Főkép

Minden bizonnyal ez az egyik legizgalmasabb világzenei projekt, amiről az utóbbi években hallottam. A történet első felvonása négy évig tartott, mert ennyi időbe került, mire elkészültek az első, 2018-ban megjelent Small Island Big Song album felvételei. Ez annak idején elnyerte a kritikusok tetszését, és amennyire tudom, a zenehallgatók is kedvezően fogadták. A folytatásra szintén négy évet kellett várni, de az első hallgatás után azt mondom, megérte. Ráadásul a zenészek egy kis csoportja USA turnéra indul idén tavasszal, szóval minden adott, hogy ismét elvarázsolják a világot a csendes-óceáni és indiai-óceáni muzsikával, amire alapban a lágyság, a polifónia, a dallamcentrikusság jellemző. Amennyire sikerült összevetnem az előző és a mostani korongon közreműködők listáját, úgy tűnik, kibővítették a projektbe bevont szigeteket, legalábbis nem rémlik, hogy korábban Tajvan neve előfordult volna.

 

Ha jól értettem, akkor a producerek szigetről szigetre utaztak, rögzítették a helyi muzsikus(ok) hangsávját, és ahol kellett, filmeztek is (több klip is elérhető már, ebből három megtekinthető a cikk végén). Például a „Ta’u Tama”, ami csak egyetlen szerzemény az albumon, hét sziget közös produktuma, és a többi szám sem éri be kevesebbel, a „Pinagsanga” például kilenc, különböző helyen élő zenész együttműködését igényelte. Biztosan nem volt egyszerű összehangolni, megtervezni mindent, kivált, hogy az utolsó két évet már a COVID-korlátozásokkal együtt kellett tölteniük.

 

Viszont nyilvánvalóan megérte várni a lemezre, mert megvan benne a déli óceánok ritmusa (nekem főként a „Pinagsanga” dobolása tetszett) és dallama. Mondjuk, a „Ta’u Tama” kakukktojásnak számít, hiszen reggae-lüktetéssel bír, amit még egzotikusabbá tesznek a különféle autentikus hangszerek. A másik meglepetésnótának egyértelműen a „Mercy Mercy Me (The Ecology)”-t tekintem, mert a cím és a hangszerelés miatt ez már-már nyugati kompozíció, amit csak fokoz a cím gyakori ismétlése, ami ugye inkább popslágerekre emlékeztet, bár valójában semmi rokonságot nem mutat azokkal. Úgy érzem, az album egyfajta összegzés, hiszen egyaránt vannak rajta hagyományos, a többség által tipikus „óceáni” muzsikának gondolt dalok és modernebb, ha úgy jobban tetszik, akkor kortárs kompozíciók, amelyek előre, a jövőbe viszik a hagyományokat.

 

Lenyűgöző, ahogyan a muzsikusok a zenéhez viszonyulnak, náluk tényleg érezni, hogy életük a zene, és környezetük, illetve a természet részeként élik az életüket. Éppen ezért elsőre nem is az őszinteség jut szembe ezzel kapcsolatban hallgatás közben, hanem inkább valami zsigeri, nyers energia, életigenlés, természetközeliség, amiben egyaránt ott van a harmónia és a felelősség. Mert a címben említett Our Island (magyarul a Mi szigetünk) meglátásom szerint nem valamelyik aprócska szigetre utal, hanem a Föld nevű bolygónkra, amiért tetszik, vagy sem, de mindnyájan felelősséggel tartozunk. És ez a gondolat különféle formában, de gyakran visszaköszön a dalszövegekben.

 

A lemez különféle kultúrájú emberek együttműködésének eredménye, igazi örömzene, és mint ilyen, jó példa arra, hogy a közös akarat alkotó-teremtő cselekvést is jelenthet, amire úgy hiszem, mindennél jobban szüksége van az emberiségnek, ha a következő generációkra egy élhető „szigetet” akar hagyományozni.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Ta’u Tama, Pinagsanga, Lament for a Dying Ocean

2022-ben megjelent album (Small Island Big Song)

Weboldal: https://www.smallislandbigsong.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Madagaszkár

Rajery

Sammy Samoela

Nofy Be

Ankivio Village Band

Bosco

Belo sur Mer

Clara Andrianaivo

Saroba

Sandro

 

Tajvan

Sauljaljui 戴曉君

Putad aka. Outlet Drift

Piteyru Ukah

 

Szingapúr

Kompang Hut

 

Indonézia

Gus Teja

 

Mauritius

Emlyn

 

Marshall-szigetek

Selina Leem

 

Vanuatu

Leweton Village

 

Tahiti

Vaiteani

Poemoana

O Tahiti E

 

Malajzia

Alena Murang

Arthur Borman

Tepu' Doo' Ilah

Pahin Lusang

Uko Usun

 

Salamon-szigetek

Charles Maimarosia

 

Rapa Nui / Húsvét-sziget

Yoyo Tuki

 

Pápua Új-Guinea

Airileke

Ben Hakalitz

Koyawa

Yumi Yet Bamboo Band

Markham Galut

Richard Mogu

Mongal String Band

 

Hawaii

Kekuhi Kealiikanakaoleohaililani

Kuana Torres Kahele

 

Torres-szoros, Ausztrália

Mau Power

Will Kepa

Gabriel Bani

Tommy Billy

 

Aotearoa / Új-Zéland

Horomona Horo

Waimihi Hotere

Jerome Kavanagh

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Marasudj
  2. Listwar Zanset
  3. Ta’u Tama
  4. Pinagsanga
  5. Festival of the Living Ocean
  6. Maru
  7. Mercy Mercy Me (The Ecology)
  8. Madjadjumak
  9. Sarbon
  10. Hiro’a
  11. Tontolo Maintso
  12. Aoka
  13. Ata Renga Koe
  14. Lament for a Dying Ocean