Főkép

Amikor egy új album kísérőlevelében azt olvasom, hogy azt többek között a nálunk is fellépett Tuuletar egyik tagja jegyzi, nos, akkor érthető módon úgy gondolom, ez több szempont miatt is érdekesen hangzik, és kíváncsian tettem be a lemezt a lejátszóba, hogy kiderüljön, miként is kell értelmeznem a kiadó állításait. Miszerint ezen a lemezen a régi, északi gyökerű népzenét egészítik ki modern megszólalási módokkal.

 

Persze rögtön tisztul a kép, ha figyelembe vesszük Venla Ilona Blom szerepét a női együttesben, aki az éneken kívül a beatbox szekcióért is felel. Igen, ez már magyarázat a modern megszólalásra, hiszen amikor hagyományos hangszerek helyett beatbox adja az aláfestést, az már valóban a 21. századot jelenti. Persze a hagyományos hangszerek sem hiányoznak a lemezről, elsősorban J-P Piirainen akusztikus gitárja – ami már megint egy formabontó megoldás. Elvégre mit szólnánk hozzá, hogy bármely magyar népdalénekest a hagyományos hangszerek (hegedű, bőgő, citera, stb) helyett gitár kísérné?

 

Ezzel még nincs vége az újító szándéknak, mert a duó ennyivel nem éri be, és a zenén kívül a mozgásra, a táncra is nagy súlyt fektetnek. Merthogy a muzsika mozgásra késztet, a mozgás pedig zenét generál – amiben van igazság, csak nem tudom elképzelni, hogy a gyakorlatban ezt mégis miként oldják majd meg. Mert az rendben van, hogy a lemezhez leforgatott klipen jól láthatóan négy táncos valósítja meg ezt az elképzelést, de vajon a koncerteken mi várható?

 

A lemez dalai között hagyományos (Pieni Irlannitar / My Irish Fower) és saját szerzemény egyaránt megtalálható, melyek közül a legtöbbet J-P Piirainen jegyzi. Hangulatát tekintve vegyes a kínálat, táncra csábító és lassabb tempójú dal ugyanúgy szerepel a lemezen, miként instrumentális sem hiányzik közülük (Unohdetuille / For The Unknown Heroes). Blom hangja még mindig tetszik, tiszta, magával ragadó, akárcsak az északi táj – legalábbis abban a formában, ahogyan elképzelem. És ami még ennél is fontosabb, a zenében tényleg ott van észak dallamok, ritmusok, hangulatok formájában. Az a szomorúság, ami a bánatos „Äpärän laulu / Bastards’ Path” kompozícióból árad, szerintem mindenkit képes megérinteni, pedig Blom csak időnként engedi ki a hangját, általában visszafogottan énekel.

 

Bár nem kéne, azért picit meglepődtem, mennyire háttérbe szorulnak a vendégmuzsikusok, a hangsúly szinte végig a duón van. Hiába játszik a négy hegedű a „Kotona / Home” című tételben, a gitár végig az előtérben marad, viszi a dallamot, míg a kísérők csak hangulatfokozóként vannak jelen. Ettől az apróságtól függetlenül tetszik a Matka / The Path album, nem csak észak szerelmeseinek ajánlom, hanem mindenkinek, akik valami újszerűre és egyben nyugis hallgatnivalóra vágynak.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Äpärän laulu / Bastards’ Path, Kohti / Intro, Matka / The Path

2020-ban megjelent album (Bafe)

Weboldal: https://www.piirainenblomcompany.com/

 

 

A zenekar tagjai:

J-P Piirainen – akusztikus gitár, tánc

Venla Ilona Blom ­– beatbox, ének

 

Közreműködők:

Tommi Asplund – hegedű

Alina Järvelä – hegedű

Tero Hyväluoma – hegedű

Esko Järvelä, – hegedű

Viivi Maria Saarenkylä – harmonika

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Kohti / Intro (2:08)
  2. Matka / The Path (4:45)
  3. Kuiskaaja / Whisperer (3:15)
  4. Pieni Irlannitar / My Irish Fower (4:30)
  5. Jalan alle / Under My Foot (3:37)
  6. Unohdetuille / For The Unknown Heroes (4:15)
  7. Kotona / Home (5:14)
  8. Äpärän laulu / Bastards’ Path (6:56)
  9. Kivenpyörittäjä / The One Who Rolled the Stone (3:55)