FőképA portugál Moonspell legismertebb lemeze 1996-ban jelent meg és mindmáig alapműnek számít. A lemezen található „Opium” című szerzeményük a koncertek elmaradhatatlan ráadása és szinte már slágerré nőtte ki magát a rajongók körében.

A lemez többi dala szintén nagyon eltalált. Maga a korong - különleges atmoszférájával - újítónak számított a maga idejében: olyan ez, mint a Type O Negative Bloody Kisses című lemezének a déli temperamentummal való találkozása.
Ez a fajta ördögien sötét romantika még nem volt annyira elterjedt a megjelenés idején, bár azért akadtak színvonalas produkciók, de a latinos szenvedély egyértelműen kizárólag a Moonspell sajátja.

Az Irreligious sokat megőrzött a korábban megjelent Wolfheart örökségéből, azonban itt már sokkal kiforrottabb dalok vannak, amik kicsit könnyebben befogadhatóak.

Talán a lemez címe rejti a megoldást egy általános koncepcióval kapcsolatban, mindenesetre a számok között nemigen van szünet, s legtöbbször valóban úgy tűnik, mintha egyik a másikból következne, vagy annak egyenesen a folytatása lenne.
Mindamellett a játékidejük is erősen lerövidült, s az embernek olyan lehet a benyomása, mintha egy folyamatosan változó és hosszúra nyúlt zenei eposzt hallgatna.

Ez az eposz pedig tele van felejthetetlen pillanatokkal, intenzitása folyamatosan hullámzik.

Mivel valóban minden egyes dal tökéletesen eltalált, meg sem kísérlem kiemelni közülük a legjobbat, mivel az Irreligioust mindig is egyetlen monumentális zeneműnek tekintettem.
Leginkább olyan csúcspontokat tudnék megnevezni, mint a „For a Taste of Eternity” dühösen romboló beindulása, a „A Poisoned Gift” hosszúra sikeredett gitárszólója, az ördögien sötét „Mephisto” emlékezetes refrénje és a „Full Moon Madness” drámaivá fokozódó hangulata.

Az előző lemezhez képest nagyon sokat fejlődött Fernando Ribeiro hangja, szenvedélyes előadásmódja és orgánumának sokszínűsége adja a Moonspell eredetiségét: a halk suttogástól a mélyen dörmögő hangokon keresztül a nyers hörgésig mindent felhasznál, amit az adott dal megkíván.

Persze a többiek is nagy odaadással végzik a dolgukat: a gitártémák jól kidolgozottak és ötletesek, a billentyűs hangszer pedig remekül megalapozza a hangulatot, és roppant sötét hátteret fest a mű egészének.
Egyszóval az Irreligious méltán nevezhető egy melodikus death/doom metal alapműnek. Gondolom, a műfaj iránt érdeklődők mind jól ismerik, ám ha mégis lenne olyan, akinél ez kimaradt, annak illő lenne pótolni.

Az együttes tagjai:
Fernando Ribeiro - ének
Ricardo Amorim - gitár
Pedro Paixao - billentyűk
Aires Pereira - basszusgitár
Miguel Gaspar - dobok

Közreműködő:
Birgit Zacher - ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Perverse... Almost Religious
2. Opium
3. Awake
4. For a Taste of Eternity
5. Ruin & Misery
6. A Poisoned Gift
7. Subversion
8. Raven Claws
9. Mephisto
10. Herr Spiegelmann
11. Full Moon Madness

Diszkográfia:
Wolfheart (1995)
Irreligious (1996)
Sin/Pecado (1998)
The Butterfly Effect (1999)
Darkness and Hope (2001)
The Antidote (2003)
Memorial (2006)
The Great Silver Eye - Best of(2007) válogatás
Under Satanae (2007)
Night Eternal (2008)
Alpha Noir / Ómega White (2012)