Főkép Sokáig érleltem magamban ezt a cikket. Láttam, mennyi helyen dicsérik a lemezt, és engem is elkapott a lelkesedés, de látni akartam, meddig tart.
Aztán egyre jobban belém égtek a dalok, akkor meg már távolságot akartam tőle, egy kis szünetet, hogy vajon azután is úgy érzem-e, hogy ez olyan fene fontos és nagy album. Tömören: igen, olyan. Hosszan: alant.
 
Hobo épp 65 éves, nemrég megkapta a „magyar Grammy”-, vagyis a Fonogram életműdíjat, ami persze, hogy kijárt neki, ahhoz nem kellett ez a lemez. Ahhoz nem, de nekünk meg nagyon is.

Láttunk már olyat, hogy a régi nagyok felvállalhatatlan albumokat csináltak, olyat is, hogy elég jókat, de az azért ritka, hogy valaki, aki akár sok évvel korábban alkotta meg pályája legfontosabb, legnagyobb hatású dolgait, olyannal rukkoljon elő, ami az adott jelenkornak ugyanolyan fontos lehet.

Hirtelen egyedül Bruce Springsteen jut eszembe, akit az Amerikát ért 2001. szeptember 11-ei terrortámadások és azok hatása ihletett meg annyira, hogy megírja The Rising című, korai klasszikusai szintjét elérő albumát.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Circus Hungaricus ilyen, de jobb hasonlat nem jut eszembe. Nem egy új Kopaszkutya vagy Vadászat, bár utóbbihoz számos pontján köthető. A jelenkori Magyarországról szól (amit Hobo ’88-ban „Másik Magyarország” című dalában már megénekelt).
 
A lemez nem kapott egyöntetűen jó kritikákat, de a nagy többség odáig van érte. Már aranylemez lett belőle, ami manapság tényleg nagy szó, azért is, mert ilyen mélyenszántó anyag ritkán válik tömegek kedvencévé.

Igaz, nagyon is a tömegekről szól, azokról, akiket úgy hívunk, kis-, vagy hétköznapi-, vagy egyszeri-, vagy átlagember.
Rólunk mindenkiről, akik valahogy próbálunk túlélni egy életre csak mérsékelten alkalmas országban, akik eltartjuk a politikusokat, akik sokszor nem értjük, mi a kénköves ménkű zajlik itt. Meg ilyenek.

De a média már bebizonyította, hogy a népnek a butításra van szüksége, de régebben ezt cirkusznak és kenyérnek hívták, gondolom, a lemez címe erre is utal.
 
Hobo-t meg a dolgait nem kell szeretni, még azt sem kell elismerni, hogy véleményformáló figura, de attól még az. Nem kell egyetérteni azzal, amit Hobo mond vagy énekel, lehet vele vitatkozni meg minden, de ez az ember azon kevesek közé tartozik, akinek a véleményére oda kell figyelni.

Mindig is azt írta le, mi történik ebben az országban, és ezt nyilván a saját szemszögéből tette, de attól még ijesztően jól látott és pontosan fogalmazott. Ha egy csepp igazság van a földön, Hobo szövegeiből előbb lesz iskolai tananyag, mint egynémely ma sztárolt költő verseiből.
 
A Circus Hungaricus, hasonlóan a Vadászat-hoz, egy tabló a jelenkori Magyarországról, s persze valamelyest a világról is. Nem olyan direktben, nem egyetlen alapra építve, bár vannak áthallások, és végül is a cirkusz összes szereplője feltűnik.
És álljon az ember bármelyik oldalon, az ugye nem vitás, hogy egy ocsmány nagy cirkusz, ami itt zajlik, és az átlagembert csuda illúziókkal kápráztatják el. De ugyebár az csak szemfényvesztés, nem igazi varázslat.

Nekem személy szerint az jön le üzenetként, hogy iszonyat gáz van, és egyik oldal sem jobb a másiknál, és hogy még mindig a kisember szívja meg a legjobban, aki részint felelős is azért, hogy ide jutott (ezt nyilván sokak gyomra nem veszi be), de azért még mindig van miért élni, és még remény is akad.

És bár Hobo sem mondja meg, mit kellene tenni, csak azt, hogy valamit és izibe’, én már annak is nagyon örülök, hogy azt mondja, nincs totálisan minden veszve. És valamiért az az érzésem, hogy valójában nagyon sok ember egyetértene ezzel az egésszel, ha rááldozna pár percet az életéből, hogy átgondolja, mi zajlik az országban és benne magában.
 
De nem csak ettől olyan erős az album. Zeneileg is izgalmas és jó. Lévén szólólemez, itt nem az immáron feloszlott Hobo Blues Band tagjai muzsikálnak. A Moby Dick-ből is ismert Hoffer Péter dobol, és a többiek is kipróbált arcok.
A zenét Madarász Gábor gitáros (ex-Mex, stb.) szerezte, így Hobo után az ő lelkén szárad leginkább, hogy ez az album ilyen lett.

Ismerve Madi profizmusát és kísérletező kedvét, picit féltem is ettől, de úgy fest, tökéletes az összhang. Nem vitt bele semmi olyat, ami még nem férne bele, ami idegen lenne Hobo-tól, de így is rengeteg újdonságot, frissességet pakolt a zenébe.
Így megvan az albumban a klasszikus blues egyszerűsége, egyenessége, a hard rock keménysége, súlya, a rock & roll pörgése, és némi modernség is (halld „Madárijesztő”), de minden rendkívül ízlésesen adagolva.
 
