Főkép Úgy vagyok az új Wilco albummal (ami sorrendben a hetedik stúdiólemezük), mint a franciák annak idején az Amélie csodálatos élete című filmmel: az élet elképzelhető nélküle, de sokkal szürkébb.
 
Ez a zene nem csinál se többet, se kevesebbet, csak hangulatba hozza az embert, méghozzá életkedvelő hangulatba.
Az egymás után sorjázó számokban nincsenek gyorsvonat sebességű metalriffek, popklisék – helyette valami sokkal személyesebbet, közvetlenebbet kapunk. Egy zenei példát arra, miként szeressük az életet, és kerüljünk összhangba önmagunkkal.
 
Úgy tűnik számomra, a Wilco, mint együttes lassan összeérik, s a mostani felállás végre meghozza azt a kiegyensúlyozottságot, ami kihozza a Tweedy-Jorgensen-Girard dalszerzőhármasból a legjobbat.
 
Ami legjobban tetszik az önmagukról elnevezett korongon, az nem más, mint Jeff Tweedy jóhiszemű hangja.
Nem tudok jobb meghatározást rá, mert ez a hang nem terjedelmével vagy erejével hódít, hanem közvetlenségével, egyszerűségével, optimizmusával – mégis rabul ejt. A zene ehhez képest már csak ráadás.
 
A Wilco tagjai nyilvánvalóan őrzik a hajdani alternatív énjüket, ami esetükben ugye a választás lehetőségéről szól.
Bizonyítják, van másik megszólalási forma, nem csupán a slágerlisták és az ilyen-olyan rétegzenék léteznek, hanem az ilyen egyszerű, mégis elborultsággal kacérkodó muzsika is, ami jóval nagyobb közönséget szólít meg.
 
A zenekar most sem tagadja meg country gyökereit, bár a végeredmény zavarba ejtőbb annál, mintsem bárki feltegye egy szombat délutáni táncos mulatságon, ámde ha egyszerűen csak jól akarjuk érezni magunkat, miközben a tornácon üldögélve nézzük az égen bóklászó felhőket, miközben hideg italunkat kortyoljuk – nos, akkor ez a nekünk való lemez. Meg persze számos egyéb helyzetben is jól jöhet a 2009-es Wilco album.
 
Mindegyik szám önálló gyöngyszem, ami saját karakterrel bír, s ettől olyan változatos ez az album.
Abban teljesen biztos vagyok, hogy legtöbbet a „You and I” című dalt fogják majd játszani a rádiók, mivel Jeff ebben elbűvölő duettet énekel a kanadai Feisttel. Édes kis semmiség, talán ez a legkevésbé wilcos – de ettől függetlenül nagyon hatásos.
 
Számomra a legwilcosabb szerzemény egyértelműen a „Bull Black Nova”, a maga már-már idegesítő gitárkezelésével, elborult hangszerelésével, monoton kezdésével – na ez biztosan nem sűrűn szerepel majd a heti slágerlistákon.
Vagy ott az eltökélt „I`ll Fight”, ami akusztikus keretek között, szerényen indul, de aztán öntudatos kinyilatkoztatássá változik – egyszerűen bámulatos amit kihoznak belőle.
 
Még mindig valószínűtlennek tartom a Wilco hazai befutását, mivel zenéjük eltér a közkedvelt slágerektől, de azért remélem, egyre többen megismerik és megkedvelik a zenekart és ezt a lemezt.
Elvégre nyugodt töprengésre mindig kell időt szakítani – s ehhez kevés, ennél ideálisabb valami létezik. Szerintem.
 
Az együttes tagjai:
Jeff Tweedy – ének, gitár
John Stirratt – basszusgitár
Nels Cline – gitár
Pat Sansone – minden egyéb
Mikael Jorgensen – billentyűs hangszerek
Glenn Kotche – dob
 
Közreműködők:
Jason Tobias
Leslie Feist – ének (You and I)
Dave Max Crawford – trombita
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Wilco (The Song)
2. Deeper Down
3. One Wing
4. Bull Black Nova
5. You and I
6. You Never Know
7. Country Disappeared
8. Solitaire
9. I`ll Fight
10. Sonny Feeling
11. Everlasting Everything

Diszkográfia:
A.M. (1995)
Being There (1996)
Summerteeth (1999)
Man in the Sand (1999) DVD
Yankee Hotel Foxtrot (2002)
I Am Trying to Break Your Heart: A Film About Wilco (2002) DVD
A Ghost Is Born (2004)
Kicking Television: Live in Chicago (2005)
Sky Blue Sky (2007)
Shake It Off (2007) DVD
Wilco (The Album) (2009)
Ashes of American Flags (2009) DVD