Főkép

Bár évek óta olvasom a Jonathan Strahan-féle „az év legjobbjai”-antológiákat, mégsem voltam biztos abban, hogy mire számítsak az első csak science fiction novellákat gyűjtő válogatás kapcsán. Más szempontok szerint keres írásokat egy még jobban behatárolt antológiába? Vajon ha a fantasyk nem árnyalják az összképet, jobban ki fog rajzolódni valamiféle trend? Egyáltalán, milyen sci-fiket írnak manapság a rövidprózaszerzők, Strahan mennyire fog törekedni a teljes paletta bemutatására? Ráadásul ez az első az új „az év legjobbjai”-sorozatban – így vajon másként fog a feladathoz állni, mint korábban a tizensokadik kötetnél?

 

Persze nagy meglepetések nem kerültek elő, erre talán nem is számítottam. Az biztos, hogy Strahan továbbra sem a hard sci-fis-űroperás jegyeket részesíti előnyben, alig akadt olyan írás a kötetben, amire ráhúzható lenne az ilyesfajta „klasszikus” sci-fi jelző. Sok viszont a közeli jövőt, pláne egy klímaválság utáni jövőt bemutató novella – érezhetően foglalkoztatja a szerzőket; még ha nem is ez a szövegük fő témája, de kevés olyan írással találkoztam, amiben valamilyen mértékben ne utaltak volna rá, hogy az emberiség miként oldja (vagy nem oldja) meg ezt a feladatot. És ha nem az éghajlatváltozás, akkor a mesterséges intelligencia vagy az emberi test fejlesztései kerülnek elő: mintha az írók nem nagyon mertek volna jobban elrugaszkodni a jelentől, nem nagyon volt távoli jövőben játszódó írás, az űrutazás is váratlanul kevésszer jelenik meg. Úgy tűnik, a sci-fi (vagy Strahan) továbbra sem az „eszképista”, hanem a „pesszimistán figyelmeztető” korszakát éli...

 

Ez utóbbira fájdalmasan jó példa, mondjuk, Ken Liu „Áldozatok” című írása, mely alig-alig játszódik a jövőben. Valaki elkezd lövöldözni a tömegben, mire meghal a főszereplő család egyik tagja – teljesen „átlagos”, napjainkban is túl gyakran megtörténő esemény. Ám a halálesetnek olyan következményei lesznek, melyek romba döntik a család mindennapjait: megjelennek az internetes trollok, és megtapasztaljuk a lincselő tömeg szédítő erejét. Liu novellája borzalmasan nehéz élmény, hatását részben pont az adja, hogy nem sok mondatot kellene kihúzni, hogy manapság is hiteles történet lehessen belőle. De Fonda Lee rövid, a már címében is nagyon szórakoztató „Én [28F] deepfake barátnőt hamisítottam, és most a szüleim azt hiszik, megnősülök” is hasonló élmény, bár Lee a valamivel humorosabb oldalát is meg tudta fogni korunk digitális kihívásainak (ránk fér, valljuk be).

 

Az éghajlatváltozással és környezetvédelemmel foglalkozó írások közül E. Lily Yu műve tette rám a legnagyobb hatást – a kiváltságosok pazarlására épített egy olyan szédítően dühítő, az ízléstelenségben tobzódó novellát, aminél kevesebb hatásosabb jelzést tudnék elképzelni a jövőnk megmentése érdekében (már ha valakinek szüksége van még jelzésekre...). A kevés szimpatikus kivétel egyike Malka Older tengeri élőlényekkel foglalkozó novellája, mely nem mindenben a rosszat látja – örülök, hogy van még olyan szerző, aki képes optimistán tekinteni a jövőbe; ilyenkor néha fellélegzek, hogy hátha nincs minden veszve még. Rich Larson jobban el mert szakadni a jelentől: járvány sújtotta jövőképe borzasztóan furcsa, de mind ötletek, mind érzelmek terén rengeteg felfedeznivalót pakolt a szövegbe; az egyik legizgalmasabb és legjobb novellát tőle olvashattam.

 

A jövő társadalmának mindenesetre sok kihívással kell megküzdenie. Ted Chiang „2059-ben még mindig a gazdag kölyköké a világ” című írása inkább egy elképzelt esszé, de annak nagyon hatásos (főleg, hogy nehéz nem a jelent látni benne). Egyébként váratlanul sok volt a kötetben a nem-amerikai ország jövőjét felvázoló novella is, például Anil Menon Indiába kalauzol el, először még „kedves és kellemes” hangulatban, ami szinte észrevétlenül vált át „rémisztő és ijesztő” stílusba; nagyon ügyesen játszik az olvasó érzelmeivel. De Chinelo Onwualu is egy nagyon érdekes jövőképet vázol fel Nigériában, ahol a globalizáció egy egyelőre még nem annyira érzékelt aspektusával foglalkozik.

