Főkép

Kamasz koromban, különösen, amikor újdonsült barátokkal töltöttem együtt hosszú órákat, gyakran játszottunk el a gondolattal, milyen könyveket, lemezfelvételeket vinnénk magunkkal egy lakatlan szigetre. Akkoriban többnyire a legfrissebb élmények számítottak meghatározónak, manapság viszont – immár harminckilenc évesen – azokat a műveket és kiadványokat választanám, melyek kiállták az idő próbáját, és sok esztendő után is hatni képesek minden újraolvasásnál és újbóli meghallgatásnál. John Eliot Gardiner 1977-es Purcell albuma az efféle örök élmények közé tartozik, és feltétlenül a kihagyhatatlan tíz között a helye.

Henry Purcell, az olasz és francia stílusjegyeket egyaránt magába olvasztó angol barokk utolérhetetlen mestere, érett és kiteljesedett művészként alkotta meg a „Come, Ye Sons of Art” című ünnepi ódát, mely kiválóan példázza, amit Nicolaus Harnoncourt beszélő zenének nevezett. A kontratenorra írt áriákban a hangszereket sorra megnevező szöveget nem trombiták, oboák, hegedűk, lantok, hárfák és fuvolák megszólaltatásával illusztrálja a szerző, hanem a hangszerekre jellemző énekelt dallamokkal és díszítésekkel érzékelteti az adott instrumentumok hangulatát. A záró rondó bravúros fokozásával és himnikus emelkedettségével koronázza meg Purcell vitathatatlanul legremekebb ünnepi ódáját.

Mivel a művet egyszeri megszólaltatásra, Mária királynő születésnapjának megünneplésére szánták, gyakori az antifonális felelgetés, egyazon dallamot pedig egymás után kisebb hangszercsoport, a teljes zenekar, a szólista és a kórus is megszólaltathat. Huszonegyedik századi szemmel nézve értelmetlennek tűnhet egyetlen alkalomra pazarolni egy ilyen nagyszerű kompozíciót, épp ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy az „Ouverture” hangjaira ismerhetünk rá az 1695-ben bemutatott semiopera, az „Indian Queen” második felvonásának nyitányában.

Purcellnek alig nyolc hónappal később, 1695-ben kellett megkomponálnia a himlőben elhunyt Mária királynő temetési szertartási zenéjét. A szerzőtől szokatlan összetettségű ellenpontra, és a személyesen is átélt fájdalomhoz illő kromatikus menetekre épülő kórusok között kizárólag trombiták és üstdobok szólalnak meg, melynél magasztosabb muzsikát senki sem komponálhatott volna az egész nemzetet lesújtó gyász kifejezésére. Különös egybeesés, hogy Mozarthoz hasonlóan Purcell is élete utolsó esztendejében írta meg sajátnak is tekinthető requiemjét, aminél szívfájdítóbb irónia csupán az lehet, hogy Purcell egyetlen nap híján nem érhette meg november 22-ét, Szent Cecília napját, mely az angol barokk hagyományban a zene örömnapja, s melynek megünneplésére a szerző 1683 és 1692 között négy ódát is írt.

Úgy hiszem, Gardiner karmesteri képességeit felesleges külön méltatni, hiszen a korai barokktól, Mozart nagyoperáin át, a huszadik századi modernizmusig számtalan zeneszerző műveit interpretálta már a kizárólag a legavatottabbakra jellemző színvonalon. A szólisták és az együttesek, mint minden közös felvételükön, ezen az albumon is méltó társai a karmesternek.

A Warner 2003-ban egy csökkentett árú (budget price) sorozat részeként adta ki újra a ma már klasszikusnak számító felvételt, mely egyetlen igazi komolyzene-rajongó polcáról sem hiányozhat.

Előadók:
Dame Felicity Lott - szoprán
Charles Brett - kontratenor
John Williams - kontratenor
Sir Thomas Allen - basszus

Monteverdi Choir/Monteverdi Orchestra
Equale Brass Ensemble

John Eliot Gardiner - karmester

A lemezen elhangzó művek tételei:
Come, ye sons of art: ode for the birthday of Queen Mary, 1694
1. Ouverture
2. Come, ye Sons of Art, come away
3. Sound the trumpet
4. Come, ye Sons of Art, come away
5. Strike the viol
6. The day that such a blessing
7. Bid the virtues
8. These, are the sacred charms
9. See Nature, rejoicing

Music for the funeral of Queen Mary, 1695
10. March
11. Man that is born
12. Canzona
13. In the midst of life
14. Canzona
15. Thou knowest, Lord, the secrets of our hearts
16. March

A Monteverdi kórus és zenekar, valamint John Eliot Gardiner honlapja:
http://www.monteverdi.co.uk/