Főkép

Hmm, és még egyszer hmm. Biztosan kiül az arcomra a tanácstalanság, amikor ezt a lemezt hallgatom, mert sokadjára sem tudom hova tenni. Persze tetszik, csak nehéz megfogalmazni ennek miértjét, illetve kiigazodni a sokszínű, vagy inkább kaotikus muzsikán. A dél-afrikai együttes esetében ez gyakorlatilag a különféle stílusok váltakozását jelenti, az egyik szám főként rock, a másik meg inkább világzene, a következő meg jobbára kísérletező szellemben fogant, és mindegyik folyamatosan változik. Ha mégis katalogizálnom kéne, akkor az art rock/kísérleti rock környékére tenném le a voksomat.

 

Egy biztos, a tíz éves szünet, ami alatt nem jelentkeztek új albummal, csak fokozta a kreatív energiáikat, mert, gondolom, ennek köszönhető a trombita mint teljes jogú hangszer beillesztése. A rézfúvóssal kiegészülve pedig tovább folytatják a fúzióra, vagy inkább az összeillesztésre irányuló törekvésüket, amely során az eddig említetteken kívül jazz, funk és talán dub került az asztalra.

 

Ezt az organikus szemléletet jól példázza a második, „Running – Asibaleki / Sheroes Theme” című szám, amely törzsi dobolással indul, aztán jön egy kis rock, majd a trombita jazz felé tereli a társaságot, miközben a gitár és a dob is megy a feje után. Időnként visszatérünk valamelyik témához, de közben mégis haladunk előre, és a rendelkezésre álló öt perc alatt hatalmas utat teszünk meg.

 

A megfelelő jelző, amivel megragadom az album lényegét, az nyilvánvalóan a "nyugtalan" lesz. A művészek alkotási vágyából eredő nyugtalanság, a folyton megújuló, önmagát kereső késztetés, hogy megtalálják a mondanivalójuknak leginkább megfelelő formát.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Running, Harare, Yoyo!

2021-ben megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: https://www.facebook.com/BLK-JKS-50708824098

 

 

A zenekar tagjai:

Mpumelelo Mcata – gitár, ének

Tshepang „RMBO” Ramoba – dob, ének

Molefi Makananise – basszusgitár, ének

Tebogo Seitei – trombita, ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Yela Oh ! 03:11
  2. Running — Asibaleki / Sheroes Theme 04:44
  3. iQ(w)ira — Machine Learning Vol 1. 06:04
  4. Mme Kelapile 03:57
  5. Harare 04:36
  6. Human Hearts 05:05
  7. Yoyo! — The Mandela Effect / Black Aurora Cusp Druids Ascending 04:55
  8. Maiga Mali Mansa Musa 03:53
  9. Mmao Wa Tseba — Nare / Indaba My Children 09:14