Főkép

Márk nagyon szerencsés kisfiú – nem csupán egy szerető, a mesélés minden csínját-bínját ismerő nagypapája van, de még hihetetlen űrkalandokban is része lehetett.

 

A könyvbeli Márk szerencséje a Föld szerencsétlensége: a Spero űrállomás, amelynek új telepeket kellett volna létrehoznia a Jupiter holdján, a Ganümédészen, ahova a túlnépesedett Földről átköltözhetnek az emberek, túlszaladt a célján, és űrhajósai véletlenül kicsukták magukat róla. Csupán a szemétledobón keresztül lehetne bejutni, ám azon csak egy gyerek fér be…

 

Márkra és két kutyatársára, Lottira és Marcira hárul hát a feladat, hogy mielőbb kitanulják az űrhajózást, és megmentsék az űrállomást. A kisfiú pontosan olyan tulajdonságoktól alkalmas a feladatra, amik a könyvet olvasó vagy hallgató gyerekeknek is ismerősek: biciklizés, fára mászás, legózás, és tulajdonképpen könnyen beleképzelhetik magukat a helyébe.

 

Kerékgyártó István könyvét ugyan a borítón 6-10 éveseknek ajánlják, de a rövid fejezeteket nagyobb óvodásoknak is fel lehet olvasni. Bár izgalmas, a főszereplő kisfiú nem találkozik olyan nagy veszedelmekkel, amiktől félni kellene, a kalandokat talpraesett űrhajósként könnyedén veszi – és éppen ezért én úgy érzem, hogy a nagyobb kisiskolásoknak ez már kevés: ők talán már több fordulatot kívánnának, és több olyan helyzetet, ahol Márk valamilyen belső tulajdonságának köszönhetően győzedelmeskedik a helyzeten, s nem lehet csupán a jó kiképzés számlájára írni a sikerét.

 

A kisfiú hősiessége leginkább a kontraszt miatt működik: a történetben szereplő, fontoskodó felnőttek ugyanis viccesek bár, de tényleg nem bíznánk rájuk egy kanalat sem, nemhogy a világ megmentését – a humoros párbeszédeket jól illusztrálják Metzing Eszter karikatúrába hajló grafikái. Amit a felnőttek eltoltak, azt egy gyereknek kell helyrehoznia – még akkor is, ha a kiképzés során a szakértők közé sámánok, jósok és kártyavetők is keveredtek…

 

Kalandos és kedves mese ez, ami nem ér véget a Spero megmentésével – a kedvenc jelenetem például a nagy ünnepség előkészülete, ahol a könyv legviccesebb figurái jelennek meg. Csupán egy pont volt, ahol összeráncoltam a homlokomat: amikor Márk azért tartja alkalmasabbnak magát az űrhajó vezetésére, mert ő fiú (mintha nem lenne elég, hogy idősebb és tapasztaltabb a segédpilótáinál), majd megjegyzi, hogy Lotti persze lány, de azért ügyes meg bátor. Nem vagyok benne biztos, hogy egy kislány (vagy egy ilyesmire érzékeny szülő) ennek a kicsit lesajnáló megjegyzésnek annyira örülne, vagy hogy egy kisfiúnak ilyen megerősítésre lenne szüksége.