Főkép

Mennyire lehet jó az a lemez, amelyen olyan muzsikusok vendégeskednek, mint Lee Ranaldo (Sonic Youth) vagy Jello Biafra (Dead Kennedys)? Mindenesetre látatlanban ígéretesnek találtam, amit csak fokozott, amikor láttam, hogy ezt a stílus nemes egyszerűséggel „the arabian fuzz”-nak hívják az együttes tagjai.

 

Akik egyébként Párizsban élnek, és különböző országokból érkeztek (Franciaországból, Marokkóból, Egyiptomból, Algériából és az Egyesült Államokból), szóval igazi multikulti a banda összetétele, ami után picit meglepődtem, hogy „csak” közel-keleti és észak-afrikai zenét kevernek némi pszicho-punkrockkal. Viszont amit ebből a hármasból kihoznak, az tényleg eredeti, megvan benne a kellő groove, egzotikum, valamint hol nyílt, hol lappangó düh.

 

Amikor a kísérő szövegben azt olvastam, hogy ennek a zenének a gyökerei mélyen a múltban gyökereznek, megbocsátható marketingdumának gondoltam az állítást, de már az első végighallgatás után újra kellett gondolnom a véleményemet, mert tényleg sikerült jó mélyre nyúlniuk az arab hagyományokba. Viszont amit aztán kiadnak a kezükből az nagyon modern, kezdve a hangzással, végezve komponálással. Gondolok itt a „Barbès Barbès” rappelésére, vagy a „Hobek Thawrat” gitártémáira, amelyek jól ellenpontozzák Alsarah énekét.

 

Thomas Attar Bellier elektromos saz játéka a török BaBa ZuLát idézi meg, és a dalok szövege hozzájuk hasonlóan kifejezetten politikus, benne van az arab tavasz meg nem valósult ígéretei miatt elkeseredett fiatalok érzése. Ha nem ez, akkor csak pusztán társadalomkritikus mondanivalóval bír, mint például az albumzáró „Mal Wa Jamal”, ami a prostituáltakról szól.

 

Mindent figyelembe véve a Who Are We? album egy nagyon erős bemutatkozás, izgalmas arab-punk pszichedelikus muzsikával, jól megválasztott vendégekkel, régmúltban gyökerező modern világzenével. A Glitterbeat kiadó már megint jó érzékkel választott előadót, nem véletlenül kerülnek fel már évek óta a WOMEX 20-as kiadói listájára.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Hobek Thawrat, Barbès Barbès, Mal Wa Jamal

2022-ben megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: https://www.facebook.com/alqasarband

 

 

A zenekar tagjai:

Thomas Attar Bellier – elektromos saz, gitár

Jaouad El Garouge – ének, awtar, karkabou, tbila, bendir, claves, caxixi, kolomp

Guillaume Théoden – basszusgitár

Nicolas Derolin – darbuka, daf, bongó, bendir, shakers, saget

Paul Void – dob

 

Közreműködők:

Lee Ranaldo

Jello Biafra

Alsarah

Mehdi Haddab

Hend Elrawy

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Awtar Al Sharq (feat. Lee Ranaldo) 02:35
  2. Awal (feat. Lee Ranaldo) 06:24
  3. Ya Malak (feat. Jello Biafra) 07:43
  4. Hobek Thawrat (feat. Alsarah) 06:40
  5. Sham System 04:35
  6. Barbès Barbès (feat. Mehdi Haddab) 06:39
  7. Benzine 04:33
  8. Mal Wa Jamal (feat. Hend Elrawy) 05:12