FőképAmit az érett olasz barokk adhat az embernek, az mind megtalálható Albinoni 1722-ben, Amszterdamban közreadott versenyműveiben. Az Opus 9 Albinoni kora és az utókor által egyaránt legkiválóbbnak tartott concertóinak gyűjteménye. A kollekció sajátsága, hogy négy, egyenként három-három darabot magába foglaló egységében egy oboa kettősverseny követ egy szólóhegedűre majd egy szóló oboára írt versenyművet.

A Philips annak idején úgy döntött, hogy a legyezős borító fémjelezte Baroque Classics sorozat részeként két külön albumon adja ki a műveket, melyek közül Albinoni talán legszebb szólóhangszerekkel vetekedő zenekarra írt kompozíciói kerültek erre a korongra. Ha valaki csak az Albinoni szerzeményeként ismertté vált, ám valójában Remo Giazotto komponálta „Adagio”-val tudja párosítani az olasz zeneszerző nevét, kellemesen fog csalódni ebben a lélegzetelállítóan gyönyörű muzsikában.

Jóllehet Albinoni nyíltan kimondva is az akkoriban népszerűsége csúcsán lévő, jóllehet gyűjteményeket épp nem közzé tevő Vivaldit igyekezett felülmúlni harmónia és invenció terén is, a két velencei mester művei sokban eltérnek egymástól. Vivaldi hangulatközpontú muzsikájával ellentétben Albinoni concertói elvontabbak, szólamaik bonyolultabb ellenponttal egészítik ki egymást, a szólóhangszer pedig nem kiemelkedik a zenekarból, hanem a tuttihoz mintegy hozzásimulva, csupán az elsődleges dallamvivő szerepét tölti be.

Kiváló példa erre a lemezen hallható messze legkiemelkedőbb darab, a No. 9-es oboa kettősverseny első és második tétele. A nyitó Allegróban a két oboa fanfárszerűen, kissé trombitákra emlékeztetően versenyez egymással, egymást szorosan követő kontrapunktban, ám a tutti egy pillanatra sem játszik alárendelt szerepet, és inkább ellenpontozza, mintsem csupán támogatja az obligát hangszereket.

Az Adagióban mindez, vagyis a hangszerek és hangszercsoportok egymás mellé rendeltsége hatványozottan érvényesül, és meggyőződésem, hogy ezzel a tétellel Albinoninak sikerült oly páratlanul tökéleteset alkotnia, ami önmagában is garantált volna számára egy helyet a legnagyobb zeneszerzők panteonjában.

A művek Heinz Holliger és az I Musici megszokottan magas színvonalú előadásában szólalnak meg. A Budapesten is járt, római illetőségű zenekar valaha sokat tett a barokk kor zenéjének népszerűsítésében. Felvételeiket és koncertjeiket a tökélyre vitt összhang és pontosság, a telt, tiszta hangzás és a fenséges szépség jellemezte már a hatvanas években is.

Noha azóta az autentikus hangszerekkel készült lemezek kiszorították az I Musici felvételeit a fősodorból, a mai napig egyéni és üde színfoltot jelentenek a barokk zene számos interpretálója között.

Előadók:
I Musici
Heinz Holliger – első oboa
Maurice Bourgue – második oboa
Maria Teresa Garatti - csembaló

A lemezen elhangzó számok listája:
1-3. No. 2, d-moll versenymű oboára
4-6. No. 3, F-dúr versenymű két oboára
7-9. No. 5, C-dúr versenymű oboára
10-12. No. 8, g-moll versenymű oboára
13-15. No. 9, C-dúr versenymű két oboára
16-18. No. 11, B-dúr versenymű oboára