Főkép

Talán minden eddiginél erősebb albummal jelentkezett idén az ECM ifjabb generációhoz tartozó zongoracsillaga, Vijay Iyer. Bár a korong címe, UnEasy, látszólag erre az erőre és az elhúzódó pandémiában ránk törő erőtlenségre reflektál, valójában még ez is egyike azon frissen megjelenő kiadványoknak, amelyek 2020 előtt kerültek felvételre. A NemKönnyű elnevezés pedig Karole Armitage, egy 2011-es táncprojektjéhez komponált muzsikának a címadója, ami a még akkori, mára már talán el is felejtett, a felszín alatt meghúzódó társadalmi törésvonalakra referált. Persze világunk sokkal komplexebb annál, mintsem, hogy egy kataklizmatikus eseményláncolat csak egyszerűen felülírjon egy másikat, valószínűleg inkább már szakadékok tátonganak a korábbi repedések helyén. Hogy ez az album aligha képes ezeket befedni, biztos, de áthidalni annál inkább.

 

Ugyanis Iyer olyan nehézsúlyú muzsikusokat választott, mint Linda May Han Oh nagybőgőn és Tyshawn Sorey dobokon, akikre viaduktokat lehet építeni. Oh széles körben Pat Metheny legutóbbi kvartettjének bőgőseként vált ismerté, de már ezt megelőzően olyan meghatározó művészek oldalán játszott, mint Kenny Barron, Joe Lovano vagy Dave Douglas, hogy csak néhányat említsünk. Rendkívül dinamikus játéka a szokásosnál is jobban meghatározza ennek a triónak a hangképét. A mélyek vastag tónusban táncolnak, miközben Sorey ütői pattogva csillannak a cineken, hogy Iyer valahol középtájt bontsa ki minden irányban a szerzemények lehetséges térképét. Az így megszülető muzsika pedig valami egészen páratlan és egyedi: gazdag ritmusokban, harmóniában és olyan dallamokban, amelyek egyszer az akkordokon belül, máskor pedig a ritmusszekció rétegei felett bontakoznak ki. Ez a lemez egy olyan szövet, ami egyszer felcsavar, hogy a következő kanyarban kirázzon magából.

 

A „Children of Flint” egy meditatív bevezető: nincsen nagy sietség, inkább a fokozatosan lágyabb játékon keresztül nyit meg a trió egyre mélyülő tereket, hogy aztán a „Combat Breathing” zongora intróját követően, agresszív, balkezes akkordok tegyék szinte már rockossá az akusztikus hangzást. A saját szerzeményekből álló albumon két feldolgozást is kapunk, a „Night and Day” standardet, ami amolyan ellensúlyként emlékeztet minket arra, hogy azért egy jazz bandát hallunk – Sorey egészen fantasztikusan ritmizálja a darabot –, valamint Gari Allen „Drummer's Song” szerzeményét, amelyet Iyer a rá jellemző repetatív ritmusaival feszíti szinte a végletekig, hogy aztán a téma mégis finoman feloldódjon önmagában.

 

Az album második felét bevezető „Augury” szóló darab pedig egy kis pihenőt és kapaszkodót nyújt az újabb fordulatokhoz a hallgatónak, amit talán érdemes kihasználni. Valahogy minden vonzó dinamikája ellenére van egy fajta, szintén erőteljesen Iyerre jellemző monotonitás a muzsikájában, illetve azt is megkockáztatom, hogy időnként picit nehezen követhető az a tényleg minden irányban kinyíló térkép. Ahhoz, hogy részletgazdagságában felderítsük, érdemes minél magasabb hangminőségben hallgatni, CD-n, bakeliten vagy amikor lehetőség adódik rá, élőben.

 

Előadók:

Vijay Iyer – zongora

Linda May Han Oh – nagybőgő

Tyshawn Sorey – dobok

 

Elhangzó szerzemények:

1) Children of Flint

2) Combat Breathing

3) Night and Day

4) Touba

5) Drummer's Song

6) Augury

7) Configurations

8) Uneasy

9) Retrofit

10) Entrustment