Főkép

A Bethlen Téri Színház ismét meghirdeti a Találkozások tehetségprogram színházi alkotói pályázatát. Idén, alkalmazkodva a jelenlegi körülményekhez, ONLINE színházi vagy összművészeti produkciók létrehozására adhatják be terveiket pályakezdő alkotók. Újdonságként ezzel együtt 2021 tavaszán elindul a Találkozások ÚJCIRKUSZ tehetségprogram is, ebben partnerük az Inspirál Cirkuszközpont.

 

A Találkozások tehetségprogramot 2015-ben hívta életre a Bethlen Téri Színház a Manna Produkcióval karöltve azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsenek fiatal, pályakezdő színházi alkotóknak. A puszta bemutatkozásnál azonban sokkal többről szól a program. A két szervezet minden évben pályázatot hirdet, ahova kétszereplős kamaradarabok színrevitelének ötleteit várják. Fontos kritérium, hogy a két felkért színész közt kétgenerációnyi korkülönbség legyen, illetve az is a kiírás része, hogy a pályakezdő rendező egy mentort választ maga mellé. A találkozás így voltaképp már az alkotás során létrejön, hiszen a Találkozások pályázat két pályakezdő és két tapasztalt színházi szakember közös munkáját támogatja. Ez a gondolat illeszkedik a Bethlen Színház mottójához is: „…ahol múlt és jelen randevúzik”.

 

Eddig nyolc rendező kapta meg a lehetőséget arra, hogy előadásaikat megvalósíthassák, és azokat bemutassa Budapesten a Bethlen Téri Színház: Valcz Péter, Szilágyi Bálint, Cseh Judit, Lazici Noémi, Vadász Krisztina, Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna párosa, Cortés Sebastián és Csábi Anna. Az előadásokban olyan kiváló művészek szerepelnek, mint Tordai Teri, Igó Éva, Gőz István vagy Udvaros Dorottya, a harmincas generációból pedig Eke Angéla, Földes Eszter, Kovács Domokos és Grisnik Petra, a mentor rendezői feladatokat pedig többek között olyan művészek vállalták, mint Jordán Tamás, Zsótér Sándor, Szikszai Rémusz és Mészáros Márta.

 

Az elmúlt évben a világ eseményei egészen új kihívások elé állították az előadóművészeti területet, így a pályázat kiírása ugyan hagyományos, a célok azonban kicsit változtak. Idén először a Találkozások Online címet kapta a felhívás, és a színházi területen csak olyan előadásterveket várnak, melyek a virtuális térben megvalósíthatóak, de ugyanúgy bevonják a 65 év feletti és a 35 év alatti korosztályt. Emellett elindul egy egészen új Találkozások-sorozat is, kifejezetten az újcirkusz műfajában alkotóknak. A Bethlen Téri Színház szeretne teret adni az olyan összművészeti projekteknek, melyek a színház és a cirkusz világában képzelik el az emberi találkozásokat. Az Inspirál Cirkuszközponttal közösen meghirdetett Találkozások Újcirkusz pályázat nyertesei őszre tervezhetnek bemutatót a Bethlen Téren.

 

Az Újcirkusz alkategóriában a pályázatokat március 10-ig, míg az Online kategóriában március 16-ig várják.

 

A részletes pályázati felhívások az alábbi linkeken érhetőek el:

Találkozások – újcirkusz

Találkozások – online

 

A korábban megvalósult Találkozások-előadásokról itt olvasható bővebb információ.

 

Forrás:

http://www.bethlenszinhaz.hu/palyazatok/talalkozasok-ujcirkusz/

http://www.bethlenszinhaz.hu/palyazatok/talalkozasok-online/

http://www.bethlenszinhaz.hu/talalkozasok/