Főkép

Ez egy olyan lemez, aminek van előzménye – első olvasatban ez így, tudom, furán hangzik, hiszen minden együttesnek van előzménye, és ebből az következik, hogy pár kivételtől eltekintve minden zenének is van előzménye, csak erről általában kevés szó esik, illetve alapban feltételezzük az érdeklődők megfelelő jártasságát az adott muzsikus(ok) munkásságát illetően.

 

Ez az eset azért más, mert itt tényleg a 2010-ben megjelent A Gathering of Strangers album egyenesági folytatásáról, újragondolásáról van szó, csak annak idején még az U.N.I.T.E. állt az előadó nevénél. A Transglobal Underground két tagja újragondolta a projektet, és az újrakevert, remixelt dalokat egyfajta tisztelgésként ismét kiadták (nem mindet, és a számok sorrendje is megváltozott). Mivel most hallottam első ízben a zenei anyagot, nem tudom megmondani, mennyire más a mostani verzió, illetve azt sem, hogy a kimaradt számok mennyire hiányoznak.

 

Az Európa majd minden sarkából összegyűlt zenészek által megalkotott/összekevert muzsika üzenete sajnos mit sem változott tíz év alatt, az önként vagy kényszerűségből az otthon elhagyásának élményéről szólnak. Ennek oka lehet állampolgári kötelesség, amikor katonaként megy idegen országba az ember, vagy büntetés, amikor a távoli Van Diemans Landre (magyarul Tasmániába) viszik fegyencként – a dalok mindegyike a fájdalom, a szomorúság, a bánat hangján szólal meg.

 

Ezen a nagyon változatos, számos közreműködőt felvonultató korongon az egyedüli biztos pontnak Tim Whelan és Hamilton Lee számít, akik a jelek szerint még mindig azon ügyködnek, hogy elmossák a határokat kelet és nyugat, népzene és az elektronikus muzsika között. Kellemes meglepetést okozott a magyar népdalok felbukkanása, kivált a „Lisbon/Soldier Song from Ördöngösfüzes” párosítás nyerte el tetszésemet. Kompozíciós szempontból a „Van Diemans Land” legalább ennyire megosztott tétel, hiszen a Martin Furey által énekelt angol ballada, kiegészítve Bourama Badji mandinka nyelvű rappelésével, és elektronikus hangszerekkel, effektekkel megtámogatva kifejezetten izgalmas lett.

 

És ez az állítás igaz mind a tíz szerzeményre!

 

Meghallgatásra ajánlott számok: I Left My Sweet Homeland, Lisbon/Soldier Song from Ördöngösfüzes, Van Diemans Land

2021-ben megjelent album (Mule 20)

Weboldal: https://transglobalunderground.net/

 

 

A zenekar tagjai:

Tim Whelan

Hamid Mantu (Hamilton Lee)

 

Közreműködők:

Eugenia Georgieva

Jim Moray

Martin Furey

Kovács Nóri

Lepés Gábor

Alexander Todorov

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Transglobal Underground featuring Nori Kovacs - I Left My Sweet Homeland 05:43
  2. Transglobal Underground featuring the Perunika Trio - Hey You Shepherd 03:14
  3. Transglobal Underground featuring jim Moray and Nori Kovacs - Lisbon/Soldier Song from Ördöngösfüzes 05:35
  4. Transglobal Underground featuring Eugenia Georgieva - When You Hear Me Sing 05:30
  5. Transglobal Underground featuring Stuart Staples - The Miner's Dream of Home 03:44
  6. Transglobal Underground featuring Yanka Rupkina - Keranka 05:31
  7. Transglobal Underground featuring Martin Furey and Bourama Badji - Van Diemans Land 04:51
  8. Transglobal Underground featuring Village Kollektiv - I Have Sold My Field 03:58
  9. Autopsia and Achtar - Hudci 05:06
  10. Transglobal Underground - Farewell My Own Dear Native Land 03:26