Főkép„Járt utat a járatlanért fel ne adj!” Régi szabály, mely szinte feltétlenül célra vezet. Valószínűleg e meggondolás késztethette a cselló metal stílus megteremtőit arra, hogy három év kihagyás után ott folytassák, ahol az előző albumukkal, a Worlds Collide-dal abbahagyták, vagyis a súlyosabb, tömörebb instrumentális számok mellé négy énekes dalt is felvegyenek az albumra.  
 A műfaji skatulyákba nehezen betuszakolható finn kvartett persze hosszú utat megtett már az első, kizárólag Metallica-feldolgozásokat tartalmazó, majd az azt követő néhány, immár eredeti szerzeményekkel tarkított, ám még mindig főként újraértelmező lemezekhez képest.

A hetedik, klasszikus utalásokkal terhes című korong (a megnevezés persze már régen elavult, hiszen a tízszámos produkciót a megszokott formátumok mellett digitálisan ugyanúgy le lehet tölteni, mint pendrive-on megvásárolni) a maga nemében méltó utódja a híres, klasszikus hetedik szimfóniáknak (hirtelenjében elég Beethoven, Bruckner vagy Dvořák opusaira gondolni).
 
Az öt meghívott zenész közül Dave Lombardo, a Slayer legendás dobosa visszatérő vendég, a „2010” pedig igazi zúzos, észvesztő tempójú thrash metal a javából, amit a „Beautiful” új tonalista kompozíciókat idéző szépsége ellentételez és emel ki még inkább.

Persze nem a „2010” az egyedüli döngetős nóta a lemezen; a „Bring Them To Light” eredetileg a Worlds Collide-ra került volna fel, ám sem az Apocalyptica, sem a Gojira-s Joseph Duplantier nem volt elégedett az első verzióval, ezért jegelték egy kicsit, hogy most új – méghozzá micsoda – erővel szólalhasson meg a neoklasszikus thrash metal e műremeke.
 
A Gavin Rossdale-lel közösen felvett „End Of Me” tipikus, rendkívül kemény szimfonikus metal ugyanabból az iskolából, amelybe a Within Temptation is tartozik, míg a középtempós „Not Strong Enough”, melyben a Shinedown hangja, Brent Smith énekel, inkább a kilencvenes évek metal balladáival rokon.
Lacey, a Flyleaf énekesnője egészen különleges árnyalattal gazdagítja az amúgy is széles palettát. A már-már erotikusan rekedtes hang és a torzítva és torzítatlanul egyaránt megszólaló csellók rendkívüli erővel vegyítik a klasszikus, szimfonikus effektusokat a metal durvább, zsigeribb hatásaival.
 
Az albumot záró, voltaképp kéttételes kompozíciónak felfogható „Sacra” (melyben az „At The Gates Of Manala” utolsó témájának repríze mellett mintha Ed Alleyne-Johnson loopokra épülő számainak visszhangjait hallanánk) és „Rage Of Poseidon” hatásában és monumentalitásában csupán a Metallica „Call Of Ktulu”-jához vagy „Orion”-jához hasonlítható.
 
Remélem, messze még az út vége, amelyen az Apocalyptica jár, mivel annak az absztrakt, extrém kemény zenének, amivel már egy ideje kísérleteznek, igenis van helye a metal kevésbé konvencionális formái között, és kétségtelen, hogy amit csinálnak nem csupán azért ennyire nagyszerű, mert lényegében senki nem utánozza őket, hanem önmagában is értékes és figyelemre méltó. Ennek ékes bizonyítéka a 7th Symphony.
 
Az együttes tagjai:
Eicca Toppinen – cselló, vokál
Paavo Lötjönen – cselló, vokál
Perttu Kivilaakso – cselló, vokál
Mikko Sirén – dobok, ütőhangszerek, vokál
 
Közreműködők:
Gavin Rossdale – ének (2)
Brent Smith – ének (3)
Dave Lombardo – dobok (4)
Lacey Mosley – ének (6)
Joseph Dulantier – ének (8)
Howard Benson – billentyűs hangszerek (3, 6)
Johnny Andrews – vokál
Lauri Porra – basszusgitár
Paul Bushnell – basszusgitár (3, 6)
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. At The Gates Of Manala
2. End Of Me
3. Not Strong Enough
4. 2010
5. Beautiful
6. Broken Pieces
7. On The Rooftop With Quasimodo
8. Bring Them To Light
9. Sacra
10. Rage Of Poseidon
 
Diszkográfia:
Plays Metallica By Four Cellos (1996)
Inquisition Symphony (1998)
Cult (2000)
Reflections (2003)
Apocalyptica (2005)
Worlds Collide (2007)
7th Symphony (2010)

DVD
Live (2001)
Reflections Revised (CD+DVD) (2003)
The Life Burns Tour (2006)