Főkép
Zséda igen messze jutott a Cotton Club Singers-es múlttól. Ám noha immár végképp a múlté a jazz, az énektechnika, a kissé feketébe hajló, rhythm and bluesos, sok helyen funkos megszólalás valamennyire a karrier kezdetét idézi, s ehhez a dominánsan elektronikus, a régit a legmodernebbel keverő kíséret szolgáltatja a lényegében egyértelmű sikereket biztosító alapot.

Az album rögtön három slágergyanús szerzeménnyel indul. A lendületesebb, dögös „Karmá”-t és a videoklipként egyaránt debütált „Fekete rúzs”-t a visszafogottabb tempójú „A skorpió hava” követi, melynek orgonával alátámasztott átvezetésében és a lezárásban Zséda fekete-amerikaias ornamentikával, glisszandókkal és a legkiválóbb r&b és soul énekeseket idéző, magas hangfekvésű díszítésekkel színezi. Az „Ágnes balladája” inkább az ötvenes-hatvanas évek hangulatát idézi, hogy az „És megindul a föld…” szinte színtiszta elektronikusságát ismét egy nosztalgikusabb megszólalás váltsa fel a „Valami vonzás”-ban, amit aztán egy valódi klasszikus, az egykor Domján Edit előadásában híressé vált „Köszönet mindenért” követ. E szám különlegessége, hogy benne rövid időre megszólal az eredeti előadó is – a technika így képes ma már hidat verni a már-már elfeledett és a legfrissebb között.

Az „Ajtó mögött” ismét kissé régies hangulatú, kellemes popdal, amit a funkos alapú, ugyanakkor áradó melódiájú, középtempójú „Voltam…” vezet át a „Megárad a szerelem” funk-bluesába, melyet Ferenczi György sokrétű közreműködése tesz különlegessé. A „Csak játék” fúvósszekciója és orgona-betétje igencsak keménnyé teszi az amúgy sem túlzottan szentimentális dallamot, míg a „Szerelemben égni” bossa novájában ismét a régmúlt hangjai támadnak fel. A „Rajongás” egy régi LGT siker feldolgozása, amely végképp egyértelművé teszi az album beállítottságát, vagyis a fekete-amerikai alapokra építkező korszerűséget. A Bolyki Brothers énekegyüttes közreműködésének köszönhetően ugyanakkor ez a dal idézi legerőteljesebben a Cotton Club Singers-es korszakot.

A „Valahol” aztán újfent egy múltba tekintő dal; ezúttal egy duett, egyfajta romantikus visszaemlékezés, mely finoman egymásba simuló énekszólamokkal és latinos kísérettel, kellemes lenyugvást sugallva zárja le a lemezt. Változatosságában egységes Zséda negyedik szóló albuma – egy nagyszerű adottságokkal megáldott, kiválóan képzett és karakteres előadó nagy gonddal hangszerelt dalgyűjteménye, amely teljes pompájában engedi megmutatkozni és kibomlani az énekesnő tehetségét.

Előadó:
Zséda – ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Karma
2. Fekete rúzs
3. A skorpió hava
4. Ágnes balladája
5. És megindul a föld...
6. Valami vonzás
7. Köszönet mindenért
8. Ajtó mögött
9. Voltam...
10. Megárad a szerelem
11. Csak játék
12. Szerelemben égni
13. Rajongás
14. Valahol

Diszkográfia:
Zséda (2002)
Zséda-Vue (2004)
Ünnep (2005)
Rouge (2008)