Főkép Először nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam a címet: „Forever Young”. Az nem lehet, hogy Rebekka Bakken az Alphaville legnagyobb slágerét dolgozta fel! Márpedig pontosan ez történt, méghozzá olyan eredménnyel, amit kizárólag lenyűgözőnek nevezhetek. A lassan hömpölygő dallamot végtelen líraisággal és érzelmi intenzitással adja elő a norvég származású énekesnő, aki – mint az albummal kapcsolatban nyilatkozta – tizennégy évesen olyannyira odavolt ezért a dalért, hogy a szó viszonylag szoros értelmében rongyosra hallgatta a német szintipop banda albumát tartalmazó szalagot.
 
A költőiség, az elmerengés, az őszies szépség általánosságban jellemző Rebekka Bakken ötödik nagylemezére, melyet alapvetően édesapja halála ihletett. Így erős szexuális mellékzöngékkel teli szövegével meglehetősen kirí a balladák sorából a furcsán életigenlő „Driving” vidám jazz-funkja, valamint a „Girl Next Door” felszabadult country-pop muzsikája. Ugyanakkor úgy is felfoghatjuk ezt, hogy ezek nélkül nem lenne kerek egész, nem lenne valóban hiteles a nagylemez. Ahogy tökéletesen illeszkedik a lemez hangulatába, mintegy teljesebbé teszi az anyagot a másik feldolgozás, Bruce Springsteen „The Wrestler”-je is.
 
És ugyan minden egyes eredeti szerzemény Rebekka Bakkenre jellemzően magas színvonalú, az apró mozzanatok azok, melyek egyedivé, elbűvölővé teszik a főképp bluesból, jazzből és countryból ismert ízekből és hozzávalókból összegyúrt dalokat. A visszafogott, mégis határozott ritmusszekció, a szellős gitár, a zongorához hozzáadott, kissé rockos orgonakíséret mind-mind azt a rendkívüli éneket hangsúlyozzák ki, amihez foghatót manapság keveset hallhatunk. Mert Rebekka Bakken hangja egyszerre nyers, vad, angyalian bájos, boszorkányosan igéző, közben pedig a lélek legmélyére is képes behatolni. És még a hibái – például furcsa selypítése – is még istenibbé, még elragadóbbá, még ellenállhatatlanabbá varázsolják, miközben mindvégig hihetetlenül emberi marad.
 
Nem tudom, akarok-e igazán kedvenc számokat említeni, de a legbensőségesebb, legtestetlenebbül gyönyörű szerzemény egyértelműen az eleinte szinte csak zongorával és akusztikus gitárral kísért „Mina’s Dream”, mely ténylegesen valamiféle álomvilágba repít kezdeti visszafogottságával, felemelő fokozásával és imaszerű énekével. Ugyanakkor a „Strange Evening” című, szomorú háromnegyedes tánc hasonló erővel szippant magába, és nem ereszt, míg ennek egyértelműen lendületesebb és néhol kicsit elvontabbnak tűnő párja, az „After All” mintegy visszacsatol kicsit ebbe a hangulatba.
 
Szavakkal persze kifejezhetetlen, miért annyira nagyszerű album a September, de aki hallotta már Rebekka Bakken zenéjét és megkedvelte előadói stílusát, nyilvánvalóan megérti, mire gondolok, hiszen ezzel az albumával is csak azt bizonyítja, hogy tündöklő állócsillag ő a populárisabb jazz egén, ráadásul ugyanúgy képes megszólítani a country, a pop, a lágy rock, és még ki tudja, hány műfaj kedvelőit, mint a jazzeseket. Egyszóval bárkinek jó szívvel ajánlhatom a lemezt, aki egy kis megnyugvásra, egy kis merengésre vágyik, s közben a rendkívüli szépséget sem veti meg.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. September
2. Strange Evening
3. Love Is Everything
4. Forever Young
5. Same Kind
6. Never Been To Paris
7. Driving
8. The Wrestler
9. Mina’s Dream
10. After All
11. Girl Next Door
12. Innocent Thief
 
Diszkográfia:
The Art Of How To Fall (2004)
Is That You? (2005)
I Keep My Cool (2006)
Morning Hours (2009)
September (2011)