Főkép

Vannak csodás pillanatok az életben, amelyek felszabadítják a lelket. A legtöbb remek zenei pillanat ilyen, és ha magad is benne vagy valamilyen formában, zenészként, közönségként vagy éppen szervezőként, annál felemelőbb, minél többet tettél érte, hogy részese légy. Kleb Attila, a GetCloser Concerts egyik főszervezője indíttatásából létrejött csapat a maga névválasztásában talán Luc Besson The Fifth Elementjét gondolta eggyel tovább, hogy Besson szerelmén túl megszülessen Attila Sexto Elementója, a zene. 

 

De mielőtt ezt még meghallhatnánk, felvételről Weöres Sándor versével, a „Majomország”-gal kezdődik az est, amelynek utolsó versszaka hadd álljon most itt önmagában:

 

„Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.”

 

 

Egyesével, előre megkomponált dramaturg szerint vonulnak színpadra a zenészek: Lukács Miklós (cimbalom), Gavino Murgia (szaxofon, ének), Mogyoró Kornél (ütőhangszerek), Childo Tomas (basszusgitár) és Omar Sosa (zongora, billentyűk, szintetizátor és tánc). A fergeteges cimbalom futamok a harmonikus és melodikus moll, valamint a szűkített hangjegyek erdejében rögtön felismerhetővé teszik Lukács kompozícióját, amit az első témában fantasztikusan formálnak saját képükre a muzsikusok, hogy már a másodikban inkább maguk határozzák meg Lukács következő témájának hangképét. Az eltérő kulturális háttérből táplálkozó zenei akció – reakció, hatás – ellenhatás folyamatosan váltakozó zenei tájat tár elénk, amelynek megteremtésében a legapróbb részletek kidolgozására figyelmet fordítanak Sosa szintetizátor szőnyegei, Mogyoró érzékeny ritmikus díszítései, Tomas vastag alapjai és a két szólista lehengerlő szólói.  

 

A szardíniai Murgia előttem ismeretlen volt eddig: egy teljesen fluens játékos, akin sokszor érezhető Michael Brecker vagy Andy Sheppard erős hatása tenoron, de énekével egészen tűzbe hoz mindenkit, minden műfajhatáron áthajlik a hangja, dinamikailag és tónusaiban egyedülálló, a banda pedig olyan felfokozott üzemmódban kíséri, hogy izzik a terem. 

 

 

Ahogyan Omar Sosától is, aki nem csupán hangokat és érzéseket fest a szintetizátoron, nem is csak váratlan akkordfordításokkal és páratlan melodikus képzelőerővel vagy a dobseprűvel vert zongorahúrokkal hívja fel magára a figyelmet, hanem amolyan igazi showman módjára végigtáncolja a színpadot a bokáján egy csörgővel, hogy Mogyoróval vívjon ritmuspárbajt egy zongoraszóló közepén vagy hogy táncra perdítse az egész termet az előadás végén, amire a közönséget nem kell kétszer kérni, mert az este során távol kerül tőlünk majomország, amit sikerül erre a hosszú pillanatára elfelejtenünk.

 

És ki ne hallott volna már Lukács lenyűgöző cimbalomjátékáról, aki fegyelmezett partner és egy fantáziadús interprète, de időnként megelégeli ezt az elementáris játszadozást és egyszerűen fogja mind a hat alkotórészt és főz belőlük valamit. Olyan zenei összefüggések és lehetőségek nyilvánulnak meg egyes reakcióiban vagy szólói során, hogy libabőrösek leszünk és csodálattal hallgatjuk ahogyan egy szűkített akkordra atipikus, dúr hangsorokat játszik fel, ami nem feszültséget vagy disszonanciát, hanem sosem hallott harmóniát termet; vagy éppen ellenkezőleg, olyan vibráló, lobbanékony hullámokat kelt néhány hanggal és váratlan ritmikus játékkal, ami már nem is a párlat, hanem maga az íz.

 

Ez a projekt Kleb Attila kezdeményezésére jött létre és a Snétberger Alapítvány próbatermében fermentálták, logikus kiterjesztés lenne, hogy album formájában palackozzák és egy turnén pedig a nemzetközi piacon is árulják ezt a fenséges elixírt.

 

Fotó: Kleb Attila

 

Gavino Murgia – szaxofon, ének

Omar Sosa – zongora, billentyűk, szintetizátor és tánc

Lukács Miklós – cimbalom 

Childo Tomas – basszusgitár

Mogyoró Kornél – ütőhangszerek