Főkép

Amikor ezt a cikket írom, az idei nyár legforróbb hétvégéje perzseli a várost, és ilyenkor legszívesebben vízparton tölteném a nappalokat. Mivel erre nincs mód, kárpótlásul olyan zenét hallgatok, ami kellőképpen egzotikus, és ugyan a hőséget nem csökkenti, a jókedvemet biztosan garantálja. Ezúttal ez premier is, hiszen az amerikai Putumayo kiadványairól eddig még nem írtunk az oldalon.

 

A rájuk jellemző grafika köszön vissza a borítón, három muzsikus és egy énekesnő zenél a vízparton, mögöttük táncosok, a háttérben pálmák, hegyek és kék ég – egyszóval minden adott a trópusi hangulathoz. A július utolsó napján megjelent album tíz különböző előadó tíz különböző dalát tartalmazza, szigorúan a címben említett korlátozások betartásával. Az ilyen gyűjteményekkel szemben támasztott második legfontosabb elvárásom – első a zene minősége – most teljesült, mivel minden számhoz mellékelnek egy oldalnyi szöveget, kitérve benne az előadó és az adott szám bemutatására. Így azoknak sem lesz hiányérzete, akik a zenehallgatáson kívül többre vágynak.

 

A legfontosabb természetesen a zene, és ezen a téren sem érheti kritika a válogatást. Egyrészt tényleg igyekeztek átfogó képet festeni a brazil zenékről, másrészt a lehetőségekhez képest friss felvételekből válogattak. A legrégebbi 2003-as (Sambasonics: Babulina), a legfrissebb pedig idei (Aricia Mess: Batuque É Reza Forte).

 

Legnagyobb kedvencem Dona Onete száma, mivel az ő orgánuma annyira jellegzetes, és egy kicsit kilóg a többi énekesnő bársonyosabb, lágyabb hangjához képest. Ráadásul ebben a számban élveztem legjobban a brazil ritmusokat. Nagyon tetszik a „Sapata De Ouro” szambája, amit rézfúvós szekcióval erősítettek meg, így egy kicsit másként szól, mint amit eddig hallottam. A „Sete Espadas” sem maradhat ki a sorból, mivel ez nálam már a „Beyond” kategóriába tartozik, lévén candomblé, vallásos szöveggel.

 

Tényleg csak dicsérni tudom a válogatást összeállító Dan Storpert, mert sikerült megmutatnia valamit Brazília zenei sokszínűségéből, az itt találkozó afrikai, európai és amerikai kultúrák keveredéséből létrejövő helyi stílusokból. Ideális lemez brazil partikhoz vagy egyéb táncos mulatságokhoz, de vízparti naplementékhez és ködös novemberi napokhoz sem jön rosszul mint kedélyjavító és hangulatfokozó.

 

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Sapata De Ouro, Homenagem Aos Orixás, Sete Espadas

2020-ban megjelent album (Putumayo)

Weboldal: https://www.putumayo.com/product-page/brazil-samba-bossa-and-beyond

 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Vania Abreu: ”Embola Bola” (Djavan Caetano Viana)
  2. Rogê: ”Fala Brasil” (Gabriel de Moura Passos, Eustaquio
  3. Bïa: ”Beijo” (Bïa Krieger, Erik West Millette)
  4. Sandália De Prata: ”Sapata De Ouro” (Marquinho Dikua)
  5. Luiz Melodia: ”Recado Que Maria Mandou” (Haroldo Lobo)
  6. Dona Onete: ”Homenagem Aos Orixás” (Ionete da Silveira)
  7. Sambasonics: ”Babulina” (Gera, Rubinho Lima)
  8. Dendê & Band: ”Sete Espadas” (Traditional)
  9. Jair Oliveira: ”O Samba Me Cantou – O Flerte Da Alma Co)
  10. Aricia Mess: ”Batuque É Reza Forte” (Aricia Mess, Ionet)