Azzal együtt, hogy vannak azoknak is beillő dalok, ez az album nem a slágerekről szól. A jó kis Rolling Stones-os „Kéne egy világszám”, a szövegében némileg a „Gazember”-re emlékeztető, könnyedebb „A sorozatlövő” (ami már nem is vicces, inkább kiakasztó, a sok felsorolt tévéműsorral), vagy a Rúzsa Magdival közösen énekelt „A bolondok hajója” tényleg simán lehetne sláger.

Még akkor is, ha szerintem Magdi messze nem olyan jó és mély itt (legyen bár ez részint utalás a szövegre), mint amilyen még lehet.
Ez a szám különben a ’60-as/’70-es évek nagy együtténeklős dalaira emlékeztet (Illés, LGT, ilyenek), bár a végére jócskán felpörgetik. Meg van benne egy gitártéma a Led Zeppelin „Stairway to Heaven”-jéből. Szép és jó, de van sokkal jobb.
 
A lemezt egy rezesbandával előadott blues, a rövidke „Circus Europa” nyitja, előbb önéletrajzi, majd helyzetjelentős szöveggel.
A már említett, amúgy akár Tankcsapdának is beillő (Lukács Laci elismerten sokat tanult Hobo-tól) „Kéne egy világszám” után egy picit funkysabb tétel jön, a „Cipolla lovag”, amiben Madi játéka mintha az Extreme zenekart is megidézné.

Majd egy súlyos, húzós blues, a „Késő van már” következik, nagyon kemény szöveggel, majd a mókásabb „A sorozatlövő”, amit a beszédes című „A rock and roll mindenkié” követ, újabb Extreme meg Zep vagy Stones hatásokkal, igazi pörgős, fasza nóta.
 
Aztán jön az utóbbi sok év egyik, ha nem a legszebb magyar szerelmes dala, „Az oroszlánszelídítő vallomása a balerinának”. Így, ennyi érzéssel és megélt tapasztalattal csak Hobo tud ilyeneket énekelni.
Az enyhén latinos gitárszóló, az itt-ott betett díszítés fölösleges is, úgysem érhet fel a dal szövegéhez, egyszerű dallamához.
 
A „Madárijesztő” a hajléktalanokról szól, véresen őszintén, nem arról, milyen rossz megfagyni az utcán, hanem hogy hogyan, milyen könnyen is kerül az ember oda, s ehhez illik az üvöltős, húzós refrén. Van itt még némi gépi téma is, de az is tökéletes hozzá.

A „Nagy vihar jön” szintén keményebb megfogalmazású zeneileg is, de inkább blues. Különféle életeken keresztül mutatja be, mi megy az országban, amiknek fényében jelent csak igazán valamit a cím.
 
Az „A bolondok hajójá”-t már kiveséztem, és azután jön a legnagyobb kedvencem, a „Merlin”. Hobo kiábrándultan dörmög a verzékben, de a refrén úgy is mágikus, hogy épp arról szól, hogy Merlin már nem bírja a harcot, belefáradt, elege van.

A lemezen minden dal fontos, mindnek emlékezetes a dallama, a szövege, de a „Merlin” a központi, a talán legfontosabb, ebben mond ki olyan dolgokat Hobo, amik nem csak a jelen Magyarország pengeéles tükörképét mutatják, de egyben azt is, hogy mi lesz mindennek a hatása, hova vezet. A kihaló, elmúló értékek, ilyesmik...
 
A „Bolond lett a bölcsből (Utószó a XX. századhoz)” alapvető blues, amihez viszont ha lehet, még kiábrándultabb, még sötétebb szöveg társul.
Ezt némileg oldja a „Vén marhák (Tisztelet a Led Zeppelinnek)” húzós rock & rollja, részint humoros szövege, plusz beleszőttek egy részletet a „Kashmir”-ból.

Aztán érkezik a címadó „Circus Hungaricus”, a magyar valóságról egy percben, sramlizenére, s végül a „Kisember”, amibe népzenés meg keringős vagy milyen dolgokat is tettek, pedig csak 2:36 hosszú. Azért szeretem nagyon, mert ebben csillan meg a remény, vagy minek is nevezzem.
 
Az együttes tagjai:
Hobo - ének, próza
Madarász Gábor - gitár, billentyűs hangszerek, vokál
Hoffer Péter - dob, ütőhangszerek
Kovács Barnabás - basszusgitár
Sántha Gábor - gitár, vokál
Nemes Zoltán - billentyűs hangszerek
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Circus Europa
2. Kéne egy világszám  
3. Cipolla lovag  
4. Késő van már  
5. A sorozatlövő  
6. A rock and roll mindenkié  
7. Az oroszlánszelídítő vallomása a balerinának  
8. Madárijesztő  
9. Nagy vihar jön  
10. A Bolondok Hajója  
11. Merlin  
12. Bolond lett a bölcsből (Utószó a XX. századhoz)  
13. Vén marhák (Tisztelet a Led Zeppelinnek)  
14. Circus Hungaricus  
15. Kisember  
 
Diszkográfia:
Üvöltés (1987)
Vándor az úton (1987)
Kivándorlás (1989)
Magyarország messzire van (1991)
I Love You Budapest (1993)
Kenyerem java (1995)
Imák és mantrák (1996)
Kövek az útról (1997)
A hetedik (1998)
A dublini úton (1998)
Adjatok a kutyáknak húst (1999)
Csavargók tízparancsolata (1999)
Blues Jim Morrisonnak (2001)
Bakaballada (2002)
Ballada a senki fiáról (2004)
Tudod, hogy nincs bocsánat (2006)
Circus Hungaricus (2009)