ütősök
Max Weinberg – dobok
Steve Jordan – ütősök
Kevin Buell – dobok, vokál
Charlie Giordano – tangóharmonika, zongora, Hammond-orgona
Marc Muller – „steel” gitár
Tom Morello – gitár
Greg Leisz – bendzsó, mandolin
Rob Lebret – gitár, vokál
Darrell Leonard – trombita
Curt Ramm – trombita, kürt
Clark Gayton – harsona
Stan Harrison – klarinét, szaxofon
Ed Manion – szaxofon
Dan Levine – kürt, baritontuba
Art Baron – tuba
Clarence Clemons – szaxofon (szólók)
Soozie Tyrell – hegedű, vokál
 
Patti Scialfa, Lisa Lowell, Michelle Moore, Cindy Mizelle, Ross Petersen, Clif Norrell, Antoinette Savage, Corinda Carford, Tiffeny Andrews, Soloman Cobbs, Lilly Brown – vokál
 
A New York Kamarazenekar és a Victorious Gospelkórus
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. We Take Care Of Our Own
2. Easy Money
3. Shackled And Drawn
4. Jack Of All Trades
5. Death To My Hometown
6. This Depression
7. Wrecking Ball
8. You’ve Got It
9. Rocky Ground
10. Land Of Hope And Dreams
11. We Are Alive
 
Diszkográfia:
Greetings from Asbury Park, N.J. (1973)
The Wild, The Innocent & The E.Street Shuffle (1973)
Born to Run (1975)
Darkness on the Edge of Town (1978)
The River (1980)
Nebraska (1982)
Born in the U.S.A. (1984)
Tunnel of Love (1988)
Human Touch (1992)
Lucky Town (1992)
The Ghost of Tom Joad (1995)
The Rising (2002)
We Shall Overcome - The Seeger Sessions (2006)
Live in Dublin (2007) DVD
Magic (2007)
Working on a Dream (2009)
London Calling: Live in Hyde Park (2010) DVD
The Promise (2010)
Wrecking Ball (2012)