Főkép

Idén tavasszal élőben láttam Lirazt, amikor fellépett a Budapest Ritmon. Emlékezetes esteként maradt meg az emlékeztemben (rövid beszámoló erre), ezért érhető, hogy kíváncsian vártam az új lemezét, elvégre három évvel korábban jelent meg az előző, Zan (Nők) című opus. Abban bíztam, hogy nem változtatott sokat a stílusán, és maradunk az iráni vonalon.

 

Ami csak első hallásra tűnik egyszerű feladatnak, viszont ha figyelembe vesszük azt a tényt, amivel manapság tele van a sajtó (Mahsa Amini halálával, és az azt követő tiltakozásokkal, illetve az azokra érkező reagálásokkal), akkor be kell látnunk, ez igenis bátor vállalás. A két ország lakosai ugyanis nem léphetnek kapcsolatba egymással, szóval ha iráni nő vagy, aki ráadásul muzsikus is, akkor halmozottan hátrányos helyzetből indulsz, ha egy izraeli muzsikussal együttműködve akarsz stúdióba vonulni. A puszta tény, hogy ez a lemez elkészült, felér egy határozott politikai kinyilatkoztatással.

 

Persze én nem a mondanivaló, a bátorítás, a remény miatt szeretem ezt a lemezt, hanem a zene miatt. Liraz továbbra is bátor kézzel keveri az iráni dallamokat a poppal (Junoonyani), énekel balladát (Tanha) és funkys diszkót (Azizam). A számok többsége a korábbiakhoz hasonlóan táncra készteti majd a koncertek közönségét, és az a legszebb az egészben, hogy nála ezt teljesen természetesnek hat. Nem lógnak ki az összképből az elektronikus effektek, és a hangszerelésnél is inkább a kevesebb több elvét vették figyelembe. Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy az érzelmeket sem viszi túlzásba – mondjuk az utolsó szám, a „Roya” lecsupaszított verzióját szívbemarkolónak éreztem, aminek oka lehet az elválás miatti szomorúság.

 

Szerintem egy nagyon jó album lett a Roya (Fantázia) album, nem akar több lenni az elődjénél, csak pont annyival jobb annál, mint amennyivel az elmúlt években Liraz tapasztaltabb lett. Egyszerre hagyományőrző és modern, idézi fel a hetvenes éveket, mindeközben szerelmes és lázadó – így lett belől egy izgalmas hallgatnivaló. A lemezindító számot meg egyszerűen imádom a fülbemászó dallama miatt - lásd és halld a második videót.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Roya, Azizam, Junoonyani

2022-ben megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: https://www.facebook.com/LirazOfficial

 

 

A zenekar tagjai:

Liraz – ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Roya 03:06
  2. Azizam 03:11
  3. Doone Doone 04:38
  4. Mimiram 04:22
  5. Tanha 04:18
  6. Bishtar Behand 03:26
  7. Junoonyani 04:15
  8. Gandomi 03:58
  9. Omid 03:27
  10. Bi Hava 04:27
  11. Roya - Female Version 03:48