Főkép

Újabb WOMEXes gyűjtés kerül sorra a rovatban, aminek a pikantériáját a megjelenés dátuma okozza, mivel a tervek szerint csupán jövőre, 2022-ben jelenik meg a belgrádi kvartett ötödik nagylemeze. Az idei expo előtt még nem hallottam róluk, és a ráhangolódásként megnézett klipjük alapján valami fura, egyéni koncepció alapján működő instrumentális csapatnak könyveltem el őket. Aztán jött Portóban a szombat esti koncert, ami jó volt, mi több, nagyon jó volt, és annak dacára élveztem a háromnegyed órás programot, hogy nem énekeltek és a jazz sem tartozik a kiemelt kedvenceim közé. Annak idején ezt írtam az élményről:

 

„Kezdem azzal, hogy a dobost nem a többiek mögött helyezték el, hanem velük egyvonalban, mintha a társulat igazgatása, szemmel tartása lenne a feladata. A ritmusszekció – kivált a hipermozgásos basszer ­– kőkemény alapot biztosított a másik három zenésznek (egy hegedűs és két fúvós). Időnként rettentő káoszba fulladt a produkció, mindenki csak saját magával foglalkozott, és arra gondoltam közben, hogy aki most kezdi az ismerkedést a világzenével, az ne őket hallgassa elsőként. Meghatározónak bizonyultak az improvizációs részek, de persze nekem azok a számok tetszettek a legjobban, amelyeknél a jellegzetes balkáni dallamokra koncentráltak. Mégis, az egész egységesnek, izgalmasnak, eredetinek és bizonyos értelemben felszabadító élménynek bizonyult.”

 

A Srećna tuga (Boldog szomorúság) album meghallgatására valamikor karácsony előtt került sor, bár helyesebb folyamatos ismerkedést mondanom, hiszen gyakorlatilag napokig ezt a tizenkét dalt hallgattam, órákon át csak ez a CD ment a lejátszóban. Ami elsőre megfogott a zenében, az a komplexitás, a számok összetettsége volt. Aztán azzal szembesültem, hogy mennyire változatos, amit csinálnak, jól hallhatóan élvezettel keverik a különféle stílusokat, illetve alaposan próbára teszik azokat, akik mindent szeretnek felcímkézni.

 

Menet közben több meglepetésben volt részem, de a legnagyobbat egyértelműen a „Neka suze prestanu” okozta, mivel itt a hangszerek mellett bizony dúdolás(!) tette teljesebbé az élményt. Persze erre kezdetben semmi nem utalt, mivel ez a kompozíció a basszusgitár valceres ritmusával indul (umtatta-umtatta), ami később háttérbe vonulva csak szépen alájátszik a hegedű által prezentált dallamnak, mi pedig a hangszerekkel együtt keringünk körbe és körbe, majd ahogy fokozódik a szédülésünk, úgy csatlakozik a többi hangszer. Hol felerősödik, hol elhalkul a zene, majd nagyjából a harmadik perc után érkezik a csúcspont felé tuszkoló dúdolás, hogy aztán a végén egy határozott tempó- és stílusváltással egy teljesen más, sokkal energikusabb közegbe kerüljünk, amit a pihegő, és lassan elhalkuló hegedű zár le.

 

A „Pada mrak…” című szám több szempontból különleges, például erre készítették el az első videóklipet, ami elhelyezi térben az együttest (Balkán), és visszaad valamit a koncertjeiket jellemző mozgalmasságból. A zene pedig bemutatja a tagok eltérő hátterét, mivel ebben érzem a ritmusszekció rockosságát, szólózáskor a hegedű a klasszikus muzsikát idézi meg, míg a fúvósok a jazz mellett teszik le a voksukat. Ebből aztán egy remek világzene kerekedik, rádióba, slágerlisták élére és persze koncertek végére kívánkozó. Amikor a muzsikusok abbahagyják a szólózást és a dallamra koncentrálnak, olyan energia szabadul fel, aminek képtelenség lesz ellenállni a nézőtéren, és garantáltan növeli az együttes rajongóinak táborát. Szavaim bizonyságául tessék megnézni a második videót, ami egy élő fellépést örökít meg!

