FőképÖtödik sorlemezére a Linkin Park vagy felnőtté érett, vagy a nu metal fulladt ki, vesztett vészesen kezdeti nagy lendületéből.
De az is elképzelhető, hogy mindkettő egyszerre igaz. Annyi bizonyos, hogy a Hybrid Theory nem kis mértékben Faith No More-ra hajazó, a metált a rappel és kevéske indusztriális hangzással elegyítő áttörésslágereinek szinte nyoma sincs az új lemezen.

Mondom, írom mindezt azok után, hogy a „Given Up” egésze, s különösen a kiállás, lényegében visszatérés a banda zenei gyökereihez.
A „Leave Out All The Rest”-nek azonban vajmi kevés köze van már a kaliforniai fiúk eredeti koncepciójához, a „Bleed It Out” gitárhangzása pedig - a rapes kezdés ellenére is - inkább emlékeztet a The Edge agresszíven melodikus játékára, mint a nu metal zenekarok jellegzetesen torzított, és más elektronikus módszerekkel alterált megszólalására.

A U2 hatás azonban leginkább a „Shadow Of The Day” poposan lágy, mégis anarchisztikusan szuggesztív alternatív rockjában mutatkozik meg leginkább.

A gitár kellemesen túlvezérelt, visszhanggal bőségesen feldúsított dallamossága, a cseppet sem unalmasan monoton basszusgitár és a minimalista dob felett Chester éneke úgy szól, akárha Bono tett volna kirándulást a Linkin Park stúdiójába, hogy felénekelje ezt a nótát.

Ám a gitár, orgona, katonai pergődob hármasára alapozott, valahol legbelül rap-lelkületű verséje és himnusszerű refrénje sem áll távol az ír négyes fogat Joshua Tree-korszakának felfogásától.

A „What I’ve Done” vagy a „Valentine’s Day” ugyancsak a brit alternatív rock határmezsgyéin barangol az amerikai szoft-extrém metál dzsungele helyett.
Az ellágyulást viszont tökéletesen ellenpontozza a „No More Sorrow”-féle dalok zúzása, még ha nem a TGV sebességével robogó metalcore-t hallunk is, hanem „csupán” többé-kevésbé visszafogott - már-már doomos - tempójú, ugyanakkor roppant energikus kitörést.

És ha már elfogadom a váltást, akkor az új számok közül a lemezt záró, zeneileg a Beatles-ig visszanyúló „The Little Things Give You Away”-re, valamint az „In Pieces”-re adnám le a voksomat.
Az utóbbiban hallható reggae-nu metal keverék nem újdonság, hiszen a P.O.D.-tól a kezdetektől fogva hallhatunk ilyet, az elegy további dúsítása alternatív rock-elemekkel azonban, ha nem is újszerűvé, mindenesetre izgalmassá teszi a kompozíciót.

Nekem tetszik, noha az igazi rajongók - és a keményvonalas metál-hívők is - szinte bizonyosan csalódnak az új anyagban.
Jóllehet a lemezeladási statisztikák egyelőre inkább a bemutatkozó lemez koncepciójának helyességét igazolják, úgy érzem, a Minutes To Midnight a korábbinál szélesebb közönséghez szólhat, s mindezt a legkisebb színvonalesés nélkül.

Az együttes tagjai:
Chester Bennington - ének
Rob Bourdon - dobok
Brad Delson - gitár
Dave „Phoenix” Farrell - basszusgitár
Joe Hahn - lemezjátszó, programozás, szempler, ütemek
Mike Shinoda - ének, gitár, billentyűsök, zongora

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Wake
2. Given Up
3. Leave Out All The Rest
4. Bleed It Out
5. Shadow Of The Day
6. What I’ve Done
7. Hands Held High
8. No More Sorrow
9. Valentine’s Day
10. In Between
11. In Pieces
12. The Little Things Give You Away

Diszkográfia:
Hybrid Theory (2000)
Reanimation (2002)
Meteora (2003)
Live In Texas (2003) CD + DVD
Collision Course (2004)
Minutes To Midnight (2007)
Road to Revolution: Live at Milton Keynes (CD/DVD) (koncertalbum) (2008)
A Thousand Suns (2010)