Főkép

Úgy vélem Christian Pliefke, a német Nordic Notes kiadó vezetője kellő rutin birtokában kezdte el összeállítani a 2019-es válogatást, hiszen az elmúlt tizenöt évben viszonylag rendszeresen adott ki ilyen gyűjteményeket, amelyeken az általa kedvelt észak-európai térség legjobb, vagy csupán érdekesnek ítélt előadóinak, együtteseinek felvételeiből válogat. Nincs is annál jobb, amikor az ember kedvenceiről mesélhet másoknak, szóval teljes mértékben megértem töretlen lelkesedését. Mielőtt bármit mondanék a tartalomról, azt azért tisztázzuk, hogy észak nála nem csupán a skandináv országokat jelenti, hanem a három balti államot is.

 

Az album ideális kiindulópont mindazoknak, akik most ismerkednek a világzenével, és azon belül is kontinensünk kínálatát részesítik előnyben. Természetesen a „haladók” számára sem érdektelen a válogatás, hiszen tavaly tisztes mennyiségű kiadvány látott napvilágot, és így biztosan van pár cím, amely annak idején elkerülte az ember figyelmét.

 

Előzetesen egyfajta összegzést vártam a Nordic Folk and Worldmusic 2019 című korongtól, és bizony alaposan meglepődtem, amikor kiderült, hogy a számok több mint felét nem hallottam még. Persze volt ismerős bőven, és az Okra Playground, Pauanne, Suistamon Sähkö, Anne-Mari Kivimaki & Palomylly, Svjata Vatra, valamint a kihagyhatatlan Eläkeläiset lemezeit csak ajánlani tudom mindenkinek.

 

 

Az album jelszavának minden bizonnyal a változatosság tekinthető, gyakorlatilag majd minden fontosabb stílus vagy irányzat megtalálható rajta. Van itt szépséges, az erdei tavak vagy patakok tisztaságát idéző női ének finoman adagolt hangszeres kísérettel (Folk Avant), instrumentális hegedűs (Duo Emilia Lajunen and Suvi Oskala), archaikus énekkel és hangszerekkel kísérletező (Pauanne), a kihagyhatatlan harmonikát és az elektronikát kombináló (Suistamon Sähkö), kantele (Maija Kauhanen), és persze a humppa sem maradhat ki a közismert Boney M. nóta (Barna lány a körben) átiratának formájában.

 

Az eddig nem ismert előadók közül a finn Uusikuu keltette fel az érdeklődésemet, az általuk játszott finn tangót(!) úgy érzem érdemes nagyobb mennyiségben meghallgatnom, miként a három hölgyből álló Folk Avant svéd és finn népzenéből táplálkozó tavalyi lemeze sem tűnik rossznak.

 

Zenében és meglepetésekben gazdag volt a tavalyi év, és csak remélni tudom, hogy a kényszerű szobafogságra ítélt zenészek idén legalább ennyire minőségi lemezekkel ajándékoznak meg bennünket, mint amilyenekből a Nordic Folk and Worldmusic 2019 című válogatás gyűjtött össze párat.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Folk Avant – Budapest, Suistamon Sähkö - Suojarvi-Kuume, Eläkeläiset - Humpparinkeli

2019-ben megjelent album (Nordic Notes)

Weboldal: https://nordic-notes.de/

 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Okra Playground - Kuun ajo (Chasing the Moon)
  2. Folk Avant – Budapest
  3. ENKEL - Totia ja sympatiaa (Grog and Sympathy)
  4. Aallotar - Ameriikan laulu
  5. Duo Emilia Lajunen and Suvi Oskala - Oskarin valssi
  6. Pauanne - Siihen laihin eläny
  7. Suistamon Sähkö - Suojarvi-Kuume
  8. Maija Kauhanen - Pinnalla
  9. Anne-Mari Kivimaki & Palomylly - Hameen lauluja
  10. Päivi Hirvonen - Viinanpiru
  11. Fränder – Vabadus
  12. Tuulikki Bartosik - In luce amore
  13. Uusikuu – Lyydi
  14. Dluzewski and Järventaus - Hur Vackert Ar Det Ej Att Se
  15. Svjata Vatra - Kyyran Matti
  16. Juuri and Juuri - Kyyran Matti
  17. Eläkeläiset - Humpparinkeli