Főkép

Sokszor elgondolkodtam már, miért is hallgatok egyáltalán klasszikus heavy metalt, amikor sem különösebben elmésnek nem találom a szövegeket, sem zeneileg eléggé változatosnak nem érzem a műfajt. Ám a Uriah Heep negyvenesztendős fennállását ünneplő albumnál meggyőzőbb ellenérvet keresve sem találnék.
 
Mick Box csapata még ma is abszolút friss, lendületes és ami a legfontosabb, természetes érzékkel rakják össze dalaikat megunhatatlan, mindig ismerősnek tetsző, valamiképp mégis eredeti melódiákból és harmóniákból. Mindezt persze csupán két számmal bizonyítják az új lemezen, amely annak ellenére nem válogatásalbum, hogy tizenkét régi számukat tartalmazza – ám a mostani felállás előadásában, stúdiótechnikailag összehasonlíthatatlanul jobb minőségben, mint az eredeti korongokon.
 
Az „Only Human” tipikus nyitó szám: tempós, fülbemászóan dallamos, tömör harmóniákkal és nagyszerű hangszeres játékkal. A „Corridors Of Madness” ezzel szemben felkavaróan monoton verzével borzolja kedélyünket, a gitár- és a Hammond-szólók a hard rock aranykorának legszebb hagyományait idézik, míg a refrén a Heep jellegzetes, többszólamú vokáljával teremti meg a kellően vészterhes hangulatot.
 
A régi nagy slágerekről, úgy érzem, nem e helyt kellene áradozni, hanem a sorlemezek ismertetésénél, azt azonban mégsem hagyhatom szó nélkül, hogy a „Between Two Worlds” rock operai dimenziói és elképesztő instrumentális pillanatai így, több mint tíz év után is képesek a maguk teljességében megszólítani, a „July Morning” pedig úgy tökéletes, ahogy megszületett, és hallhatóan képtelenség nem lenyűgöző s meggyőző intenzitással előadni.
 
A zenekar lágyabb, némileg a progresszívebb poppal és rockkal rokonítható oldalát az olyan nóták mutatják meg, mint a balladaszerűen melodikus, a modern énekmondók tradícióihoz méltó „The Wizard”, az akár a tábortűz mellett, egy szál akusztikus gitár kíséretében is eldalolható „Free Me”, valamint a számos, különböző stílusirányzathoz tartozó előadó által feldolgozott, örökzöld rock-himnuszként számon tartott „Lady In Black”.
 
Érzésem szerint kevés együttes dicsekedhet ennyire folyamatosan magas színvonalú, változatos és meghatározó életművel, melynek legsikerültebb és legátütőbb darabjai kerültek fel a Celebration című albumra.

Számomra mindössze az érthetetlen kicsit, hogy a hard rock és heavy metal rajongók körében a Uriah Heep miért többnyire a másodvonal csúcsát jelenti, amikor egyszerre csodálatosan lírai és meglepően súlyos zenéjük még ma is meghatározó hatású, ha csak áttételesen is.
 
Az együttes tagjai:
Mick Box – gitár, vokál
Trevor Bolder – basszusgitár, vokál
Phil Lanzon – billentyűk, vokál
Bernie Shaw – ének
Russell Gilbrook – dob, vokál
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Only Human
2. Bird Of Prey
3. Sunrise
4. Stealin’
5. Corridors Of Madness
6. Between Two Worlds
7. The Wizard
8. Free Me
9. Free’n’Easy
10. Gypsy
11. Look At Yourself
12. July Morning
13. Easy Livin’
14. Lady In Black
 
Diszkográfia:
Very ’eavy… Very ’umble (1970)
Salisbury (1971)
Look At Yourself (1971)
Demons And Wizards (1972)
The Magician’s Birthday (1972)
Sweet Freedom (1973)
Wonderworld (1974)
Return To Fantasy (1975)
High And Mighty (1976)
Firefly (1977)
Innocent Victim (1977)
Fallen Angel (1978)
Conquest (1980)
Abominog (1982)
Head First (1983)
Equator (1985)
Raging Silence (1989)
Different World (1991)
Sea Of Light (1995)
Sonic Origami (1998)
Wake The Sleeper (2008)
Celebration (2009)
Into The Wild (2011)