Főkép

Örömmel vettem tudomásul, hogy a finn Okra Playground tagjai semmit sem változtattak a zenéjükön, még mindig azt az egyszerre modern és hagyományos muzsikát játsszák, ami a korábbi lemezeiket – például Turmio – jellemezte. Rájuk nyugodt szívvel felteszem a világzene címkét, amit ki kell egészítenem az északi varázslat matricával. Ha valaki már elképzelte azt, hogy milyen lehet a hóval borított fenyvesekben sétálni télen, a dombtetőről lenézni a befagyott tavon korcsolyázó emberekre, nézni miként gomolyog a köd, vagy csak élvezni a hóesést a éjszakában – akkor cseppet sem érezem túlzásnak, hogy ez a muzsika tökéletesen illik ehhez a látványhoz.

 

A három énekesnő hangja tisztán szólal meg ebben a meseszerű környezetben, amit a zene időnként a transz felé terel (Hypnoosi). Päivi Hirvonen szerint „A dalok olyan globális és társadalmi problémákkal foglalkoznak, mint a háború, a világjárvány és a mentális egészség. A dalok nagy része már a közelmúlt nagy tragédiái előtt született, ami a téma időtlenségéről szól. A változás és a növekedés erősen jelen van az albumon…”

 

Az album egy lendületes nótával kezdődik (Itku), amit a hegedű és az elektronika ural, igazi talpalávaló, magával ragadó kórussal kiegészítve, és ez az energiaáramlás megmarad a következő két számban is. A harmadikban már az epikus énekre kerül a hangsúly, hogy aztán lelassuljunk az elszállós/merengős/szomorkás „Kylmä lintu kyyneleeni” alatt. Ugyanilyen lassú, de sokkal súlyosabb tétel a „Veri” – ez volt talán a legfilmszerűbb dal a lemezen.

 

Nem sorolom fel az összes dalt, mert talán már az eddig leírtakból is kiderült, hogy az Itku című album az Okra Playground eddigi legjobbja lett. Megtartotta mindazt, amiért eddig szerettem, csak most ha lehet, picit minden jobban sikerült. A hangzás remek, érződik a zene íve, és a komoly mondanivaló mellett azért az élet szeretetére, élvezetére is buzdítanak. Már csak annyi van hátra, hogy megnézzük, élőben mire képesek a színpadon.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Itku, Veri, Hypnoosi

2022-ben megjelent album (Nordic Notes)

Weboldal: http://www.okraplayground.fi

 

 

A zenekar tagjai:

Maija Kauhanen – ének, kantele

Päivi Hirvonen – ének, hegedű, jouhikko

Essi Muikku – ének, kantele

Sami Kujala – basszusgitár

Veikko Muikku – harmonika, szintetizátor

Oskari Lehtonen – ütőhangszerek

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Itku
  2. Ukkonen
  3. Laula!
  4. Kylmä lintu kyyneleeni
  5. Veri
  6. Kymmenniekka kylässä
  7. Hetkeen
  8. Juoksen karkuun aurinkoa
  9. Hypnoosi