Főkép

Van pár előadó és stílus a világzenében, akiket/amiket a mai napig nem tudtam megszeretni. Elismerem kiemelkedő mivoltukat, meghatározó szerepüket, de többszöri nekifutás után sem sikerült megbarátkoznom velük, ezért, hacsak valamilyen különleges esemény miatt nem kerül sor rájuk, sosem bukkannak fel a lejátszómban. Ilyen a fado, Django Reinhardt és Astor Piazzolla – és ezzel természetesen nincs még vége a listámnak.

 

Az ok, amiért ezt említem, az nem más, mint a mostanában megjelent Luz Y Sombra-album. A három csinos hölgyből álló berlini trió Astor Piazzolla születésének 100. évfordulójára elkészítette ezt a lemezt, amin nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint a mester életművének és egy kicsit a tangó történetének feldolgozására.

 

Azt eddig is tudtam, hogy a tangó mellett a komolyzene és a jazz meghatározó volt az argentin zeneszerző és harmonikás zenéjére, de nem számítottam arra a sokszínűségre, amit ezen az albumon hallottam. Legjobban az énekes tételek tetszettek – a vendég Nicolás Lartaun baritonja jól illeszkedik a többi hangszerhez –, és ezúttal még annak sem éreztem szükségét, hogy ezeket a verziókat összevessem az eredetikkel.

 

Mivel a trió már tizenöt éve közösen muzsikál, és a repertoárjukon a kezdetektől fogva szerepelnek tangók, nem lepődtem meg a köztük lévő összhangon. Azon ellenben igen, hogy a feldolgozások mennyire jól sikerültek, egyáltalán nem érzem hátránynak, hogy csak három hangszert hallok. Ahogy felosztják egymás között a teret (Café 1930), vagy ahogyan apránként mindenki vezető szerepet kap (Nightclub 1960), az kifejezetten tetszetős – és pont ezek az apró momentumok teszik számomra érdekessé, izgalmassá ezt a lemezt. Ezúttal még azt sem mondhatom, hogy teljesen hiányzik ebből a muzsikából az a szenvedély, mozgalmasság, amit amúgy a tangóhoz kapcsolok, mivel a „Nightclub 1960” pont annyira lendületes, amennyire szükséges.

 

Úgy gondolom, az ilyen összeállítások alkalmasak arra, hogy megőrizzék Astor Piazzolla emlékét, és továbbvigyék azt a szellemiséget, amit annak idején megalkotott.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Vuelvo al sur, Café 1930, Nightclub 1960

2021-ben megjelent album (Galileo)

Weboldal: https://luz-y-sombra.de/

 

 

A zenekar tagjai:

Nicolás Lartaun – ének

Miriam Erttmann – hegedű

Cora Rott – klarinét

Katja Steinhäuser – zongora

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Balada para un loco
  2. Bordel 1900
  3. Los pájaros perdidos
  4. La bicicleta blanca
  5. Café 1930
  6. Nightclub 1960
  7. Balada para mi muerte
  8. Chiquilín de Bachín
  9. Concert d'aujourd'hui
  10. Vuelvo al sur
  11. Milonga de la anunciación