Főkép

Brahms zongorára és klarinétra írt szonátái egy, a kor fenoménjával való találkozás kései művei. Richard Mühlfeld, a Meiningen Court Orchestra hegedűse addig képezte magát autodidakta módon, amíg a zenekar szóló klarinétosává nem vált. A játéka teljesen lenyűgözte kortársait, a berlini festőművész, Adolph Menzel az alábbi rajzon mint a zene és a lírai költészet múzsáját, Euterpét jellemzi Mühlfeldet.

 

Brahms egy barátja pedig egyszerűen a zenei előadás felülmúlhatatlan mestereként beszélt a klarinétosról, aki számtalan árnyalattal volt képes megszólaltatni hangszerét, és nagy ismerője volt a „magyar” zenének, amit ma inkább cigányzenének neveznék, és amelynek motívumai gyakran visszatérő elemek Brahms szerzeményeiben. Brahms maga is rendkívül elismerően beszélt Mühlfeldről: „A klarinétot senki sem tudja nála szebben megszólaltatni, ő a zenekar fülemüléje, az én primadonnám.” Állítólag Brahms gyakran könnyekre fakadt, miközben hallgatta Mühlfeldet, és a lelkesedése hamarosan két zongorára és klarinétra írt szonátává érett.

 

Schiff András (zongora) és Jörg Widmann (klarinét) előadásában 2018-ban felvett, és 2020 őszén az ECM New Series kiadásában, majd itthon a Hangvető forgalmazásában megjelent Esz-dúr és f-moll szonátákban rögtön feltűnő a tematikus komplexitásuk. Az utóbbi esetében már a hármas formai tagoltság (expozíció-kidolgozás-visszatérés) helyett egy négyes szonátafelosztás, illetve a darab hossza is mutatja, hogy a halála előtt három évvel, 1894-ben komponált szerzemények az újdonság és az ihlet, Mühlfeld feltehetően komplex zenei személyiségének megfeleléskényszere alatt születtek. Ahogyan a kiadvány kísérőfüzetében található informatív, Erich Singer által írt történeti és zenei elemzésből megtudjuk, Brahms hajthatatlanul szkeptikus volt a saját készségeit illetően, folytonosan a múlt nagy alakjainak az árnyékában érezte magát. De ez idős korában egy ponton átfordult éppen az ellenkezőjébe, ahogyan egy barátjához írt leveléből is kiderül:

 

„Az elmúlt néhány évben több minden megírásába belekezdtem, szimfóniákba és más munkákba, de valahogy semmi sem sikerült egészen jól. Arra gondoltam, hogy talán túl idős vagyok, és ezért fokozatosan abbahagytam az írást. Úgy tekintettem magamra, mint aki talán éppen elég termékeny voltam az elmúlt életemben és eleget elértem, most pedig egy nemtörődöm öregkort élvezhetnék, békében. És az annyira boldoggá tett, annyira elégedetté, hogy hirtelen a dolgok megint elkezdtek maguktól ömleni.”

 

Ez a könnyed, erőlködésektől mentes muzsika árad a szonátákból, két olyan nagyszerű művész előadásában, mint Schiff András és Jörg Widmann, akiknek a kapcsolata és barátsága már évtizedekre tekint vissza.

 

 

De az album egy másik csodás ritkaságot is tartogat a hallgatóinak: Widmann által, Brahms hatása alatt zongorára komponált öt intermezzót, amelyeket Schiffnek dedikált, és most magának a zongoristának az előadásában hallgathatunk meg. Ez a ritka kincs először a 2010-es Salzburgi Fesztiválon hangzott el egy közös koncertjük során, és ahogyan magukat a Brahms-szonátákat, úgy ezeket a közjátékokat is egy érett előadói értelmezésben tárja elénk. Egy nagyon különleges album, különleges időkre.

 

Előadók:

 

Schiff András – zongora

Jörg Widmann – klarinét

 

Elhangzó szerzemények: 

 

JOHANNES BRAHMS - SONATA E-FLAT MAJOR OP.120 NO. 2

1) Allegro amabile
2) Allegro appassionato
3) Andante con moto

 

JÖRG WIDMANN - INTERMEZZI FOR PIANO

4-8)

 

JOHANNES BRAHMS - SONATA F MINOR OP.120 NO. 1

9) Allegro appassionato
10) Andante un poco Adagio
11) Allegretto grazioso
12) Vivace