Főkép

Bach hihetetlenül bőséges életművének egyik fő jellemzője egyfajta archaikusság, amely amellett, hogy az összegzés és akadémikusság érzetét kelti, a komponista korában lassanként feledésbe merülő hangszerek sajátosságainak kihasználását ugyanúgy feltételezi.

Ám ez semmiképp nem a múltba fordulás, és főleg nem a vaskalaposság jele, hiszen ugyanő kísérletezett az akkoriban újdonságnak számító zongoraelődben és a temperált hangsorokban rejlő lehetőségekkel is.
 
Sokkal inkább tekinthető mindez a németes, mi több, tipikusan lutheránus pazarlásmentesség egyfajta megnyilvánulásának. Bach egyszerűen maximális mértékben kiaknázta a különböző hangszerekben és hangszeres összeállításokban, frázisokban és motívumokban, műfajokban és stílusokban eleve meglévő adottságokat. Mint ahogy hasonlóképp tett a viola da gambára és csembalóra komponált szonáták esetében is.
 
A huszadik század elején és közepén megszokottá vált cselló–zongora párosítással megszólaltatott változatokból önmagukban nem tűnik ki, mennyire sajátosak a viola da gamba meleg tónusú, a finom felhangoktól telt, éneklő hangja által szinte megkövetelt dallamok, melyeknek tökéletes kísérője a fémesen pengő csembaló.
 
Senkit nem ismerek, aki Jordi Savallnál meggyőzőbben tudná bizonyítani a viola da gamba egyértelmű felsőbbrendűségét a csellóval szemben, amikor barokk darabok előadására kerül sor. Frazeálása páratlanul sokatmondó, voltaképp minden egyes általa megszólaltatott hang önálló mese. A húrok szinte lüktetnek a vonója alatt, ennél elevenebb muzsikálást csak nagyon ritkán hallhatunk. Ha kell, akár a háttérbe is húzódik, mint a G-dúr szonáta andentéjában, ám többnyire vezet, vagy egyenértékű partnerként felelget a csembalónak.
 
Ton Koopman egyike azon keveseknek, akiket Bach-életművének valóban alapos ismerőiként tarthatunk számon, hiszen az összes kantáta és orgonamű mellett lemezre rögzítette még a zenekari szviteket, a passiókat és a fontosabb concertók többségét is. Azzal, hogy hangszeres előadóként és zenekarvezetőként egyaránt közreműködött e felvételeken, éppoly mély gyakorlati tapasztalatokat szerzett, mint amilyen behatóan megismerhette a művek átfogó szerkezetét és absztrakt minőségeit.
 
A viola da gambára és csembalóra írt szonáták pontosan ezeket a tapasztalatokat, efféle előadói kvalitásokat kívánják meg. Bensőségességük, kifinomultságuk, páratlan szépségük, a belőlük sugárzó, néhol méltóságos, másutt már-már önfeledt derű kétségtelenül korhű előadásban érvényesülhet igazán, és hiába élvezhetjük e darabokat a legkiválóbb „hagyományos” interpretációkban, valódi ízüket-zamatukat kevesen hozhatnák ki oly hatásosan, ahogy Jordi Savall és Ton Koopman teszi ma már klasszikusnak számító felvételük újrakiadásán.
 
Előadók:
Jordi Savall – viola da gamba
Ton Koopman – csembaló
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-4. Sonata No.1 BWV 1027
5-8. Sonata No. 2 BWV 1028
9-11. Sonata No. 3 BWV 1029