Főkép

Az idei WOMEX előtt és alatt nagyon sok hallgatnivalót kaptam, amelyek egy részéről önálló cikket írok majd, de van pár, amelyekre időhiány miatt csak rövidített formában kerítek sort.

 

 

The Rough Guide To To Avant-Garde Japan

 

Látom azt a paradoxont, amit ennek a lemeznek a puszta léte jelent. Japánról elsősorban az egyén részéről a társadalom elvárásainak való megfelelési kényszer, valamint a szigorú szabálykövetés jut eszembe. Aztán kezembe került ez a 2021. január 29-én megjelenő album, amelyen japán muzsikusok jól hallhatóan szakítottak minden megszokott megoldással, és célként nem rádióbarát slágerek előállítását, hanem a hangok időbeni elrendezésének egy új módját kísérletezik ki.

 

Személy szerint ezt a lemezt csak a nagyon bátrak számára ajánlom, akikben van akkora kíváncsiság, ami megbirkózik a káosszal, a kakofóniával, és még pár szokatlan megoldással. 14 kompozíció kínálja a szigetország általam eleddig ismeretlen területének legjavát, és tulajdonképpen hálás vagyok érte, mert ezt követően sokkal jobban tudom értékelni a „hagyományos” világzenét. Jazz, koto muzsika, elektronika – csak hogy párat említsek a kiindulási pontokból. Úgy gondolom, minden előadó vagy együttes jó úton halad a kitűzött avantgárd cél, a lázadás, a hagyományos művészeti formák felbontása és új kifejezésformák keresésének megvalósítása felé.

 

Nekem legjobban Michiyo Yagi kotofantáziája tetszett a legjobban, a legidegesítőbb pedig Masanori Oishi száma volt, mert az alákevert beszéd/kiabálás miatt mindig kinéztem az ablakon, hogy kik hangoskodnak odakint ennyire, belezavarva a klasszikus zenére emlékeztető, ünnepélyesen kimért hangulatú „Syracuse Blue” alatt. A fura nevű és ehhez hasonlóan bizarr zenét játszó Cockroach Eater társulatot hallgatva úgy éreztem, ehhez biztosan társul valami extrém színpadi/színházi megjelenés, és ez tényleg így van, látva egy-két koncertvideójukat. A Karin jazzes improvizációkkal dúsított „Uiteruyo?” szerzeménye pedig a többiekhez viszonyított egyszerűségével fogott meg.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Michiyo Yagi: Rouge, Cockroach Eater: Kyogen Qabbalah, Karin: Uiteruyo?

2021-ben megjelent album (World Music Network)

Weboldal: https://worldmusic.net/

 

 

 

Kefaya + Elaha Soroor: Songs of Our Mothers

 

Még egy lemez, amiről annak idején terveztem ajánlót, csak nem jutott rá időm. A Songlines Music Awards 2020 díjátadón több kategóriában is a jelöltek közé került, mi több, Ázsia legjobbjának választották meg végül. Ráadásul a díjhoz tartozó koncerten, ami idén ugye online körülmények között került megrendezésre, ők is felléptek, amiről eszembe jutott, miért hallgattam a 2019-es megjelenése után annyit a Songs of Our Mothers albumot.

 

Ami elsőre megfogott, az Elaha Soroor egzotikus énekstílusa, érzelmes és erőteljes hangja, jellegzetes orgánuma. Az őt kísérő zenében pedig egyszerre van jelen a közel-keleti jazz, dub (Gole Be Khar), az indiai hagyományos zene és a környék népzenéje, különös tekintettel Afganisztánra, Elaha Soroor szülőhazájára. Igazi crossover muzsika ez, aminek fontos része az improvizáció (Bolbi) és a dallam (Jama Narenji). Az eredeti afgán dalok szövegei a nőkről szólnak (és eredetileg ezeket nők énekelték), amihez tudni kell, hogy hazájában kapott életveszélyes fenyegetéseket, mert lányokat tanított, fellépett egy tehetségkutató tévéműsorban, és úgy általában szót emelt a nők hátrányos megkülönböztetése miatt.

