FőképValamikor két-három évvel ezelőtt került csak a látóterembe ez a finn banda. Mindjárt rájuk is kattantam kicsit, mert az én kis lelki világomban hiánypótlónak, frissnek hatottak és a velük, mellettük emlegetett zenekarok (pl. HIM, Rasmus) olyan messze állnak tőlem, mint az a híres magyar város attól a híres másik várostól.

Jyrki 69 énekhangja/énekstílusa ráadásul nagyon hasonlít két nagy kedvencem, Peter Steele (Type O Negative) és Andrew Eldritch (The Sisters of Mercy) hangjához.

Viszont a mostani Back in Blood-nál kicsit változott a helyzet: sem a zene, sem az ének nem úgy szól, ahogy ezt az előzmények fényében elvárná az ember.

Jyrki 69 „felemelte” a hangját és így csak nyomokban tartalmazza az a mély tónust, amely eleddig a védjegyének volt tekinthető.
A magasabb hangfekvést egyrészt nem tudja tökéletesen uralni, másrészt totálisan elveszíti egyediségét, sajátságos „zamatát”. Bárhogy is csűröm-csavarom ebben a tartományban egyszerűen a középszerűségbe silányul a hangja.

A zene pedig sajnos végig asszisztál ehhez. Csak semmi különleges, csak semmi extra. Sőt, a keményebbnek hangzó dolgokat is lehetőség szerint próbálták jó messzire száműzni a környékről.

Gondolom egy sokkal eladhatóbb (a konyhára többet hozó?) korong létrehozása volt a terv, tehát becélozták a mainstream poshadó fősodrát és ennek megfelelően álltak neki a lemezkészítésnek.
A végeredmény voltaképp megfelel ennek a célnak, csak éppen a rajongók lesznek csalódottak tőle, miatta.

Úgy gondolom, hogy azért több van a zenekarban, mint amit most a Back In Blood-ban mutattak nekünk, és hiszek abban, hogy megjön a józanabbik eszük.

Az együttes tagjai:
Timo Timo - gitár
Archzie - basszusgitár
Jyrki69 - ének
Bazie - szólógitár
Jussi69 - dobok

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Back in Blood
2. We Own The Night
3. Dead N` Gone
4. The Good, the Bad & the Undead
5. Kiss Me Undead
6. Lips of Blood
7. Dead Girls Are Easy
8. Night Watch
9. Some Kind of Magick
10. Hunger
11. Suspiria Snow White
12. Eternal

Diszkográfia:
Bump ’n’ Grind (1992)
Motor City Resurrection (1994)
Savage Garden (1995)
Wrap Your Troubles in Dreams (1997)
Wasting The Dawn (1999)
Blessed Be (2000)
Paris Kills (2002)
Helsinki Vampires (2003) DVD
Framed In Blood - The Very Blessed of the 69 Eyes (2003) válogatás
Devils (2004)
Angels (2007)
Back In Blood (2009)