Főkép

Robert Plant, brit énekes-dalszerző, az egykori Led Zeppelin frontembere, aki a léghajó váratlan, negyvenkét évvel ezelőtti lezuhanása óta hatalmas pályát futott be, és a lényegesen fiatalabb Alison Krauss amerikai bluegrass-country énekesnő második közös stúdióalbuma a Raise the Roof. Produceri ötlettől vezérelt együttműködés volt az első, 2007-es korong (Raising Sand) és hogy legközelebbi találkozásukkor mi fog „emelkedni” vagy mit fognak „megemelni”, még talán számukra sem világos, most azonban az első album színvonalát sikerült tovább fokozni.

 

Talán az első turné feszültségei – Plant még idősen is hangos energiabombaként robban a színpadokon, ami a visszafogottabb Kraussnak okozott némi zavart, még saját bevallásuk szerint is – talán az érettebb közös elképzelések vagy inkább mindkettő és bizonyára még sok minden más vezetett ahhoz, hogy megtalálják közös hangjukat. Most ezt a kedélyes összhangot élvezik mindketten, olyan muzsikusok társaságában, akik egészen kimunkált formában dolgoznak fel már elfelejtett slágereket. A varázslatos Marc Ribot gitáros és hangmágus ismét meghatározza az összképet, de a lent felsorolt előadók sokasága is jól tükrözi azt a hangzatos csodaországot, ahová elkalauzolnak minket, hogy minden nagyobb tét nélkül, egyszerűen remekül érezzük magunk akár a nappaliban, akár vezetés közben.

 

A két hang felváltva bújik egymásba, itt inkább Krauss vokálozik, néha szinte észrevehetetlenül (High and Lonesome), amott pedig Plant dörmög (The Price of Love), időnként pedig együtt énekelnek és keresik a szerelmet (Searching for My Love). Bár a háttérképeként használt vidámpark illusztrációk engem inkább neurotikus pszichothrillerekre vagy olcsó horrorfilm illusztrációkra emlékeztetnek, de a zene kontextusában ez inkább kettőjük vidámparkja, ahol szövevényes zenei textúrán át szól elragadó, vattacukros hangjuk.

 

Elhangzó szerzemények:

1. Quattro (World Drifts In)
2. The Price of Love
3. Go Your Way
4. Trouble With My Lover
5. Searching for My Love
6. Can’t Let Go
7. It Don’t Bother Me
8. You Led Me to the Wrong
9. Last Kind Words Blues
10. High and Lonesome
11. Going Where the Lonely Go
12. Somebody Was Watching Over Me

 

Előadók:

Robert Plant – ének

Alison Krauss – ének

T-Bone Burnett – producer, akusztikus gitár, gitár, basszusgitár

Stuart Duncan – bendzsó

Jay Bellerose – dob

Jeff Taylor – zongora, dolceola, celeste

Bill Frisell – guitár (1,6)

Russel Pahl – pedál steel gitár

David Hidalgo – elektro-akusztikus gitár, Jarana, taps

Viktor Krauss – basszusgitár, akusztikus basszusgitár

Marc Ribot – akusztikus gitár, bendzsó, dobro, gitár

Dennis Crouch – basszusgitár

Buddy Miller – elektromos mandolin

Lucinda Williams – vocal