Főkép

Eddig nem lehet panasz az idei évre, hiszen sorra érkeznek az új kiadványok neves, és kevésbé ismert előadóktól. Időnként már az is komoly kihívást jelent számomra, hogy végighallgassam a havi 40-60 új lemezt. És akkor ugye ezek még csak az első meghallgatások, a kedvencekre, vagy a valamilyen szempontból érdekesnek ígérkező albumokra ennél jóval több időt kell szánni. Azok számára, akik érdeklődnek a világzene iránt, de csak korlátozott szabadidővel rendelkeznek, segítséget jelentenek a válogatásalbumok, és ezen kategórián belül érdemes figyelni a Nordic Notes, CPL-Music és Beste! Entertainment logó alatt megjelenő gyűjteményeket, mert ezek között garantáltan mindenki talál kedvére valót (többnyire az európai kultúrkörből válogatva).

 

Ezúttal a Folkgalore magazin idei korongjával foglalkozom, amire az előbb említett három lemezkiadóhoz tartozó húsz előadó szerzeményét sikerült összetrombitálni. Mit mondjak, impozáns a névsor, annak pedig kifejezetten örülök, hogy több kedvencem is méltónak találtatott. 2022-ben a New Asia együttes Chorchok című albumát tartom a legjobb mongol zenének, köszönhetően a sokszínű kompozícióknak – lásd a következő videót.

 

 

Az új Meszecsinka korongról nemrég írtam, és még mindig úgy vélem, hogy ott folytatják ahol az Állj bele a mélybe idején abbahagyták, ugyanaz a zene, de mégis más, nyugisabb elszállósabb. Oláh Annamari szövege a búcsúzásról, illetve arról az állapotról szól, amikor úgy érezzük, muszáj tovább lépnünk, és valami újba kezdeni (személy szerint azért a múltamból mindent nem hagynék hátra, de gondolom ez mindenkinél eltérő).

 

 

Bevallom, hogy észérvekkel megmagyarázhatatlan vonzódást érzek a Gankino Circus komplex produkciója iránt. Egyszerre zenebohócok és a frank sängerinek modern utódai, akik hezitálás nélkül készítik vicces lemezeiket és a hozzá tartozó klipeket. Mert mennyire lehet komolyan venni a bukósisakban amerikai focit játszó férfiakat, vagy az atlétatrikós Ralf Wielandot (ez a ruházat nálam az Otava Yo óta a vidámsággal egyenértékű). Nagyon várom az idei albumukat (Suomessa), remélem hozzák a szokásos formájukat és az ezzel együtt járó változatos muzsikát.

 

 

Nem folytatom, mert ugyan nem minden szám tetszik a válogatásból (biztos bennem van a hiba, de nem tudtam megbarátkozni a német előadókkal – kivéve Gankino Circus). De a Suistamon Sähkö technója, a Dobranotch klezmerje, a Divanhana délszláv muzsikája, a Ritva Nero metalos tánczenéje, vagy a Solju yoikja – még mindig magával ragad, pont ezért kezdtem világzenét hallgatni annak idején.

 

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Topshuur, Ég veletek, Summer

2022-ben megjelent album (Folk Galore)

Weboldal: www.folkgalore.de

 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. New Asia - Topshuur CPL-Music
  2. Meszecsinka - Ég veletek / Goodbye CPL-Music
  3. Vartra - Sena CPL-Music
  4. Suistamon Sähkö - Varokaa! Hengenva Nordic Notes
  5. AySay - Ben Beklemem Nordic Notes
  6. Bube Dame König - Tuvalu CPL-Music
  7. Gankino Circus - Summer Beste! Unterhaltung
  8. Kellerkommando feat. Karin Rabhansl - Wer waaß Beste! Unterhaltung
  9. Dobranotch - Birobidzhan CPL-Music
  10. Divanhana - Ćilim CPL-Music
  11. Staritsa - Kak Uladilsya Kotok CPL-Music
  12. Gudrid Hansdottir - Træ Nordic Notes
  13. Barbora Xu - Lintuseni Nordic Notes
  14. Päivi Hirvonen - Tuulen Tyttö Nordic Notes
  15. Maija Kauhanen - Linnunrata - The Milky Way Nordic Notes
  16. Solju - Oassi Mus Nordic Notes
  17. Umbra - Stóðum tvö í túni Nordic Notes
  18. Ilkka Heinonen Trio - Marie Nordic Notes
  19. Celenka - Vanusha Nordic Notes
  20. Ritva Nero - Moshpit Mazurka Nordic Notes