Főkép

Ezt a válogatás lemezt is a 2021-es WOMEXen kaptam, és a hallottak alapján legalább annyira kíváncsi voltam rá, mint a guszlis gyűjteményre. Ha jól értettem mindent, akkor 2021-ben lett 20 éves a Szerbiai Világzenei Szövetség (World Music asocijacije Srbije), és ebből az alkalomból adták ki ezt a gyűjteményt. A kísérőszöveg szépen felsorolja, mi mindent csináltak/értek el eddig, és úgy gondolom, van mire büszkének lenniük: zenei magazin, Balkán slágerlista, honlap, lemezkiadó. stb.

 

A CD-re kilenc szerzemény került fel, és ezek által idézik fel azt az évtizedet, amikor Szerbiában – illetve akkor még Jugoszláviában – megszülettek az első világzenei felvételek. Persze ne olyasféle muzsikákra gondoljunk, mint amiket manapság láthatunk bármely erre szakosodott slágerlistán, ezek még a tapogatózás, a kísérletezés évei voltak. Természetesen mindegyik számban ott vannak már azok a bizonyos jegyek, amelyek alapján ma már nagy valószínűséggel kapásból a világzene kategóriába kerülnének, de akkoriban ez még nem így volt. Bár pár esetben azért ez ma sem menne egyszerűen, gondolok itt például rögtön az első számra (Katamaran – Adagio). Mindenesetre a hivatalos kezdődátumként az 1982-es évet jelölték meg.

 

Mai füllel hallgatva elsőként azt tűnik fel, hogy meglepően kevés a hagyományos népzenére támaszkodó, abból kiinduló kompozíció, helyette inkább a jazzes, illetve a kísérletező darabok vannak túlsúlyban a lemezen, melyek mindegyike a meglévő határokat feszegeti. Az meg már tényleg csak ráadás, hogy a felvételek egy része korábban még nem került kiadásra, szóval ebből a szempontból is hiánypótlónak tekinthető a gyűjtemény.

 

Nekem legjobban a Lala Kovačev vezette Balkan Impressions együttes száma tetszett (Wedding dance), mert ahogyan a folkból átlépnek a jazzbe, meg persze ahogyan keverik a kettőt, és úgy általában a kompozíció hangulata – egyszóval minden elemében remek.

 

Arra viszont muszáj felhívnom a figyelmet, hogy ez a válogatás inkább a világzenében jártasabbak számára javallott, mert ezek nem slágerlistára szánt szerzemények, hanem inkább ajtónyitó, határmegkerülő darabok (mint amilyen például a cikk végi videó). Viszont mint ilyenek, remekül visszaadják azt a hangulatot, szellemiséget, ami a szerb világzene kialakulását jellemezte.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Wedding dance, Hot Hairstyles, Ununderstood Herons Passing by

2021-ben megjelent album (World Music asocijacije Srbije)

Weboldal: https://worldmusic.org.rs/

 

Stevan Kovač Tikmajer i Boris Kovač, 1984 (foto, izvor: S. K. Tikmajer)

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Katamaran – Adagio
  2. Boris Kovač - Fragment Of An Endless Theme
  3. Lala Kovačev Balkan Impressions Group – Wedding dance
  4. Trio Jazzy - Gavrilo i Džibril lete nad Carigradom
  5. Institute - Hot Hairstyles
  6. Trio Jazzy – Sultan Mehmed the Conqueror’s Blues
  7. Katamaran – Tableland
  8. Stevan Kovač Tikmajer & Boris Kovač – Ununderstood Herons Passing by
  9. Lala Kovačev Balkan Impressions Group - Oro Dance