Főkép

Xabier Amurizának fontos szerepe volt a baszk improvizációs költészet, a versolarizmus (bertsolaritza/bertsolarismo) megújításában, még valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek elején. Ezen a lemezen az ő szövegeinek megzenésített változatai hallhatóak (egyébként a költő aktívan közreműködött a felvételeknél), és mivel az együttes lelke, a harmonikás Agus Barandiaran elkötelezett képviselője a baszk zene megőrzésének, frissítésének, cseppet sem meglepő módon olyan világzenét írtak, amiben hangsúlyosan van jelen a baszk vonal.

 

Az együttes tizedik albuma energikus, többnyire táncolható, életigenlő muzsikát tartalmaz, amiben meghatározó az ének és a harmonika helyi változata, a trikitixa. Ez utóbbin egy pillanatig sem csodálkozom, hiszen Agus Barandiarannak komoly gyűjteménye van a baszk diatonikus harmonikákból. Egyaránt tetszenek az instrumentális (Mezobarri) és az éneket is tartalmazó tételek, mert tényleg árad belőlük az élet szeretete, és egy fura hangulat, amit legszívesebben a baszk vidékkel azonosítok, csak ez így nem igazán értelmezhető. Tény, a trikitixa hangja, és ezek az ismerős, de mégis egzotikus dallamok a megszokott hazai környezettől messzire röpítenek. Úgy gondolom ez is egy kötelező hallgatnivaló a harmonika, illetve a baszk zene kedvelőinek.

 

Nekem legjobban az albumindító „Ederregia zelako” tetszik, ahogyan megadja az alaphangulatot, a körbe-körbe mozgó dallammal, a magával ragadó énekkel. Végtelen keringőre emlékeztet a „Laja badoa”, az egymásba kapaszkodó táncosok látványát idéző zene, kiegészítve a női énekkel, szövegeléssel nálam az album egyik csúcspontja lett. A korábbiakhoz képest némileg visszafogottabb az utolsó „Meridianoa Greenwichen” című szám, mintha a megfáradt táncosoknak adna lehetőséget egy szusszanásra, mielőtt a következő – ki tudja milyen – zenei blokkját kezdené a Korrontzi. A hallottak alapján jó lenne az együttest újra élőben látni (2016-ban már jártak nálunk, akkor a Fonóban léptek fel), mert a zenéhez szorosan hozzátartozik a tánc, és a táncosok látványával együtt lesz teljes az élmény (lásd második videó).

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Laja badoa, Ederregia zelako, Meridianoa Greenwichen

2020-ben megjelent album (Elkar)

Weboldal: https://korrontzi.net/en/

 

 

A zenekar tagjai:

Agus Barandiaran – trikitixak, ének, txalaparta, elektronika

Ander Hurtado de Saratxo – ütőhangszerek, dob

Kike Mora – nagybőgő, basszusgitár

Alberto Rodriguez – gitár, mandolin

Xabier Amuriza – ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Ederregia zelako
  2. Ezkondu nintzanean
  3. Urtaroak
  4. Porru gazia
  5. Laja badoa
  6. Mezobarri
  7. Marinel emaztea
  8. Bizitzeko jaio
  9. Ene izar maitea
  10. Meridianoa Greenwichen