Főkép Lassan nem is kérdéses, hogy Kodályt szinte mindenki főként zenepedagógusként, módszerteremtőként, jobb esetben egy egész korszakot, stílust elindító és meghatározó kórusművek, valamint a biciniumok, a Háry János és a Psalmus Hungaricus szerzőjeként ismeri. A népit a műzenébe beemelő, folkloristaként.
 
Pedig sokrétűsége egészen kivételes, korai művein pedig inkább az impresszionizmus, s főképp Debussy hatása érződik.
 
Debussy az, akinek egyik motívumát dolgozza fel Kodály a tisztelgésnek szánt Meditationban.
És valóban elmélkedik csupán a motívum felett, új gúnyába öltözteti azt, miközben a francia komponista visszafogott, néhol hűvös patakként csörgedező, néhol pedig – hogy egy másik, az impresszionizmussal talán jobban rokonítható művészeti ághoz hasonlítsam – valamivel harsányabb színekkel, de mindig könnyed, sosem durva vonásokkal dolgozó hangfestő stílusát kölcsönzi, s lényegíti magába.
 
Ám ezzel együtt átveszi a modernizmus számos újítását: az egészhangú skálát, a disszonanciákat, a tonalitástól egyre távolodó, újító szellemet. Azt a szellemiséget, amiben két, szólózongorára írt sorozata, az opus 3 és az opus 11 is született.
 
Az előbbi, vagyis a Kilenc zongoradarab valamennyire még táplálkozik a régi, lassan meghaladott formákból, harmóniailag azonban teljesen újraértelmezve azokat, ám a rövid darabok között feltűnnek a Kodály számára olyannyira fontos népdalok motívumai is, melyek modernista színekkel megfestve alapjaiban más karaktert kapnak.
 
Hasonló jellegzetességek fedezhetők fel a Hét zongoradarab egyes részeiben, mindenekelőtt a „Székely sirató”-ban és a „Székely nótá”-ban, ám ezekben a modernista jegyek még inkább dominálnak, mint a korábbi műben.
 
Mind a szerkesztés, mind a harmonizálás érett, átgondolt zeneszerzői magatartásra utal, és ezeket hallgatva fel sem merülne bennünk, hogy az a Kodály, aki ezeket a darabokat komponálta, nem sokkal ezután nem csupán a modernista kezdeteket tagadta meg, hanem magának a hangszeres játéknak az emberi hanggal szembeni elsőbbségét is megkérdőjelezte.
 
Az új irányt, a tonalitáshoz, a tisztábban népihez való visszatérést, avagy megtérést sejteti a Marosszéki táncok első, zongorára írt változata.
 
A modernista, impresszionista periódus darabjaihoz képest e táncfüzér összehasonlíthatatlanul szilajabb, mélyebben a hagyományokban gyökerező. Úgy is mondhatjuk, e műben Kodály immár rátalált későbbi saját – egyik – önmagára.
 
Krausz Adrienne interpretációjában teljes színpompájukban szólalnak meg a darabok. A billentés mindenütt határozott, nem mossa egybe a hangokat, ezzel együtt könnyed; ha kell, játékos, ha kell, tündöklően egyszerűnek, áttetszőnek hat.

Keze alatt egy sokak számára teljességgel ismeretlen Kodály, a párizsi avantgárd itthoni továbbörökítője, Ravel és Debussy magyar továbbgondolója szólal meg hitelesen.
 
Előadó:
Krausz Adrienne – zongora
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Nine Piano Pieces op. 3
1. Lento
2. Andante poco rubato
3. Lento
4. Allegretto scherzoso
5. (quos ego…) – Furioso
6. Moderato triste
7. Allegro giocoso
8. Allegretto grazioso
9. Allegro commodo, burlesco
 
10. Meditation sur un motif de Claude Debussy (1907)
 
11. Valsette
 
Seven piano pieces op. 11
12. Lento
13. Transylvanian lament
14. « il pleure dans mon cour comme il pleut sur la ville » (Verlaine) – Allegro malinconico
15. Epitaph – Rubato
16.Tranquillo
17. Transylvanian song
18. Rubato
 
19. Dances of Marosszék