Deák Bill Gyula: A Király meséi (CD)

 

Amikor ismerősök számára megpróbáltam megfogalmazni a lemezzel kapcsolatos gondolataimat, minden alkalommal hármas tagolásról beszéltem, s ezért kézenfekvő módon, az ajánlóm is így épül fel.

A felosztás nem a számok szövege vagy a zene alapján történik, hanem azokra az „alapanyagokra” utalok, amelyekből összeállt az album.

 

Elsődleges a zene. Megvallom őszintén, a Hobós korszak után nem kísértem figyelemmel Deák Bill Gyula lemezeit, így nincs összehasonlítási alapom azt illetően, zenéje manapság mennyire más, mint mondjuk a tíz-tizenöt évvel korábban volt.

 

Amiben viszont teljesen biztos vagyok, hogy A Király meséi kimondottan keményre, rockosra sikerült. A számok túlnyomó többségéből hiányzik az a fajta szomorúsággal elegy lassúság, ami meglátásom szerint a blues sajátja.

Az a kevés („Nagy eső után”, „Lassú szőrös blues” vagy a „Kilakoltatás” például) inkább csak kiemeli a többi szerzemény tüzét, mintsem meghatározná az album hangulatát. A korong hangzása egyébként teljesen modern, a gitárok kellőképpen kihangsúlyozottak, minden szépen, arányosan és tisztán szól.

 

Másodsorban Koltay Gergely szövegei, melyekről így nyilatkozott:
„A Király meséi erről a különleges életérzésről szól: a bizalomról, a szeretetről, az életről, a hétköznapokról, mert Bill műfaja a lüktető élet, a napi szenvedés, öröm és tarkólövés, a kézfogás és a sok-sok átverés. Öröm ezt az albumot hallgatni, mert közel hetven perc után egymás szemébe lehet nézni. Lehet érezni, hogy nincs veszve semmi, mert íme van valaki, aki megfogalmazza, megénekli érzéseinket, bánatainkat.”

 

S valóban így van. A szövegek között egyaránt van önéletrajzi ihletésű („Csonka boogie”), és olyan, ami napjainkról szól („Kilakoltatás”).

 

Végül, de nem utolsó sorban Deák Bill Gyula hangja és személyisége. Miként a lemez sajtótájékoztatóján is elhangzott, sikere mögött nincs semmiféle titok. Azért hiteles, mert a mai napig élőben játssza dalait (szomorú hogy manapság ezt egyáltalán hangsúlyozni kell), s vele kapcsolatban nyilvánvaló, nem hírnévhajszolásról vagy haknizásról van szó, hanem valóban a zene és a közönség szeretetéről.

 

Az is Bill mellett szól, hogy ellentétben egyes kortársaival, színpadi jelenléte nem nevetséges, hanem egy vállalható és élvezhető, teljes értékű produkciót nyújt.

 

Azt nem tudom megmondani, mennyire „fekete” Bill hangja, de hogy teljesen illik hozzá ez a változatos zenét rejtő album, az biztos. Számomra leginkább az a hangfekvése tetszik, amikor nem erőlteti a hangját, csak énekel.

 

A rajongók november 20-án nagyszabású koncerten győződhetnek meg a fentiek igazáról, amikor a Papp László Budapest Sportarénában Bill és barátai az új albumról játszanak majd, az életmű korábbi „slágereivel” egyetemben.

 

Ehhez és a következő lemezekhez kívánok jó egészséget a nemrégiben múlt hatvanegy éves Deák Bill Gyulának.

 

Deák Bill Gyula – ének

 

Ángyán Tamás – gitár

Csillag Endre – gitár

Fábián Zoltán – gitár

Gáspár Álmos – hegedű

Géczi Erina – vokál

Gyenes Béla – szaxofon

Hirleman Bertalan – dob

Koltay Gergely – vokál

Lukács Peta – gitár

Mr. Basary – vokál

Nagy László – dob

Patai Tamás – gitár

Sipeki Zoltán – gitár

Szabó tamás – szájharmonika

Szűts István – billentyűs hangszerek

Tornóczky Ferenc – gitár

Tóth Reánta – vokál

Zsoldos Tamás – basszusgitár

 

 1. Forró hó

2. Nagy eső után

3. Kőbányáról álmodtam

4. Itthon maradtam

5. Hol az ég?

6. Kilakoltatás

7. Ébredj

8. Lassú szőrös blues

9. Csonka boogie

10. Egyedül az arénában

11. Szabadon élj

12. A király meséje

13. A végtelen felé

14. Hosszú az út

15. Éjféli piac

16. Az legyél, aki vagy

Diszkográfia:
Rossz vér (1984)

Mindhalálig blues (1986)

Bűnön, börtönön, bánaton túl (1993)

Bort, bluest, békességet (1999)

Bill kapitány blues cirkusza (2001)

Hatvan csapás (2008)

60. születésnapi jubileumi nagykoncert (2009) DVD