FőképTarja Turunen kényszerű (kikényszerített) kiválása után sokan aggódtunk, nehogy véget érjen egy szépreményű karrier.
A Once ugyanis soha nem látott népszerűséget hozott a Nightwish zenekarnak, s új irányban mozdította el azt a zenei vonalat, ami ugyan már korábban is komoly sikerekhez vezetett, mégis az útkeresés jegyeit viselte magán.

De felesleges volt az aggodalom. Anette Olzon hangja megkérdőjelezhetetlenül tökéletes választás. Semmiben sem emlékeztet elődjéhez, mi több, az új elképzelésekhez, hangzáshoz jobban nem is passzolhatna.
Ha mindenképp hasonlítani akarnám valakihez (de ne kerteljünk, igenis hasonlítani akarom), Sharon den Adel jut rögtön az eszembe, és nem véletlenül.

Az albumot nyitó, közel negyedórás „The Poet And The Pendulum” második lassú témája több tekintetben a Within Temptation első, a zseniális Mother Earthszel lezárult korszakát idézi. Maga a dal mégis önmagában áll – semmihez sem hasonlítható.
Egyedülálló, az érzelmek és motívumok széles skálájából összerakott kis darab, mely eleve színpadra, élő előadásra termett.

Tuomas mostanra teljesen kifinomult zeneszerzői képességeinek és drámai érzékének bizonyítéka az is, hogy a női ének csupán két perc feszültségfokozás után szólal meg, és ez nem csak a hosszú várakozás miatt éri el a megfelelő hatást, hanem minden egyes meghallgatáskor.

A „Bye Bye Beautiful” Anette és Marco iszonyúan kemény duettje, míg az „Amaranth” lendületes, minden hangjában tökéletes metál sláger, amit a hörgő gitár mellett az itt-ott megszólaló, hamisítatlanul modern hangzást biztosító crash tányérok tesznek valóban keménnyé.
Nem csoda, hogy épp ezt a dalt jelentették meg elsőként EP formájában.

A „Cadence Of Her Last Breath” ismételten az erősen Within Temptationre hajazó énektől, és a nem virtuóz, annál inkább jól megszerkesztett, játékos gitár-betéttől izgalmas. A „Master Passion Greed” ezzel szemben Marco „jutalomjátéka”, és tényleg az eddig felvett legdurvább – mintegy thrashbe oltott Judas Priestre emlékeztető – Nightwish-nóta.

Az „Eva”-ról csak annyit mondhatok, hogy csodálatos. Rögtön az elején finom, barokkos oboa-dallam, szárnyaló, éteri ének, érzékeny hangszerelés, akusztikus zongora, remekbe sikerült gitárszóló (az album egyetlen tényleges, régi időket idéző szólója) – egyszerűen felülmúlhatatlan.
És ha még nem unnánk a témáit, az egyiket, immár sokkal keményebb megtestesülésben, átveszi a „Sahara”, melyben a vontatottabb, gótikusabb, roppant sötét zenei témák mellett az erőteljes kórus és zenekar, valamint az indián kántálás dominál.

A „Whoever Brings The Night” némiképp visszatérésnek tekinthető a korábbi Nightwish-stílushoz, legalábbis ami a gitárt (még egy rövid szóló is bekerült a számba) és a hangszerelést illeti.
Anette éneke azonban még véletlenül sem idézi Tarjáét, és a zenekari háttér is összehasonlíthatatlanul izgalmasabb minden más korábbi Nightwish-száménál.

Érdekes ellentéte ennek a szinte már popba hajló „For The Heart I Once Had”. Korábban ilyesmit biztosan nem követtek volna el, pedig a sok zúzás közepette, mintegy kitérőként kifejezetten üdítően hat egy kis alig torzított gitár (azért némi zúzás ebből a nótából sem maradhatott ki), a gyereklányos hang és szép ívű dallam.

Mikor már azt gondolnánk, a banda kifogyott a zenei mondanivalóból, jön két egészen fergeteges nóta.
Az „Islander” telibe talált, igazi kelta nóta, a rögtön rákövetkező „Last Of The Wilds” pedig hasonlóan ír-skót ihletésű kocsmai tánczene, no persze rockos-metálos gúnyába bújtatva. A két dal közötti legnagyobb különbség nem a színvonal, hanem a puszta tény, hogy míg az előbbi énekelt ballada, az utóbbi instrumentális örömmuzsika.
Azt viszont nem igazán értem, hogy ha valakinek a Jethro Tullos Ian Andersonéhoz foghatóan kiváló hangja van, miért nem ad ki legalább egy kelta rock lemezt?

A „7 Days To The Wolves”-ban megint csak a keménység és a sötét, gótikus elem dominál, ám ezúttal a változatosság jegyében, és kelta motívumokat elcsöpögtetve; ahogy a lassan hömpölygő, elementáris kórussal megdobott „Meadows Of Heaven” ugyancsak újabb ellenpólusa és egyben továbbvitele az azt közvetlenül megelőző számoknak. És mint tudjuk, a változatosság mindenkor, minden műfajban gyönyörködtet.

Habár az ős-Nightwish rajongók (vagy inkább Nightwish ős-rajongók) bizonyára ellentmondanának nekem, meggyőződésem, hogy a Nightwish végleg megtalálta új hangját. Ráadásul több értelemben is.
Operai énektechnikával megbolondított, szimfonikus power metal bandából mostanra gótikus-szimfonikus metál zenekar lettek, néhol sötét hard core, néhol viszont az album-orientált, dallamos rock és a slágerzene szűk határmezsgyéjén egyensúlyozó, popos beütéssel.

Háttérbe került a virtuóz gitározás (ami a lemezeken még hibátlanul megszólal, koncerten sokszor feleslegesen nehezíti az ügyes, mégsem villámkezű Emppu helyzetét), helyébe csodásan kidolgozott zenekari betétek, természetes, tündöklő ének, jó érzékkel beolvasztott folkos elemek kerültek.

A Dark Passion Play briliáns, fantasztikus lemez. Mellette – a néhány tökéletesen eltalált szám ellenére is – eltörpül minden eddigi kísérlet, minden korábbi Nightwish-album, melyek mindegyikén találtam némi kifogásolni valót.
Az új anyag azonban úgy tökéletes, ahogy kijött. Szerintem sokszor, sok éven át kedvenceim közé fog tartozni a korong, amivel mostanra egyértelműen bizonyította a svéd énekesnővel kiegészült finn csapat, hogy a legjelentősebbek között a helye.

Az együttes tagjai:
Tuomas Holopainen – billentyűsök, zongora
Anette Olzon – ének
Jukka Nevalainen – dob
Marco Hietala – basszusgitár, ének, akusztikus gitár
Emppu Vuorinen – gitár

Közreműködők:
The Dark Passion Plays Orchestra
The Metro Voices

Pip Williams – karmester

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Poet And The Pendulum
2. Bye Bye Beautiful
3. Amaranth
4. Cadence Of Her Last Breath
5. Master Passion Greed
6. Eva
7. Sahara
8. Whoever Brings The Night”
9. For The Heart I Once Had
10. The Islander
11. Last Of The Wilds
12. 7 Days To The Wolves
13. Meadows Of Heaven

Diszkográfia:Angels Fall First (1997)
Oceanborn (1998)
Wishmaster (2000)
Over The Hills And Far Away (2001) – EP
From Wishes To Eternity (2001) – koncert
Century Child (2002)
Once (2004)
End Of An Era (2006) – koncert
Dark Passion Play (2007)
Nightwish: Made In Hong Kong (2009) koncert