Főkép

Még mindig úgy gondolom, hogy ha választanom kellene, hol éljem le hátralévő napjaimat, akkor a zenei hátteret figyelembe véve az egyik jelölt biztosan Tarantino környéke lenne. Részben az időjárás (isten veled fagyos tél), részben a táj és az étel, s nem utolsó sorban a zene miatt, hiszen ezt a vidéket tartom a tarantella és a pizzica szülőhazájának.

 

Ennyi felvezető magyarázat után érthető, hogy az első szám után eldőlt, muszáj lesz erről a lemezről írnom, mivel a nyitó nóta, a „A Sand’Ánne” gyakorlatilag pont olyan zene, amit szeretek, jellegzetes dél-olasz, és már itt rácsodálkoztam Virginia Pavone orgánumára. A folytatás hallatán némileg elbizonytalanodtam, mert mint kiderült, ez egyfajta konceptalbum, ami főként a Tarantino környéki népzenéből merít, és egy jó boszorkánynak állít emléket. Aki főként gyógyítóként tevékenykedik, és a trió ezt jeleníti meg zenével. Fontos, hogy banyánk nem csupán a test nyavalyáival foglalkozik, hanem a lélekkel is törődik.

 

Ennek egyenes folyományaként a zene egyszerre tartalmaz népzenét és idegen hatásokat. Ami érthető, hiszen egy időben a környező hatalmak mindegyike szerette volna megszerezni ezt a területet, így görög, római, arab/szaracén, viking, spanyol és francia hódítók vagy telepesek jártak erre. Meglepő módon néha mintha régebbre nyúlnának az időben, és sámánisztikus elemek bukkannak fel az albumon (Affàscene), de legalább ennyire fura elsőre a vonósnégyes vendégszereplése.

 

Egyedi hangulatú album, amit nem elegendő egyetlen alkalommal meghallgatni, mert annál sokkal gazdagabb zeneileg, illetve olyan hangulata van, ami háttérzeneként nem érvényesül, igényli a figyelmet, a befogadást. Érdekes lenne egyszer élőben megnézni a triót, mert kíváncsi vagyok, a nézőtéren ülve mennyire képes elvarázsolni a Curannera album anyaga.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: A Sand’Ánne, Affàscene, Maletìmbe

2023-ben megjelent album (Zero Nove Nove)

Weboldal: https://www.facebook.com/YarakaEnsemble/

 

 

A zenekar tagjai:

Gianni Sciambarruto – berimbao, gitár, saz, doromb, ének

Virginia Pavone – ének, fuvola, sámáni tambura

Simone Carrino – tambura, riq, daf, kanjira, troccola, ének

 

Közreműködők:

Professor Anna Vozza – narrátor „ Tuppe tuppe”

Cristina Ciura – hegedű

Sabrina Di Maggio – hegedű

Arianna Latartara – brácsa

Mirko Sciambarruto – cselló

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. A Sand’Ánne
  2. Maletìmbe
  3. Fronni d'Alia
  4. Canto all'alie
  5. Tuppe Tuppe (Laude drammatica)
  6. Affàscene
  7. Draunara
  8. Chiuviti