 

Érdekes egyébként, ahogyan a különféle zenei háttérrel rendelkező muzsikusok megtartva saját elképzelésüket mégis valami újat hoznak létre. A legszebb az egészben, hogy közben végig érezhető a balkán zenéje a háttérben, ami hol jobban, hol kevésbé érvényesül, de azt nem állítom, hogy bármelyik számból hiányozna – és ettől lesz teljes a Naked hangzása. Ezt egyébként az együttes így határozta meg korábban: „a globális urban grove egyedülálló keverékén alapul, balkáni hagyományokkal és free jazz-zel fűszerezve”.

 

Ez ugyebár elsőre is kellőképpen széles merítés, elég, ha csak a balkán zenei hagyományait próbálom értelmezni, amiben egyaránt benne vannak a rezesbandák, a cigányzenészek, a tambura zenekarok, a sevdalinka és még egy halom egyéb, amiről errefelé nem is nagyon hallottunk.

 

Nagyon tetszik, ahogyan az egyik végletből átváltanak a másikba, gondolok itt a „Pathos” lassú, kimért poroszkálására, és az ezt átvezetés nélkül felváltó káoszbetétre, vagy ahogyan ezt a szomorkás szerzeményt lecserélik egy sokkal vidámabbra és energikusabbra (Ubava). Jut eszembe, nagyon kíváncsi lennék az egyes számok keletkezésének történetére, mert ugyan próbáltam valamiféle történetet vagy képeket társítani hozzájuk, de nem jártam sikerrel. Mert vagy a koncerten látottak jutottak eszembe, vagy nem történt semmi, egyszerűen csak élveztem a zenét.

 

Az érdekességek közé tartozik, hogy ugyan hivatalosan négyen alkotják az együttest, de a tökéletesebb hangzás érdekében egy tiszteletbeli tag vendégeskedett a stúdióban és Portóban. Szerintem ez egy helyénvaló döntés, tényleg jobban szólnak ebben a felállásban. Sokat gondolkodtam egy esetleges énekes/énekesnő felvételén, de végül arra jutottam, hogy teljesen felborítaná a Naked soundot, és félek, az már nem lenne az igazi.

 

Ének hiányában bőven jut idő kiélvezni a szólókat – lásd, illetve halld „Beduin” – ami ugyanúgy szerves részét képezi ennek a zenének, mint a színpadi helyezkedés. Ugyan eddig még nem említettem, de a tökéletes egyenrangúság érvényesül a tagok között, egyik hangszer sem kap az indokoltnál több lehetőséget, és valahogy a komponálás eredménye kellőképpen változatos, mindenkinek lehetőséget nyújt tudása bemutatására.

 

Úgy vélem, az együttes ars poeticáját egy interjúban fogalmazták meg tökéletesen, aminek teljesen szabad fordítása így hangzik: „Az egyik alapvető tipp, hogy higgyünk abban, amit csinálunk, és higgyünk a zenénkben. Törekedni arra, hogy valami eredeti csavar legyen zenénkben, mert az eredetiséget ma már sokkal jobban értékelik, mint a puszta technikát vagy a szerkesztést.”

 

Karácsony előestéjén úgy sejtem, már hallom az album címével megfogalmazott kettősséget, ellentétpárt. Az ötödik album egyszerre vidám és szomorkás, modern és hagyományőrző, valamint tág teret enged az asszociációknak. Úgy gondolom, minden feltétel adott az együttes céljának elérésére (a világ meghódítása), remélem, ennek megvalósítását nem akadályozza meg a COVID és jövőre találkozom velük egy vagy több koncerten.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Belmondo, Neka suze prestanu, Pada mrak…

2021-ben megjelent album (NarRator)

Weboldal: https://nakedbandbelgrade.com/en/home/#.Yb8JW2jMLv0

 

 

A zenekar tagjai:

Branislav Radojković – basszusgitár

Goran Milošević – dob, ütőhangszerek

Đordje Mijušković – hegedű

Ivan Teofilović – tenor szaxofon

 

Közreműködő és egyben tiszteletbeli tag:
Petar Hristov – klarinét, alt szaxofon

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Belmondo
  2. No pressure
  3. Istina ce izaci na videlo
  4. Neka suze prestanu
  5. Ti si sada daleko
  6. Stan Ljubavi
  7. Pada mrak…
  8. Pathos
  9. Ubava
  10. Beduin
  11. Juzna kapija
  12. Zauvek volecu te