Főkép
Fülszöveg:

Moirának nincs könnyű dolga. Nem elég, hogy Max, a nagy mesélő örökségét kell cipelnie, de a gimis évek is megviselik. Mindennek a tetejébe egy esős szeptemberi napon megjelenik egy beszélő vízköpő, aki eszébe juttatja azt a másik világot, ahol kislányként járt. A hősök és gonosztevők világát, a vad utazásokét.
Moira átmegy a féktelen kalandok földjére, hogy másodszor is megjárja Alíz csodaországát, Oz királyságát, a többi legendát. Régi és új útitársak szegődnek mellé, megismerkedik egy olyan jóképű fiúval, amilyenek csak a mesékben vannak. Áthajózik néhány ősi krónikán, megharcol olyan szörnyekkel, amik ezeréves mítoszokból kúsznak elő.
Te, aki e sorokat olvasod, azt gondolod, hogy tudod, mi történik majd ezeken a vad lapokon… de hidd el nekem, még csak nem is sejted.

Benyák Zoltán még magasabbra emeli a tétet a Képtelen történet folytatásában. A fantázia sodrában a Féktelen történet szavai a főszereplővel együtt viszik az olvasót az elfeledett mesék birodalmába.

 
 
Részlet:

…A férfi középkorú lehetett. Fehér inget és buggyos gatyát hordott. A haja szándékoltan ápolatlan, a borostája többnapos. Dohányának füstje ananászos bukéval árasztotta el.

– Hajót keresünk – kezdte Mark.

– Sok szerencsét kívánok hozzá! – biztatta őket Oddy, és ráharapott a pipavégre.

– Azt hallottuk, magának van.

– És hogy maga a legjobb – tette hozzá ármánykodva Félix.

Oddy úgy nézett a kőmadárra, mintha nagy fehér cápát látna a lábáztatójában.

– Nekem nem hajóm van. Hanem drágám. A drágám neve Nautilia. Talán már hallottatok róla.

– Ki ne hallott volna? – blöffölt gránitcsőrével a madár.

Oddy összehúzta a szemét.

– Valóban? Mesélj, mit hallottál!

A vízköpők kőarcukkal nem képesek ijedt képet vágni, Félixnek most valahogy mégis sikerült. Messziről bűzlött, hogy sejtelme sincs a kapitány vagy akár a hajó történetéről.

– Most csak te menthetsz meg minket, Moira – suttogta Mark.

A lány hunyorogva bámulta a pipafüstbe burkolódzó férfit. Szeme jobbra-balra cikázott, ahogy lázasan kutatott elméjében. A híres-hírhedt járművek katalógusait vette elő és dobta el, könyvek, novellák, egypercesek peregtek a fejében.

Mindenki lélegzetvisszafojtva várt.

– A Nautilia... Hát persze! – kiáltott fel. – Némó kapitány első prototípusa. Még a Nautilus megépítése előtt fabrikálta. Azt írták valahol, hogy mielőtt befejezhette volna, ellopták tőle. Ha jól emlékszem.

– Rágalom! – csattant fel Oddy. – Eladta egy indiai lázadónak, aki ezzel a hajóval hozott össze egy sikeres forradalmat, majd király lett belőle. Nagy emberré vált azon a vidéken. Na, tőle loptam el.

– Fura mentsége van a bűntényre, kapitány – jegyezte meg Fúzi úr.

– Megvoltak rá az okaim – zárta le a múltat egy időre Oddy.

– Ezért aztán most nem vállal olyan fuvart, ami akár csak a közelébe is megy az Indiai-óceánnak – zárta le a történetet Moira. – Retteg attól, hogy a király a nyomára bukkan. Szerencsére mi nem arrafelé igyekszünk.

– Nem mondom, hogy ismeritek a Nautilia történetét, de legalább hallottatok róla. Kezdetnek meg- teszi. – Oddy ananászködöt pöffentett. – Hová tartotok?

– Északra – vágta rá Félix. – A Papír-tengeren túlra. A legendák beszélnek egy öbölről arrafelé, meg egy elveszett városról, ahol a próféták, szócséplők és a költők laknak.

– Ott már nincs semmi – kacagott fel a kapitány. – Akkor hát oda, ahol a térkép véget ér, és csak a tenger marad a láthatáron. Megfizetnénk.

– Megfizetnétek?

– Mennyit kér?

– Semmi pénzért nem viszlek el titeket. Alantas dolog. Pénzért a haramiák dolgoznak meg a cukor- gyári munkások. De nem a jó öreg Oddy.

Ez a kijelentés újra megakasztotta a tárgyalásokat. Moira és Mark is lemondott a közös útról, és már éppen azon voltak, hogy más tengerjáró után néznek, amikor Félix közbelépett.

A vízköpő hosszasan bámulta a kapitányt, mintha csak megpróbálna a fejébe látni. Azután odahajolt, és a pipafüstön áthatolva a férfi fülébe súgott valamit.

Oddy rá, majd Moirára és Markra hunyorított. A lány oldala majd kilukadt a kíváncsiságtól, hogy megtudja, mit súghatott a kapitány fülébe a kőmadár. Alig pár szó lehetett, de a fickó valamiféle csoda folytán meggondolta magát.

– Legyetek hajnalban a dokknál! – mormogta. – Keressétek a Nautiliát! Északra megyünk. Csak odaútra szerződünk, akár ott van a költők városa, akár nincs.

 

Kapcsolódó linkek: