Főkép

Azt ugye senki nem gondolta komolyan, hogy Skandináviában egyedül a Tuuletar és a Värttinä létezik mint a cappella együttes? Rajtuk kívül még nagyon sokan hisznek az emberi hang erejében, amit kivált a hölgyek művelnek mesteri szinten – legalábbis világzenében még nem találkoztam északról érkezett, férfiakból álló formációval.

 

Ez a mostani korong a svéd kvartett jubileumi kiadványa, hiszen tavaly ünnepelték a 15. születésnapjukat, és ebből az alkalomból egy Kanadában rögzített 2019-es koncertfelvétellel mutatják meg mire képesek élőben. Bár nem ismerem a korábbi öt lemezüket, úgy sejtem ez a válogatás tényleg bemutatja mire képesek, illetve mit értenek a cappella alatt.

 

Az első ami feltűnik, az nem más, mint a hegyi patakok tisztaságához mérhető hang, ami a négy hölgy torkából előtör. Pont abban a tartományban van, ami még nem sérti a fülemet, és közel áll a fenyőfához szólító karácsonyi harang csilingeléséhez. Tizenöt évnyi turnézás után nekik nem okoz gondot sem a közös éneklés, sem az, ha valamelyikük szólóját a többiek csak kísérik, aláfestik. Természetesen a többszólamúság sem hiányzik a repertoárból, és nekem pont ezek a dalok tetszettek a legjobban.

 

A műsorban polka, egyházi ének, szerelmes dal (Mitt Hela Hjärta), tengerésznóta (En sjömansbrud skall blåklädd gå) egyaránt megtalálható, szóval tényleg nagyon változatos dalcsokrot állítottak össze erre az estére. Picit kakukktojás, mert nem svéd, hanem kanadai gyűjtésből származik a „Vila Stilla” című szerzemény, amit a biztonság kedvéért svéd szöveggel adnak elő.

 

Kedvencem a tenger hullámzását idéző dalon kívül az utolsó előtti tétel (Lima), mert ennek a kezdése becsapós, azt hinné a hallgató, hogy szöveg nincs hozzá, csak mindenféle hangokat utánoznak a hölgyek, és kaotikus kísérletezés lesz belőle, de aztán felbukkan egy dallam, és mire kettőt pislantunk, már a magasban szárnyalunk a hangokkal együtt. Nekem ez jelentette az egyik csúcspontot. A másik pedig rögtön az első (Kling Klang), ami a nyájakat terelő pásztorok modernizált dala – és tökéletes a maga nemében.

 

Ez egyébként a lemezen hallható mindegyik számra igaz, a Kongero négy tagjának a kisujjában van mesterségük minden titka, pontosság, harmónia és sokoldalúság jellemzi őket. Évekkel korábban már jártak Budapesten, és remélem, lesz még alkalmam élőben meghallgatni őket.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Kling Klang, Gökpolska, Lima

2021-ben megjelent album (Nordic Notes)

Weboldal: https://kongero.se/

 

 

A zenekar tagjai:

Lotta Andersson ­– ének

Emma Björling ­– ének

Anna Larsson ­– ének

Anna Wikenius ­– ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Kling Klang 03:38
  2. Gökpolska 02:38
  3. Mitt hela hjärta 02:28
  4. Fjärran han dröjer 02:53
  5. En sjömansbrud skall blåklädd gå 02:52
  6. Vila stilla 04:43
  7. Hanne-Kjersti 02:54
  8. Limu Lima - Lova Leini 03:24
  9. Lima 03:50
  10. Kom å ta mej 03:20