Főkép

Egyáltalán nem titkolom, hogy nagyon szeretem Anne-Mari Kivimäki lemezeit, legyen szó a Puhti remekéről, vagy a szóló dolgairól, és persze nem lenne teljes a felsorolás, ha kihagynám a pár évvel ezelőtt alakult Suistamon Sähkö formációt, amely társulat a többitől teljesen eltérő zenében utazik. Manapság már ethno-techno címkével reklámozzák magukat, ami teljesen jó meghatározása annak, amit csinálnak. Utoljára a portugál Omiri 2017-es Baile Electronico albumán hallottam ilyesmit, de persze ez egészen más kategória.

 

Eero Grundström effektjei és szinti hangjai, kiegészítve Kivimäki harmonikájával, és persze az előtérbe pakolt énekkel, illetve szövegeléssel, rappeléssel számomra azért jóval többet nyújt, és akkor még nem említettem a fellépéseiket, ahol a muzsika kiegészül a megjelenéssel, és ettől művészi projektként funkcionálnak, amiben a látvány és a zene szerves egységet képez. Persze ne gondoljon senki Kyary Pamyu Pamyu klipjeinek vizuális orgiájára, az viszont úgy sejtem, sokat jelent, hogy a kvartett ruháit divattervező álmodja meg, és ennek köszönhetően a színpadon extravagáns jelmezekben(?) szórakoztatják a közönséget. A látvány fontosságát és átgondolt megvalósítását szerintem jól példázzák a klipjeik – ezért is érdemes megnézni a cikk végén elhelyezett két videót.

 

Akiből fanyalgást vált ki ez a zene, az hamar faluvégi EDM bandának könyveli el őket, hiszen a harmadik nagylemezük határozottan eltávolodott a népzenétől (de azért nem teljesen, helyenként még felfedezhetők a gyökerek), az elektronika meghatározóvá vált, és a szövegek egy kivételével olyan témákról szólnak, mint a szerelem, a klíma megváltozása, döntések, a problémával való szembenézés és más effélék.

 

Elsőre magával ragadott a zenéből áradó energia, a groove, ami még az olyan komolyabb témájú dalokra is jellemző, mint a címadó „Varokaa! Hengenvaara” tétel, aminek a magyar címe „Vigyázz! Életveszély”, és a klímaváltozásról szól. Ezekre a számokra muszáj mozogni, táncolni, ha másra nincs lehetőség, akkor csak ülve riszálni. Elsőre nyilván szokatlan lehet a korábbi népzenés elemek helyett a popos megközelítés, de érthető, ha a korábbiaktól eltérőt, mást akartak csinálni, és ezért kipróbáltak egy új utat, ami jól hallhatóan vezet valahová. Komolyan mondom, időnként már azt vártam lemezhallgatás közben, hogy mikor jön a beatbox.

 

Azt előre borítékoltam, hogy nem lesz még egy olyan elementáris sláger az albumon, mint a korábbi „Hummani hei”, viszont ahogy korábban már írtam, nekem nagyon bejön a techno, a rap és a folk keveréke – igazi party muzsika. Nagyon remélem, hogy pár éven belül Budapesten is fellépnek, és akkor élőben élvezhetem ezt a színpadi produkciót, és persze nem utolsó sorban közelről nézhetem, hogyan játszik hangszerén Anne-Mari Kivimäki.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Varokaa! Hengenvaara, Umpijärveen

2021-ben megjelent album (Nordic)

Weboldal: https://www.facebook.com/suistamonsahko

 

 

A zenekar tagjai:

Anne-Mari Kivimäki – notka-harmonika, ének

Reetta-Kaisa Iles – ének

Tuomas Juntunen – ének

Eero Grundström – elektronika, ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Vetovoimaa
  2. Varokaa! Hengenvaara
  3. Pakoon
  4. Umpijärveen
  5. Up’n Down
  6. Kulkukauppias
  7. Liitelen
  8. Yes problem
  9. Kutsu