Főkép

Mielőtt meghallgathattam volna a Children Of Bodom hetedik stúdióalbumát, több ismerősöm azzal riogatott, hogy Alexinek és csapatának semmi újat nem sikerült felmutatnia, ezért ne is várjak különösebben sokat a lemeztől. Viszont mivel érzésem szerint a Blooddrunk az addigi legjobban, messze a legkeményebbre sikerült albumuk volt, inkább kivártam, amíg magam dönthetek a számok minősége felől. És egyáltalán nem csalódtam, mivel – ahogy azt Alexi a felvételekről nyilatkozta – az együttes és producerük egyaránt mindent megtett azért, hogy az eddigi legütősebb anyagukat hozzák össze.
 
Rögtön a „Not My Funeral” thrashes zakatolása meggyőzött, különösen, hogy a refrénben a Bodomra kezdettől fogva jellemző, telített melodikusság is előtérbe kerül, a billentyű-gitár kettős szóló meg a Jannétól és Alexitől megszokott, hihetetlen ötlet-és dallamgazdagságról árulkodik. A „Shovel Knockout” viszont tipikus thrash dalnak indul, az első pillanatban kissé jellegtelennek tűnő zakatolás azonban pár taktus után átmegy iszonyatosan zúzós témák valami egészen fenomenális kavalkádjába, és az ember csak kapkodja a fejét a jobbnál jobb ötletek hallatán.
 
A „Roundtrip to Hell and Back” valamivel visszafogottabb, és a klasszicista elemek is inkább kiérezhetőek belőle, míg az Alexitől megszokottan remek kis gitárszóló mellett Janne is kicsit több szerepet kap a számot lezáró kiállásban. Közben mintegy a „Roundrip” már-már fülbemászó dallamosságát ellensúlyozza a depresszióst játszó metalos lányok ál-öngyilkos hajlamait kifigurázó „Pussyfoot Miss Suicide” durvasága. Ami leginkább megfog a dalban, az a vezértéma kőkemény és melodikus dallamváltozatai közötti roppant különbség – úgy hiszem, ez teszi igazán különlegessé a dalt.
 
A címadó „Relentless Reckless Forever” a billentyűk és a gitár ellenpontozó játszadozásával indul, ami a kiállás felelgetésében tér vissza, természetesen egész más formában. Azt nem mondanám, hogy a régi idők Bodomja tér vissza a számban, mindenesetre valamiképp az indulást is idézi valahol. Ezzel szemben az album messze legjobban sikerült száma az ismét csak a régi idők lendületét idéző, ugyanakkor botladozó témájával és látszólagos fésületlenségével mégis valami újat hozó „Ugly”, amely leginkább olyan, mint egy gyomorszájba irányzott, hatalmas ütés.
 
A „Cry of the Nihilist” szimfonikusba hajló billentyűakkordokkal teli főtémáját ismét csak a ritmussal játszadozó thrash metal verze teszi változatossá, a dalra a koronát azonban a csodásan dallamos refrén és a végre ismét a barokk zenei hatásokat mutató szólók teszik fel. Ismét egy remek Bodom-nóta, melyet akár ezerszer is meghallgathatunk, mégsem tudunk megunni sosem. Ahogy a „Was It Worth It”-et sem, habár ez Alexi szavaival igazi „bulinóta”, és nem is igazán jellemző a Bodomra sem relatív egyszerűsége, sem a gitárszólónak a tradicionális heavy metalból átemelt visítása, no meg a folytatásban a billentyű és a gitár felelgetős játéka miatt sem.


  
Igencsak ritka, hogy már az első hallgatáskor tudni, melyik szám zárja le az albumot, márpedig a hamisítatlanul thrash metalos „Northpole Throwdown”-ról szinte az első hangok felhangzása után megsejthető, hogy elérkezett a finálé ideje. És minden benne van, amit a Bodomtól elvárhatunk: iszonyatos tempó, virtuozitás, fékezhetetlen vadság és rengeteg ötlet.
 
Szóval, aki becsmérli az albumot, az bizonyosan nem a színvonala miatt teszi, legfeljebb azért, mert igazi újdonsággal talán tényleg nem szolgálhat – inkább a Blooddrunk egyenes folytatásának tekinthető. Ezzel szemben a fiúk valóban nagyon odatették magukat, és legfeljebb azt nehéz elképzelni, hogyan vihető át mindaz a feszesség és leleményesség, amely az anyagon végigvonul, a koncertszínpadra is. Egy dolog biztos: Alexi és társai a mai napig tébolyult tempót diktálnak, és egyáltalán nem érződik rajtuk semmiféle fáradtság, fásultság az invenciójukat vagy az ambícióikat illetően. A technikai tudásuk pedig továbbra is párját ritkítóan magas színvonalú. Vagyis nekem abszolút bejött a lemez.
 
Az együttes tagjai:
Alexi Laiho – gitár, ének
Janne Warman – billentyűk
Roope Latvala – gitár
Jaska Raatikainen – dob
Henkka Blacksmith – basszusgitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Not My Funeral
2. Shovel Knockout
3. Roundtrip to Hell and Back
4. Pussyfoot Miss Suicide
5. Relentless Reckless Forever
6. Ugly
7. Cry of the Nihilist
8. Was It Worth It?
9. Northpole Throwdown
 
Diszkográfia:

Something Wild (1997)

Hatebreeder (1999)

Follow The Reaper (2000)

Hate Crew Deathroll (2003)

Are Your Dead Yet? (2005)

Blooddrunk (2008)

Relentless Reckless Forever (2011)

Halo Of Blood (2013)