 

Szerintem a sci-fi akkor nagyon jó, ha a jelen valamilyen problémáját vetíti ki egy elképzelt szituációba – ebben most N.K. Jemisin, Charlie Jane Anders, SL Huang és Alice Sola Kim írását élveztem a legjobban. Jemisin nagyon érzékenyen foglalkozik a rasszizmussal, ezúttal pedig olyan szórakoztató jövőképpel vegyíti, ami még jobban rásegíti a téma hatásos kifejtését. Anders a végtelenül polarizálódó Amerikát veszi szemügyre egy érzelmekkel teli novellában, Huang a háborúkra talált ki egy meglehetősen szokatlan megoldást, hogy egy borzasztóan kegyetlen szövegben meséljen róla. Kim pedig a metoo témát fogja meg egy nagyon klasszikus sci-fi toposszal (és igen jól eltalált mellékszereplőkkel), szinte újszerű színben láttatva azt. És ha már klasszikus toposzok, még muszáj megemlítenem Karin Tidbecket, aki mindig bizarr és költői, de ezzel az írásával bátran pályázhat „a legfurcsább űrutazós sci-fi novella” címére.

 

Persze mindezeken a műveken túl is még nagyon sok szerepel a kötetben – minden témabeli hasonlóság ellenére Strahan idén is elég eklektikus válogatást hozott össze, ahol bátran megfér egymás mellett Greg Egan egy A marsi-szerűen keményebb sci-fi írással, Tobias S. Buckell egy nagyon mulatságos idegenes-turizmusos novellával és Fran Wilde szinte már weird fantasy alaphelyzete a jövőbeli viharokról. Örülök, hogy Strahannek (és persze a magyar kiadónak) köszönhetően évről-évre elmerülhetünk az amerikai novellatermés javában – bár fantasy-rajongó énem kicsit sajnálkozik, hogy mostantól csak sci-fiket olvashatunk „az év legjobbjai”-kötetben. Ugyanakkor a GABO Könyvkiadó már bejelentette, hogy idén érkezik a szintén Jonathan Strahan-szerkesztette The Book of Dragons, úgyhogy nem hiszem, hogy jó fantasynovellákból sokáig hiányt szenvednénk még...

 

Tartalomjegyzék

Jonathan Strahan: Előszó – Új kezdet (ford. Roboz Gábor)

Charlie Jane Anders: Könyvesbolt Amerika legvégén (ford. Márton Zsófia)

Tobias S. Buckell: A galaktikus idegenforgalmi húzóágazat (ford. Huszár András)

Indrapramit Das: Káli Na (ford. Kemenes Iván)

Suzanne Palmer: A fák festője (ford. Heinisch Mónika)

Karin Tidbeck: A Skidbladnir utolsó útja (ford. Ballai Mária)

Malka Older: Fényes lámpák, stabil létrák (ford. Kemenes Iván)

Ted Chiang: 2059-ben még mindig a gazdag kölyköké a világ (ford. Juhász Viktor)

Rich Larson: Járványeste a Holdkóros-házban (ford. Vitális Szabolcs)

Han Szong: Tengeralattjárók (ford. Kleinheincz Csilla)

SL Huang: Talán most utoljára (ford. Varró Attila)

Fran Wilde: Viharkatalógus (ford. Heinisch Mónika)

Anil Menon: Éden robotjai (ford. Mile Csaba)

Alice Sola Kim: Most várd ki ezt a hetet (ford. Miks-Rédai Viktória)

Peter Watts: Cyclopterus (ford. Roboz Gábor)

Suyi Davies Okungbowa: A dűnék éneke (ford. Vitális Szabolcs)

Tegan Moore: Mint a farkasok (ford. Mile Csaba)

Elizabeth Bear: Bizonytalan talaj (ford. Márton Zsófia)

N.K. Jemisin: Szükségbőr (ford. Ballai Mária)

Ken Liu: Áldozatok (ford. Juhász Viktor)

Alec Nevala-Lee: Bálnatemető (ford. Abrudán Katalin)

Vandana Singh: Újra együtt (ford. Varró Attila)

E. Lily Yu: Zöld üveg – szerelmi történet (ford. Miks-Rédai Viktória)

Sofia Rhei: Rejtett ajtók titkos meséi (ford. Abrudán Katalin)

Greg Egan: Erre nem mehetünk haza (ford. Huszár András)

Chinelo Onwualu: A halott ember mondandója (ford. Roboz Gábor)

Fonda Lee: Én [28F] deepfake barátnőt hamisítottam, és most a szüleim azt hiszik, megnősülök (ford. Kleinheincz Csilla)

Caroline Yoachim: A szerelem archeokronológiája (ford. Roboz Gábor)