FőképJó ideje nem jellemző már, hogy egy rock- vagy metálzenekar fantasy helyett a fantasztikum kifinomultabb, tudományos változatával kísérletezik szövegeiben és elképzeléseiben. Ezért is figyelemre méltó a Ten ötödik stúdiólemeze, mely a valóban ritkaságszámba menő kemény sci-fi koncept-albumok nem túl hosszú sorát gyarapítja.

Akinek még ez sem lenne elég, annak érdemes egy pillantást vetnie a közreműködőkre. Egyikük neve ugyanis bizonyosan szemet szúr bárkinek, aki kedveli a progresszív, dallamos kemény zenét.
Méghozzá a többek között a Deep Purple-ből jól ismert Don Aireyé, akinek billentyűs játéka és harmóniai érzékenysége lényegében önmagában garancia a zenei tökélyre.

Airey termékenyítő hatása rögtön az első számban, a „Stranger” billentyűs szólójában megmutatkozik.
Ahogyan az a módszer is, ahogy Gary Hughes felismerhető, ámde egészen eredeti módon ötvözi a dallamos rock és metál legkiválóbbjai által meghonosított tradíciókat.
Még inkább kiviláglik azonban ez a fajta zsenialitás a „Barricade” Deep Puprle-re emlékeztető gitármotívumában, ami minden átmenet nélkül melodikus metál-témába csap át.

Éppily jellegzetesen Hughesra vall a „Give In This Time” egy kevés Van Halennel kevert, késői Whitesnake-et idéző riffje, ami felett meglepő módon nem Coverdale-es ének szólal meg – pedig Hughes hangfekvése eleve effélére alkalmas a leginkább –, hanem sokkal kevésbé drámai, egyenes hang, már-már glam rockra hajazó tónus és dallamvezetés.

A Ten igazi erősségei viszont egyértelműen a középgyors, szinte adagio-szerű tempóban előadott nóták, melyekben tökéletesen kibontakozhat mind a hangszeres mind az énektudás.

Ezen a lemezen ilyen a himnusszerű „Silent Rain”, amit Don Airey zongorajátéka mellett a második verzében megszólaló, szimfonikus metálba hajló gitár tesz egészen magasztossá. A szép emlékű Extreme második albumán lehetett ehhez hasonló számokat hallani.

A „Timeless”-t úgyszintén az inkább lassú, mint gyors tempóvétel, valamint a (hard rock és heavy metal berkekben előszeretettel alkalmazott) keleties motívumok dobják fel, teszik feledhetetlenné.

És még mindig nem értünk el az album szerintem messze legjobban sikerült dalához.

Az epikus „Thunder In Heaven” utánozhatatlan remeke nem csak a neoklasszikus rock/metálnak, hanem a zenei fokozásnak is.
Az orgonapontról a moll skála hangjaira ugráló, gyors gitártémát (amit akár az ifjú Yngwie Malmsteen is kiötölhetett volna), előbb visszafogottabb tempójú énekdallam ellenpontozza, aztán a melléktémában a melódia előbb még megzabolázva készít elő, fokozza a feszültséget, mielőtt a dal végleg kibontakozik a magasra törő dallamívben.

És ha eddig még nem figyeltünk volna fel rá, most kikerülhetetlenül szembesülünk azzal a cseppet sem ortodox igazsággal, hogy a sikító magasságokkal szemben a valamelyest mélyebb hangfekvés sokkalta szebben, teltebben simul a zengő gitárszólamokba.

A Babylon invenciózus, az átlagosnál összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalú dallamos rocklemez, nem kevés metálos beütéssel, ami nem hiányozhat egyetlen igényes (album orientált) rockzenét vagy a melodikus, neoklasszikus metált kedvelő gyűjtő kollekciójából sem.

Az együttes tagjai:
Gary Hughes - ének
Vinny Burns - gitár
John Halliwell - gitár
Steve McKenna - basszusgitár
Greg Morgan - dob

Közreműködik:
Don Airey - billentyűs hangszerek
Gavin Fernie - Meridian hangja
Georgina Rudden - a Cryotechnél megszólaló hang, és Lex számítógépének hangja

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Stranger
2. Barricade
3. Give In This Time
4. Love Became The Law
5. The Heat
6. Silent Rain
7. Timeless
8. Black Hearted Woman
9. Thunder In Heaven
10. Valentine

Diszkográfia:
Ten (1996)
The Name of the Rose (1996)
The Name of the Rose (1996) – EP
The Robe (1997)
The Robe (1997) – EP
You’re In My Heart (1997) – EP
Never Say Goodbye (1998) – koncert
Spellbound (1999)
Fear the Force (1999) – EP
The Best Of Ten 1996-1999 (1999) – válogatás
Babylon (2000)
Far Beyond the World (2001)
Return to Evermore 2004)
The Essential Collection 1995-2005 (2005)
The Twilight Chronicles (2006)