FőképAmennyiben az őszinteség értéki mivoltát még nem nyelte le korunk rohanása és információs dömpingje, akkor bátran ki merem jelenteni, hogy sajnos ez csak a második olyan Kalapács album, aminek tartalma megtölti hallójárataimat, így ebből fakadóan összehasonlítási alapot csupán az egyik korábbi lemez, a 2002-ben napvilágot látott Ösztön szolgáltathat.
 
Ettől függetlenül jó párszor előfordult, hogy láttam a Mestert kis hazánk különböző színpadain fellépni a zenekarával, úgyhogy távlövőket meghazudtoló pontossággal be tudom lőni a zenekar helyét a zenei palettán.
 
A borító és a belső füzet szép, igényes munka, Sallai Péter munkáját dicséri, és hűen követi a lemezen található művek képi világát (nekem személy szerint a „Gyilkos tánc” és a „Majdnem szabadon” számok szövegei közé ékelt grafika tetszik a szabadulni vágyó, szárnyas csontvázzal).
 
Azt viszont hiányoltam, hogy a zenekarról egyetlen kép sem került bele, pedig ehhez a műfajhoz és pláne ehhez a nagyrészt komor albumhoz kiválóan passzolt volna egy jól eltalált, nem nagyképűen, hanem szimplán keménykötésű „arcos” portré a bandáról.
 
A tavaly megjelent album első hallgatása után kapásból leszűrhető, hogy Kalapács úr kora ellenére még mindig kiváló formában van, hangja mit sem kopott az elmúlt években, és a mai napig képes a jellegzetes vibratoját úgy használni, ahogy ezt tette annak idején az első Pokolgép vagy a későbbi Omen lemezeken is.
 
Az Apokalipszis megszólalásában abszolút megfelel a kor követelményeinek, pláne, hogy a XXI. század számítógépes attrakciói mellett már szinte alap dolognak számít, hogy egy zenei felvétel majdnem tökéletesen szólal meg.
 
Egyedül a pergő hangzása az, amire azt mondanám, hogy lehetett volna jobb is, de ez mit sem ront az összképen. A gitárok kiválóan szólnak, a basszus is kellemesen dübörög, Bivaly hangja pedig pontosan annyira van középen előtérben, hogy tisztán kivehetőek a szövegek.
 
A nóták hasítanak, letipornak, bólogatásra késztetnek, vagy a „Kósza vér” című szám esetében (ami az egyik személyes kedvenccé vált a „Majdnem szabadon” mellett) érzelmek felszabadítására ösztönöznek.
 
Személy szerint mindig jobban szerettem azokat a dalokat, ahol az énekes, de legalább valamelyik zenésztárs jegyzi a szövegeket, így örömmel olvastam a CD füzet belső oldalain, hogy az Apokalipszis esetében minden sor Kalapács úr tollából fakadt. Ha értesüléseim nem csalnak, akkor ez az első olyan lemeze a Mesternek, ahol teljes egészében ő felel a szövegekért, és őszintén szólva nem okoztak csalódást.
 
Persze senki ne várjon világmegváltó vagy irodalmian újító sorokat, viszont ahhoz a fajta ízes metálmuzsikához, amit a zenekar képvisel, teljesen passzolnak a főleg borús világképről tanúskodó szövegek.
Részemről nagy öröm, hogy egy olyan nagy múlttal rendelkező dalos pacsirta gondolatait, szövegi világát olvashatom, hallgathatom, aki a pályán eltöltött idő alapján egyértelműen honi klasszikusnak számít.
 
A lemez címe már előrevetíti, hogy apokaliptikus hangulatban fog telni a kicsivel több, mint 50 perc. Több nóta is a világ romlottságát vette górcső alá, ami nem feltétlenül baj, hiszen az aspektusok száma a döntő és nem a téma.
 
A politikai ellentéteket feszegető „Gyilkos tánc” korhű ábrázolást nyújt az aktuális helyzetről, méghozzá úgy, hogy nem fröcsög zavaróan a politikusok milyenségéről, csupán egy őszinte nemtetszést közöl a hallgatóval objektív álláspontból.
 
A „Rock, háború”-ban a keményebb muzsikához fűződő elkötelezettségről hallhatunk őszinte sorokat.
 
Számomra az egyik legkedvesebb szöveg a „Majdnem szabadon” című dalban található, hiszen a refrén a maga himnikus hangsoraival annyira tökéletesen beépül az ember fülébe, hogy a jóérzésű rocker kapásból újra és újra meg kívánja hallgatni.
Örvendetes tény, hogy a szabadságot, mint elcsépelt szimbólumot itt újszerű köntösbe sikerült bújtatni.
 
Az „Idegen világ” című tétel refrénje a másik, amire egyből felkaptam a fejem, ugyanis megveszek az igazi, égbekiabálós darabokért, ebben a dalban pedig pont egy ilyenre leltem.
 