 

Az eddig említett számokon kívül nekem legjobban az intróval kiegészített „Do Chasmane Siyah” tetszett, mert ennek a zenéjében jazz helyett inkább folkos elemek a meghatározóak. India hatását érzem a „Charsi” énekében, amit csak fokoznak a hangszerek, ez akár egy bollywoodi mozi betétdala is lehetne. Mindenképpen hallgatásra ajánlott a lemezzáró altatódal (Lalay Lalay), amit Jyotsna Srikanth lebegő hegedűje vezet fel, és az iráni Mohsen Namjoo erősíti az éneket. Igazságtalan lenne, ha nem dicsérném meg a Kefaya muzsikusait, mert jó érzékkel alakították át az eredeti dalokat, de sosem vitték túlzásba a modernizálást vagy a hangszerelést. Ennek köszönhetően egy emlékezetes, a fülemben sokáig rezonáló lemezzel ajándékoztak meg, aminek az ihletett jazz-folk számok a legjobb pillanatai.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Jama Narenji, Arose Jane Madar, Charsi

2019-ben megjelent album (Bella Union)

Weboldal: https://www.facebook.com/kefayamusic

 

 

 

 

Marja Mortensson: Mojhtestasse - Cultural Heirlooms

 

A 2020-as Womex egyik felfedezése volt számomra a norvég-számi Marja Mortensson, aki a dél-számi yoikot keverte klasszikus muzsikával. A Lååje albummal foglalkozó írásokban gyakran említették, hogy az előző albuma mennyire más, és ezért úgy gondoltam, meghallgatom. A hallottak alapján pedig úgy éreztem, van annyira jó, hogy dacára 2018-as keletkezésének, írjak róla.

 

Két közös pont van a lemezeken, mégpedig Marja Mortensson éneke és Daniel Herskedal tubája. Rajtuk kívül még Jakop Janssønn (dob, ütőhangszerek) játszik, és a trió felállásnak köszönhetően nagyon meghitt hangulatú lett az anyag, kicsit révülős, kicsit őszi-téli ködös-borongós. Az alaphangot már rögtön az első, „Miesiej vuelie (The Reindeer Calves - a cappella)” című tétel megadja, amiben csak Mortensson énekel – ez igazi természetközeli darab, aminek a szövege a rénszarvasborjakról szól. A „Svahken vuelie (The Mountain of Svahke)” pedig már azt mutatja be, mire képesek közösen, hogyan egészíti ki a yoikot Herskedal töredezett tubajátéka. Ennek különösen a második fele érdekes, a tempóváltások, Janssønn határozott ritmusa, a hangerő fokozása egyfajta emelkedett állapotba juttatnak bennünket, ami a fináléban éri el a csúcspontját.

 

A zene egyébként szerintem keverék, megvan benne a számi yoik, amit a két hangszeres muzsikus jazzes elemekkel egészít ki. A kísérletezés sem idegen tőlük, mert a „Johan A. Persson” alapritmusa simán elmegy monoton munkadalnak, amihez lüktetést a tuba biztosít, no meg egy kis pihenőt, miközben Herskedal szólózik. Végezetül a címadó tételt kell még kiemelnem, mert itt mutatkozik meg teljes szépségében a trió tagjai közötti összhang, ahogyan ezt a tradicionális számot előadják, előtérbe helyezve az énekhangot, miközben a hangszerek egyedi módon saját témájukkal foglalkoznak. Ha jól hallom, akkor kalimbával indítanak, és egyfajta meditatív, altatódalszerű hangulattal búcsúznak a hallgatótól. Ezt a felállást is szívesen megnézném élőben.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Svahken vuelie, Johan A. Persson, Mojhtestasse

2018-ban megjelent album (Vuelie)

Weboldal: http://www.marjamortensson.no