Főkép

Mi lehet üdvözítő ebben a koncertszegény időszakban, amikor a pandémia alaposan lecsökkenti a szociális életet, a személyes találkozásokat? Természetesen egy koncertlemez, ami segít felidézni azokat az emlékeket, amikor ott roptuk a színpad előtt, és együtt énekeltük kedvenc bandánkkal azokat az emlékezetes himnuszokat, amelyektől igazán beindult a buli.

 

Jaakko Laitinen és a hamis pénz, akarom mondani Väärä Raha még 2017-ben (vagyis jóval a járvány előtt) adott egy jól sikerült koncertet Zürichben, ahol megmutatták, milyen egy igazi lappföldről szalajtott buli. Ennek okán érthető módon csak az első négy albumról játszanak számokat, a tavalyi Börek dalai nem kerültek be a műsorba. Viszont így tökéletes arra, hogy a hozzám hasonlóan későn ébredők megismerkedjenek a társulat korai alkotásaival, és egyfajta best of válogatásként hallgassuk a finn diszkót.

 

Koncertről lévén szó nem maradnak el a hangszerszólók (Tanssi tanssi!), és úgy általában érezhető – bár lehet, hogy ezt csak beleképzelem –­, hogy nem ragaszkodnak a stúdióban feljátszott verziókhoz, és időben hosszabb változatokkal ajándékozták meg a közönséget. Jut eszembe, ezt a lemezt kellő hangerőn érdemes hallgatni, mert úgy még jobban átjön az együttes energiája, tényleg igazi bulihangulatot teremtenek az első nótával, és utána már csak táncolnunk meg kurjásznunk kell.

 

Karéliai(?), lapp, balkán és egy adag szláv muzsika keveredik egymással, kiegészítve némi popos beütéssel, de mintha nyomokban jazz is lenne benne – egyszóval igazi Jaakko Laitinen & Väärä Raha-zenéről beszélünk, a maga sokszínűségével, amelyben a harmonika felesel a fúvósokkal, és addig cifrázzák a dallamot, míg a nézők össze nem esnek a fáradtságtól. A rövid átvezető szövegek pedig pontosan olyan hosszúak, hogy legyen idő egy kis szusszanásra, aztán azonnal folytatódik az őrület.

 

Kedvenceim, a teljesség igénye nélkül: „En saa rauhaa” (a szólók miatt), „Saippuakupla” (a tempóváltások végett) és az „Osman Aga” (a balkános hangulatért). Igazából most már tényleg ideje lenne újabb magyar fellépésnek, mert szeretnék mulatni a zenéjükre, és 2015 már annyira régen volt.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Saippuakupla, En saa rauhaa, Osman Aga

2021-ben megjelent album (Playground Music)

Weboldal: https://www.vaararaha.com

 

 

A zenekar tagjai:

Jaakko Laitinen – ének

Marko Roininen – harmonika, háttérvokál

Markus Pajakkala – szaxofon, furulya, ütőhangszerek, háttérvokál

Tuomo Kuure – nagybőgő, háttérvokál

Janne Hast – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

A oldal:

  1. Kukkakimppu kainalossa 4:32
  2. Verkkaan 3:19
  3. Äiti kulta 5:06
  4. Osman Aga 5:05
  5. Sivutien kautta 4:38
  6. Yö Rovaniemellä 5:25

 

B oldal:

  1. Tanssi tanssi! 4:00
  2. Supermarketin parkkipaikalla 3:33
  3. En saa rauhaa 6:04
  4. Saippuakupla 5:09
  5. Hän ei lemmi mua 6:35