Külön bekezdést szerettem volna szentelni a zenészi teljesítmények kielemzésének, ugyanis öröm volt hallani olyan kőkemény és nem sablonos speed-heavy témákat, amik egyszerre mutatják a hangszeresek tudását, ugyanakkor laikusok számára is könnyen befogadhatóak, hiszen automatikusan beindul rá a kéz által elkövetett térdcsapkodás vagy a bólogatás.
 
A jól felépített, himnikus intro után egyből beindul a gépezet, és már az első nótában tudatják velünk a zenészek, hogy itt nem tucatos popnóták egymásutániságára számíthatunk.
 
Minden egyes dalon érződik, hogy nem lettek félvállról véve a zenészi munkák, hiszen sok helyen az alapvető dalsémákat messzi ívben elkerülő megoldásokkal találkozhatunk, és nagyon kellemesre sikeredtek például a lemezen található ikerszólók, amik közül az utolsó nótában, a „Rock, háború”-ban, vagy a „Kósza vér”-ben hallható darabok ékes példái annak, hogy néhány egyszerűbb hangsor segítségével is mennyire hatásos zenei pluszt lehet nyújtani a hallgatónak, amennyiben a zenész megtalálja a legmegfelelőbb harmóniákat, úgyhogy respekt a Weisz Kicsi – Sárközi Lajcsi párosnak!
 
A rock történelemkönyvében mindig is irigykedve olvastam azokról a zenekarokról, ahol egy testvérpár dolgozhatott együtt, mert a testvéri kapocs olyan kőkemény zenei alapot nyújthat egy csapaton belül, ami könnyebbé teheti a munkát, pláne ebben az esetben, ahol a Beloberk testvérek a ritmusszekció kőkemény alapját alkotják.
A jó és izgalmas break-ek és ritmusképletek éppen megfelelő arányban színesítik a produkciót.
 
A lemezhez bónuszként adott DVD egy olyan korong, ami a hardcore rajongóknak kedvez igazán, hiszen a legjobb Kalapács dalokat (szám szerint 14-et) énekelhetjük együtt a Mesterrel vagy teljes karaoke verzióban a zenekarral.
A gomba módjára elszaporodott zenés játékprogramok világában ez egy nagyon jó ötlet, és a megvalósításra sem lehet panaszunk, hiszen a koncerteket idéző képeknek köszönhetően közönségünk is lesz.
 
A DVD-n található koncertfelvételek az egyik tavalyi Wigwamban megtartott fellépést hivatottak 3 nóta erejéig bemutatni.
A hang és a kép csillagos ötös, a közönség lelkesedése pedig egyértelműen mutatja, hogy a mai napig van igény és érdeklődés a jófajta metálzene iránt. Nem mondom, hogy nem láttam volna még néhány dalt a buliról, ha már ilyen jó körülmények között lettek rögzítve, de így legalább lehet reménykedni egy teljes koncertnyi DVD anyagban.
 
Összességében azt lehet elmondani, hogy egy olyan klasszikus metál albumot adtak ki kezükből hőseink, amely végig él, nem laposodik el, és bár vannak rajta gyengébb pillanatok, ezek olyan kicsi hányadát képezik a lemeznek, hogy gyakorlatilag ott sincsenek.
 
Nem szeretek pontokat adni lemezekre, hiszen úgyis a közönség a legjobb pontozó, de véleményem és reményeim szerint a korong dalai éppúgy be fognak épülni a lelkes rajongók zenei világába, mint az eddigi Kalapács lemezeken található nóták.
 
Az együttes tagjai:
Kalapács József – ének
Beloberk István – basszusgitár
Beloberk Zsolt – dobok
Kalapács József – ének
Sárközi Lajos – gitár
Weisz László – gitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Mutáns vagyok
2. Sohase vár
3. Apokalipszis
4. Patkánymese
5. Álarc
6. Kósza vér
7. Gyilkos tánc
8. Majdnem szabadon
9. Én vagyok a neked való
10. Idegen világ
11. A vég
12. A rock, háború
 
Bónusz DVD (karaoke)
1. Vége a dalnak
2. Őszintén
3. Mindig lázadó
4. Megszállott
5. Felébredés
6. Sebek
7. Nem az, ami megöl
8. A sólymok fészke
9. Majdnem szabadon
10. Itt leszek
11. Összetartozunk
12. A RN’R örökké éltet
13. Angyal
14. Bűnöm a rock
 
+ Live
1. Sohase vár
2. Majdnem szabadon
3. Patkánymese
 
Diszkográfia:
Ösztön (2002)
Totem (2003)
Keresztes háború (2005)
Életreítélt (2006)
Mítosz (2008)
Apokalipszis (2009)