Főkép

Amikor 2020-ban megjelent a Mediterraneo Express című kislemezetek, meglepődtem, mert egészen más muzsikát tartalmazott, mint a korábbi lemezeitek. Ez egyszeri kísérlet volt, vagy erre mentek tovább?

A Mediterraneo Express egy csodás kísérlet volt arra irányulóan, hogy az azonos területen működő zenei világok közti kommunikációt és befogadóképességet bemutathassuk.

Az alapötlet az volt, hogy olyan művészeket hozzunk össze, mint Alessia Tondo, Nabil Bey vagy a Sud Sound System egy olyan dalban, ami bár tisztán Kalàscima, de tiszteletben tartja az előadók gyökereit. A végeredmény persze egy teljesen új hangzást eredményezett, amelyben minden alkotó felismerheti saját magát. A Kalàscima számára ez egy óriási kreatív pillanat volt, amelyben teljesen felszámolhattuk a kereteinket a kevert hangzás oltárán, hogy valami teljesen újat hozhasunk létre, de a saját, felismerhető stílusunkban. A végeredmény és az egész folyamat rendkívül izgalmas volt, már csak a benne részt vevő kivételes alkotók miatt is, ezért nem zárnánk ki semmilyen lehetőséget a jövőre vonatkozóan, mivel a zene a szabadságról szól.

 

Az utolsó albumról az egyik kedvenc nótám a „Sex Drug and Pizzica Pizzica”. Ennek honnan jött az ötlete?

A Sex Drugs and Pizzica Pizzica egyfajta provokáció.

A dalt egy évente itt Salentóban folyamatosan visszatérő jelenség inspirálta. Nyaranta több százezer ember érkezik Európa és a világ minden szegletéből, hogy átélhessék a környék szépségét és energiáit. A nyarak itt forróak, zsúfoltak, a város pedig sosem alszik: rengeteg különböző méretű és típusú zenei program van, a technótól a népzenéig - a tengerparton mezítláb táncolós eseményektől kezdve a színházakban és kifinomult barokk palotákban megrendezett elegáns koncertekig. Az emberek könnyen átkerülhetnek egyik hangulatból a másikba - egy rock koncertről egy vallásos körmenetbe, egy diszkóból egy elegáns fogadásra. Ebben a sokszínű őrületben minden összekeveredik, a Sex Drugs and Pizzica Pizzica pedig ezeknek a különböző világoknak az együttállását próbálja leírni zenei nyelven.

 

Mennyire népszerű ez a nóta a koncerteken?

A dal nagyon népszerű, mert univerzális, nagyon sokféle ízlésnek megfelel - pizzica pizzica stílus elektronikus punk dalként előadva, rap betétekkel. A közönség meghallja és egyből beindul az őrület.

 

Rendszeresen hívtok meg a stúdiófelvételekhez vendégeket? Ez a maximalizmusotok miatt van így, vagy kevesen vagyok az elképzelt hangzás

Gyakran hívunk meg vendégeket, akik tulajdonképpen a barátaink és akik szeretnek velünk zenélni. Szerencsések vagyunk, hogy egy nagy és kiterjedt zenei mozgalom tagjai lehetünk, és úgy gondoljuk, hogy a zene egy csodálatos nyelv, ami összehozza az embereket, hogy közösen valami szépet alkothassanak. Ebben a környezetben megvan a lehetőségünk, hogy olyan zenét alkossunk, amelyben a barátaink is részt vesznek, ez pedig egyszerre örömteli és kiváltságos dolog. Ilyen módon a barátságainkat is megerősíthetjük és az alkotási lehetőségeket is bővíthetjük.

 

Tavaly októberben beszélgettem Claudio „Cavallo” Giagnottival, és azt mondta, hogy lassan nem lesz mesterember, aki megcsinálja a pizzica pizzicához nélkülözhetetlen kézi dobokat. Te hogy látod, a délolasz zenei hagyományok megmaradásához valóban szükség van ezekre a hangszerekre, vagy a modernizálással ez kiküszöbölhető?

Claudio jó barátunk, akinek remek rálátása van a zenei műfaj fejlődésére. A fejlődés jelen van a dalszerzésben, a dalok felvételében, a felhasznált hangszerek tulajdonságaiban, de ez minden műfajban tetten érhető, minden szinten. A magam részéről hiszem, hogy a világ többi részéhez hasonlóan a frame drumok nem fognak itt sem eltűnni, az olasz dob a népzenénk alapja, és a technológiai fejlődés csak új alapot ad majd, hogy a zene tovább fejlődhessen ebben a környezetben. Ez a fajta fejlődés nem változtatja meg a hangszer természetét, inkább csak az új művészek igényeire reagál, akik mind szeretnék fejleszteni a technológiát és konkrét igényeket fogalmaznak meg a hangszer megbízhatósága és sokszínűsége szempontjából. A hangszerkészítők között pedig továbbra is rengeteg prominens alak van itt Olaszországban, főként Salentóban, akik életben tartják és folyamatosan fejlesztik ezt a csodálatos hangszert, méghozzá egymással versenyezve.

 

Egyetértesz azzal a véleménnyel, miszerint a Kalàscima neo-folk zenét játszik, és ez az új városi népzene?

Igen, és nagyon tetszik az új városi népzene megnevezés, mert pontosan leírja azt, amit csinálunk: életben tartjuk ezt a zenei nyelvet, ami különböző hangzásokból, hagyományokból és technikákból áll, de közben párbeszédbe állítjuk a mai zenékkel a mai technológia segítségével. Mai környezetbe helyezzük a mai közönség számára új kompozíciókon keresztül - új kihívásokra reagálunk a világzenei zsáneren belül, amelyek más műfajokból is érkezhetnek.

 

Nektek is voltak online koncertjeitek. Mit gondoltok, a jövőben ez ugyanolyan megszokott lesz, mint az élő fellépések?

Egyre inkább haladunk az emberi élet digitalizációja felé, az online koncertek pedig olyan lehetőséget nyújtanak, amelyet mindenképp figyelembe kell venni. De az egész olyan, mintha egy koncertfilmet néznének a rajongók. Nekünk előadóként zsigeri igényünk, hogy kapcsolatunk legyen a közönséggel, különösen ebben a műfajban, ami rengeteg rituális elemet tartalmaz a történelmi aspektusok miatt. Nem hagyhatjuk teljesen figyelmen kívül a fizikai kontaktust a koncerteken, épp azért, hogy a hagyományokat a lehető legjobb módon tudjuk kommunikálni.

 

Honnan jött az ötlet, hogy a Besh O droM tagjait felhívjátok a színpadra?

Ez a Budapest Ritmo fesztiválnak és a művészeti vezetésnek köszönhető, akik felvetették az együttműködés lehetőségét.

 

Terveztek esetleg közös albumot velük?

Jelenleg nem, mivel most olyan produkciókra koncentrálunk, amelyek már egy ideje folyamatban vannak, és amelyek a közeljövőben látnak majd napvilágot. A Besh O droM egy remek zenekar, nagyon jó volt megismerkedni a zenéjükkel, és biztos vagyok benne, hogy összefutunk még velük a jövőben.

 

Befejezésül muszáj megkérdeznem, mikorra várható a következő nagylemezetek, és mit lehet előzetesen tudni róla?

Hamarosan! Már benne vagyunk az új lemez felvételében, ami hatalmas előrelépést jelent majd a számunkra és a már említett új városi népzene számára is, ami nap mint nap egyre csak fejlődött az elmúlt 21 évben. A megjelenési dátum egyelőre még titkos, de már nincs messze, kövessetek bennünket és akkor időben megtudtok mindent.