FőképEgykor a Black Sabbath neve szinte elválaszthatatlanul összeforrt Ozzy Osbourne-éval. Ezért aztán Ozzy kényszerű (kikényszerített) távozása a rajongók szemében tulajdonképp egyet jelentett a korszakos banda halálával.
Annál meglepőbbnek hatott tehát a hír, hogy a sötét temetés helyett új frigyet jelentettek be: Tony Iommihoz és társaihoz az ex-Rainbows Ronnie James Dio csatlakozott, hogy felvegyék a zenekar egyik, ha nem a legjobb albumát, a Heaven And Hellt.

Ám minden csoda három napig – vagy egy albumig – tart. A rendkívül termékeny egymásra találást előbb megkopottabb próbálkozások: a színvonalas, de az első közös lemezhez képest kevésbé ütős Mob Rules és egy koncertlemez, a Live Evil követte (ám e két felvételen már az alapító tag Bill Ward helyett Vinny Appice püfölte a bőröket), végül pedig – alig két év után – következett az újabb tagcsere.

Az egykori Deep Purple-énekes Ian Gilannel sem ment jobban a banda szekere, mígnem ráakadtak a Dióra ha nem is kísértetiesen, de mindenképp emlékeztető Tony Martinra, akit aztán még egy album, a Dehumanizer erejéig le- vagy felváltott a fantasyt a dark metallal vegyítő, manószerű Dio.

A három (vagyis az élő felvétellel együtt négy) lemezről kerültek fel a legjobban sikerült opuszok e The Dio Years című válogatásra, és kétségtelen, hogy a Dióval eltöltött évek visszatekintve meghatározónak bizonyultak, s nem csupán a banda életében, hanem a rock történetében is.

A Heaven And Hell dalairól nekem önkéntelenül a szikrázóan, mintegy robbanásszerűen termékenyítő elegyedés jut eszembe.
A Rainbowból alighogy távozott Dión olyannyira érződik még a Ritchie Blackmore-ral együtt végigzenélt évek hatása, hogy nem egy szerzemény, mindenekelőtt a jelen felvételen élőben hallható „Children Of The Sea”, s különösen a meditatív „Lonely Is The Word” gitárszólamát akár maga Blackmore is feljátszhatta volna.

De éppígy a Rainbowra emlékeztető nóta a „Die Young” tempós rock and rollja, sőt még az első sabbathos fantasy-szerzemény, a „Neon Knights”, valamint a címadó – és igencsak eltalált – „Heaven And Hell” sem mentes a folytatólagosságot sugalló pillanatoktól, motívumoktól és megoldásoktól.

A Mob Rulesról elsősorban a „Turn Up The Night”, no meg a megint csak erősen rainbows riffekkel és melódiákkal izgalmas „Falling Off The World” emlékezetes, de az e válogatásra felkerült többi dal is kellően „erős” ahhoz, hogy ne egyszerűen a futottak még kategóriába soroljuk.
Nekem a Dehumanizer tűnik leginkább megkopottnak (bár kétségkívül a legsabbathosabbnak), de nem szabad elfelejteni, hogy Iommi és Dio nem mindennapi ötletgazdagsággal alkotó zenészek, s tőlük még a gyengébb is erősebbnek számít mások sokszor legjobb szerzeményeinél.

A válogatások apropója többnyire a lélekharang megkongatása egy egykor sikeres, ám épp a feloszlás előtt, után vergődő banda felett.
Nem így a The Dio Years esetében, hiszen ezúttal az újraegyesülést ünneplik a lemezzel. A Black Sabbath immár klasszikusnak számító második felállása ugyanis feltámadt halottaiból.
De nem elzöldült, rothadó, rémisztgető zombik, hanem erőtől duzzadó szellemek támadnak ismét ránk.

A három új szerzemény kétségtelenül korszerűbb a korábbiaknál, és ugyan a Heaven And Hell színvonalát ezek sem érik el, mindenképp örvendetes, hogy megint együtt zenél a három nagy öreg (amennyiben Appice-t is közéjük sorolhatjuk), és a stúdióban továbbra sem megkopott hangú Ronnie James Dio.

A beetetés után, remélem, teljes stúdióalbummal rukkolnak elő, ami – lévén, hogy a mérföldköveket már lerakták a „fiúk” – legalább a megszokott magas színvonalon szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

Az együttes tagjai:
Tony Iommi – gitár
Ronnie James Dio – ének
Geezer Butler – basszusgitár
Vinny Appice – dobok

Bill Ward – dobok
Geoff Nicholls – billentyűs hangszerek

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Neon Nights
2. Lady Evil
3. Heaven And Hell
4. Die Young
5. Lonely Is The Word
6. The Mob Rules
7. Turn Up The Night
8. Voodoo
9. Falling Off The Edge Of The World
10. After All (The Dead)
11. TV Crimes
12. I
13. Children Of The Sea (Live)
14. The Devil Cried
15. Shadow Of The World
16. Ear In The Wall

Diszkográfia:
Black Sabbath (1970)
Paranoid (1970)
Master Of Reality (1971)
Black Sabbath, Vol. 4 (1972)
Sabbath Bloody Sabbath (1973)
Sabotage (1975)
We Sold our Soul For Rock ’n’ Roll (1975) válogatás
Technical Ecstasy (1976)
Never Say Die (1978)
Live At Last (1980) koncert
Heaven And Hell (1980)
Mob Rules (1981)
Live Evil (1982) koncert
Born Again (1983)
Seventh Star (1986)
The Eternal Idol (1987)
Headless Cross (1989)
TYR (1990)
Dehumanizer (1992)
Cross Purposes (1994)
Cross Purposes Live (1995) koncert
Forbidden (1995)
The Sabbath Stones (1996) válogatás
Reunion (1998)
Past Lives (2002)
Symptom Of The Universe: The Original Sabbath 1970-1978 (2002) válogatás
Greates Hits 1970-1978 (2006) válogatás
Black Sabbath: The Dio Years (2007)
Black Sabbath: Live At Hammersmith Odeon (2007)

Kapcsolódó írások:Koncert: Heaven and Hell, Black Sabbath the Dio Years – Petőfi Csarnok, 2007. július
Heaven and Hell: The Devil You Know (CD)