Főkép

Az idei év utolsó képregényes rendezvényén megkérdezték tőlem, hogy ugyan áruljam már el, miről szól Howard Conanja. Bevallom, ez váratlanul ért, és egy ideig csendben gondolkodtam a megfelelő válaszon. Mivel nem állt rendelkezésre pár óra, kénytelen voltam rövidre fogni a magyarázatot, figyelembe véve a novellák keletkezése óta eltelt évtizedeket, a szerző alkotói ciklusait, és úgy általában mindent, ami ezzel kapcsolatban fontos lehet. Abban nem vagyok biztos, hogy a válaszom teljes mértékben lefedte a kérdéskört, de mivel a kezemben tartottam a most megjelent Conan albumot, inkább azt emeltem fel végső érvként.

 

A francia Glénat kiadó szerintem zseniális ötlettel jelentkezett, amikor a sorozat megvalósításához a francia nyelvű képregény legjobbjait kérte fel az egy mű = egy teljes kaland = egy elképzelés = egy szerző (vagy szerzői csapat) elve szerint. Mindezt európai módra, színesben és albumméretben. Eddig, ha jól láttam, már kb. tucatnyi sztorit sikerült rajzokba álmodni, és közben végig sikerült tartaniuk az eredeti elképzelést. A mostani magyar kiadásba három Conan novella grafikus verziója került:

Mathieu Gabella - Anthony Jean: Túl a fekete folyón

Vincent Brugeas - Ronan Toulhoat: A Fekete Kolosszus

Patrice Louinet - Paolo Martinello: Zsiványok a házban

 

Az eltérő alkotógárdának köszönhetően nincs két egyforma Conan ábrázolás. Oké, ez már a Dark Horse kötetekre sem volt jellemző, ott sem sikerül füzetről-füzetre ugyanúgy megrajzolni az északi barbár alakját. Nekem legjobban Anthony Jean elképzelése tetszik, mert talán itt a legizmosabb barbárunk, főként a harci jelenetekben (mintha előtte felpumpálná az izmait) látványos a teste. A frizurája ugyan nála sem az igazi (kicsit punkos hatást kelt), de egyébként teljesen rendben van.

 

Mindenkinek ajánlom, hogy ha birtokában vannak a magyarul megjelent Fumaxos kiadványok, akkor mindhárom sztorit hasonlítsa össze a francia kiadással. Érdekes látni, mennyire másként közelítik meg a szöveg átültetését képregénnyé. Különösen „A Fekete Kolosszus” felvezetésében vannak eltérések, kezdve a romváros elképzelésével, és folytatva Yasmela hercegnő színrelépésével. Egyébként Ronan Toulhoat Conanja áll a legmesszebb az elképzelésemtől, ez a karakter kinézetre sokkal inkább tűnik egy középkori nemesi intrikusnak, mintsem a hegyek közül szalajtott nomádnak. Imádtam a kötet színeit, főként a „Túl a fekete folyón” zöldjei és barnái nyertek meg maguknak, de legalább ennyire tetszenek a panelkezelések, ebben mindhárom rajzoló jeleskedik.

 

Korábban már többen elmondták, hogy a DH verzióknak az egyik hibája a rengeteg szöveg, ami csak fokozódott a magyarítás során. Nos, a franciák ezen a téren is másként gondolkodtak, amennyire lehetett, minimálisra vették a szövegmennyiséget, nincsenek leírások, hosszas párbeszédek, inkább a képek mesélik tovább a történetet – és ez így van jól. Lásd a második sztori utolsó harmadát, vagy a pikt táborból való menekülést – a legjobb filmes és képregényes megoldásokat látjuk viszont.

 

Mindhárom rajzoló saját stílusában alkotott, egyedül a magas színvonal közös bennük. Érezni a harcok dinamikáját, a szereplők érzelmeit, és ami elengedhetetlen bármely Howard feldolgozásnál, átjön a szellemiség. Bárhol bukkan fel Conan, azonnal magához vonzza a tekintetet, érezzük a kisugárzását, azt a pluszt, ami a többi szereplőben nincs meg. Az erotika természetesen nincs olyan mértékben jelen, mint a DH kiadványokban, de azért nem térnek el Howard elképzelésétől, így ahol az eredetiben is jelentőséggel bírtak, azok a jelenetek most sem hiányoznak – lásd „A Fekete Kolosszus” lezárását.

 

Személy szerint nagyon örülök, hogy magyarul is megjelent ez a kötet, ideje volt már modernizálni, megújítani a Conan képregényekről kialakult elképzelésemet. Remélem, hozzám hasonlóan másoknak is elnyeri a tetszését, és szépen sorban megjelenik a sorozat többi része.